Európában bővíthet a TESLA

In hír

A Reuters cikke szerint Elon Musk Németországot jelölte meg a Tesla tervezett európai akkumulátorgyárának egyik esélyes helyszíneként

A Tesla vezére még 2015-ben beszélt arról először, hogy szeretne felépíteni egy, a nevadai üzemükhöz nagyon hasonló létesítményt az öreg kontinensen, az utóbbi időszakban viszont nem igazán lehetett hallani a projektről semmit. A beruházásért, amely a hírek szerint 5 milliárd euróból valósulna meg és közvetlenül, illetve közvetve 17 ezer embernek adna munkát, nagy harc indult az európai országok között, még Magyarország is ringbe szállt.

A Tesla vezérigazgatója a cég részvényeseinek június eleji közgyűlésén jelentette be akkumulátorgyárak építésének a tervét valahol Európában, valamint Sanghajban. Az európai gyár helyszínéről legkésőbb év végéig hoznak majd döntést. Amennyiben a németek nyerik meg a jogot, úgy egyikei lesznek annak a tervezett 12 termelőüzemnek, amelyen a nevadai Gigafactory mintájára hoznak létre.

TESLA Gigafactory, USA Nevada

A kiszemelt helyszín

Musk Twitterposztjában nem véletlenül beszélt arról, hogy különösen egy német-francia határhoz közeli lokáció lenne kedvező a számukra. A Tesla ugyanis még 2016-ban vásárolta meg a Grohmann Engineeringet, amely azóta Tesla Grohmann Automation néven fut és a vállalat számára készít autómatizált gyártósorokat a németországi Prüm településen, amely történetesen pont a Benelux államok közelében helyezkedik el. Éppen ezért, nagy segítséget nyújthatna a Tesla számára, hogyha az európai Gigafactory helyszíne közel esne a Tesla Grohmann Automation főhadiszállásához, így ugyanis sokkal egyszerűbbé válna az új üzem gyártásának felfuttatása.

Ezért beszélt arról ilyen váratlanul, hogy bizony közvetlenül Németországban fogja felépíteni az első Gigafatoryjét annak minden pozitív, illetve negatív következményével együtt. Az üzem működtetéséhez szükséges több ezer munkavállalót ugyanis valahonnan elő kell teremteni és a közelben éppen ott van Baden-Württemberg tartomány, ahol több német prémiumautógyártó is képviselteti magát, illetve akiktől megpróbálhatja elcsábítani a dolgozóikat.

Forrás: Reuters/portfolio.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×