Majdnem harmadával zuhant a kőolaj ára

In hír, üzemanyag

Egyre nagyobb a baj a világ olajpiacán, miután Oroszország és Szaúd-Arábia nem tudott megegyezni, hogyan kezeljék a járvány hatásait.

31 százalékos esésben is volt a hajnali kereskedésben az olaj ára, amelyre a 1991-es iraki háború óta nem volt példa, amikor az amerikaiak elkezdték bombázni Irakot.

Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn reggel a határidős jegyzésekben, miután Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy napi 10 millió hordó fölé növeli a nyersolajkitermelését áprilisban.

Szaúd-Arábia azután indított árháborút, hogy múlt hét pénteken kudarcba fulladt a nagy olajexportáló országok szakminisztereinek egyeztetése. Oroszország nem támogatta, hogy a kitermelés még erősebb visszafogásával védekezzenek a koronavírus-járványnak a keresletre gyakorolt negatív hatásai ellen. Erre válaszul a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) felmondta a kitermelést korlátozó megállapodást.

Az Öbölháború óta nem zuhan ekkorát az olajár

Közel 30 százalékkal került lejjebb az olaj árfolyama hétfőn, ezzel történelmileg a harmadik legnagyobb esést szenvedte el a nyersanyag jegyzése. A jelenleginél nagyobb esésre az Öbölháború idején volt utoljára példa. Az olajár egyébként már többször megszenvedte, amikor Szaúd-Arábia háborút indított a versenytársak kiszorítására, a WTI árfolyama 1985 vége és 1986 márciusa között 66 százalékkal került lejjebb, mikor az USA piacról való kiszorítása volt a fókuszban, valamint 10 dollár alatt is járt a fekete arany jegyzése, amikor Venezuelával kerültek összetűzésbe az arabok, az 1990-es évek végén.

Az északi-tengeri Brent eddigi napi mélypontján a decemberi szállítású Brent 30,93 százalékos mínuszban, 31,27 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 33,77 százalékos veszteségben, 27,34 dolláron forgott.

Forrás: hvg.hu

 

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Hankook Abroncsadományozás

Májusban indul a Hankook Abroncsadományozási Programja

A Hankook másfél évtizede segíti a közlekedésbiztonságot minőségi gumiszettek adományozásával 2025-ben közel 130 szervezet jutott prémium gumiabroncsokhoz Idén

Read More...
Lexus LFA

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt: nem V10-es lesz,

Read More...
DeTomaso Pantera

Ennek a Jim Farley által eladott ritka sportautónak meglepő Ford-története van

Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója nemrégiben egy látszólag a Fordhoz nem kapcsolódó ügy miatt került a címlapokra: 1972-es DeTomaso Pantera

Read More...

Mobile Sliding Menu

×