Európába jön a kínai robottaxi cég, a Pony AI

In elektromos autók, hír
kínai robottaxi

Az önvezető autók és a mesterséges intelligencia terjeszkedése napjainkban szélsebes, néha kicsit ijesztő. Ezen a hullámon lovagol nagy sikerrel a kínai Pony AI vállalat, amely önvezető technológiát fejleszt és integrál létező típusokba.

kínai robottaxi

A Pony AI-t 2016-ban a Szilícium völgyben alapították és Kína legnagyobb városaiban már az utca mindennapos képéhez tartoznak robottaxiaik, mint Arnold Schwarzenegger Emlékmás című filmjében, csak ez ma van… Tehát ott már hívhatunk egy sofőr nélküli taxit, megmondhatjuk az úticélunkat, a végén pedig fizethetünk a kártyánkkal. Vajon készpénzt elfogad? És borravalót?

A Pony Ai Dél-Koreában és az Egyesült Arab Emírségekben magas szintű kísérleti üzemben működteti robotautóit, a közeljövőben pedig Európában is erősítené jelenlétét, számol be az Automotive News Europe.

kínai robottaxi

Az elmúlt hét évben több mint kétmillió autonóm kilométert tudhattak maguk mögött a cég járművei, amelyek egyre nagyobb önállósággal bírnak: terveik szerint az idei év végére elérik az 1:30 felügyeleti arányt – azaz egyetlen operátor harminc jármű működését lesz képes felügyelni a távolból –, ami kivételesen jónak számít a szakmában. A Pony AI önvezetőjármű-technológiája jelenleg hetedik generációjában jár, és a nyár első napjaiban megkezdték az erre épülő autonóm taxik sorozatgyártását. A mai napig 200 ilyen jármű készült el, és a munka jelenlegi ütemét figyelembe véve az év végére teljesíteni fogják az 1000 darabos kitűzött célt.

kínai robottaxi

Európában jelenleg csak Luxemburgban kaptak kísérleti üzemmódra engedélyt.

Tehát a cég önvezető technológiákat fejleszt, és elektromos autókba integrálja. Azért csak elektromosokba, mert a rengeteg szenzor  és vezérlő egységek megkövetelik a magas feszültségű akkumulátort.

kínai robottaxi

A kétkedőknek: a Pony AI hetedik generációs rendszere több mint húsz redundáns biztonsági funkcióval, és több mint ezer felügyeleti folyamattal biztosítja a műszaki és biztonsági szempontból egyaránt fennakadás nélküli működést.

Járműparkjuk meglepő módon főleg kínai márkákból áll, de a határaikon kívül való olajozottabb terjeszkedés érdekében használnak Toyotákat és Lexust is, konkrétan az Rx-et, ami a GA-K architektúrára épül, így nem lesz nehéz az erre kifejlesztett önvezető installációt a Lexus ES szedán, vagy a Lexus LM luxusegyterűre is alkalmazni, amik szintén a GA-K-n alapulnak.

A Lexus egyébként maga is fejleszt önvezető technológiákat, de nem kapkodnak, ide vonatkozó irányelvük, hogy a fejlett rendszerek elsősorban támogassák, ne helyettesítsék a sofőrt – amivel én maximálisan egyetértek.

Fotók: Ponyai Media

Forrás: https://news.smartermedia.hu/nemzetkozi-hirek/onvezeto-lexus-modellek-erkezhetnek-europaba

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×