Felrobbannak az autóban a fertőtlenítők? – Sajtóközlemény

In hír, sajtóközlemény
Felrobbannak az autóban a fertőtlenítők?

Nem érdemes meleg helyen hagyni a kézfertőtlenítőket 

A koronavírus hatására mindannyiunk életének fontos részévé vált a kiemelt higiénia, ezért természetes, hogy még az autónkba is magunkkal visszük a fertőtlenítőket. A szakemberek szerint azonban nyáron semmiképp sem ajánlatos a tűző napon hagyott autóban tárolni ezeket. A hő hatására ugyanis nem várt következményekkel szembesülhetünk: 21 fok felett párologni kezdenek, extrém hőhatás pedig öngyulladáshoz is vezethet.

Az alkohol alapú fertőtlenítők általában 50-70 százalékos alkoholtartalommal bírnak, s ennek köszönhetően gyúlékonyak. A nyári időszakban annak ellenére sem érdemes a gépkocsikban hagyni őket, hogy az öngyulladáshoz mintegy 300 Celsius fokos hőmérsékletnek kellene lennie – figyelmeztet Dr. Kovács Barbara, a Caola Zrt. fejlesztőmérnöke.

A szakértő kiemelte, hogy az óvatosság sosem árt, hiszen az alkohol alapú fertőtlenítők általában 21 fok felett már kezdenek párologni, ami csökkenti a hatékonyságukat és hamis biztonságérzetet okozhatnak. Mindez azért is fontos, mert a forró nyári napokon az autók belső hőmérséklete bizonyos részeken 70 fokig is felkúszhat.

Komolyan kell venni a robbanásveszélyt

A Caola Zrt. másfélszázados tapasztalattal bír a szépség-, illetve a kozmetika területén, ezért a cég szakemberei tisztában vannak az ilyen termékek minden jellegzetességével. Ennek okán fontosnak tartják az Innovációs és Technológiai Minisztérium a témában nemrégiben megjelent felhívását, melynek lényege az volt, hogy „a gépkocsi zárt légtérében feldúsulhat az alkoholgőz és elég egyetlen, úgynevezett statikus elektromosságból származó szikra is ahhoz, hogy begyulladjon. Elegendő, ha beszállunk az autóba, és a ruhánk az üléshuzathoz dörzsölődik, az autóban hagyott kézfertőtlenítőből kiszabadult, a nyári tűző napsütés okozta magas hőmérséklet miatt feldúsult alkoholgőz lángra kaphat. De az autó rejtett elektromos zárlata is beindíthatja a gyulladást.”

Felrobbannak az autóban a fertőtlenítők?

Dr. Kovács Barbara hangsúlyozta, hogy a fertőtlenítők tárolásánál különösen elővigyázatosnak kell lennünk. A gyártók flakonon elhelyezett veszélyjelére valóban figyelni kell, a tárolásra vonatkozó szabályokat pedig a vírusok, baktériumok és gombák elleni hatékonyság megőrzése és saját biztonságunk érdekében be kell tartani. A meleg, nyári napokon különösen fontos az, hogy a tárolási hely a nyílt lángtól és a gyújtóforrástól egyaránt távol legyen. Mindig száraz és hűvös helyre tegyük a fertőtlenítőket.

 

forrás: Caola Zrt.

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Hankook Abroncsadományozás

Májusban indul a Hankook Abroncsadományozási Programja

A Hankook másfél évtizede segíti a közlekedésbiztonságot minőségi gumiszettek adományozásával 2025-ben közel 130 szervezet jutott prémium gumiabroncsokhoz Idén

Read More...
Lexus LFA

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt: nem V10-es lesz,

Read More...
DeTomaso Pantera

Ennek a Jim Farley által eladott ritka sportautónak meglepő Ford-története van

Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója nemrégiben egy látszólag a Fordhoz nem kapcsolódó ügy miatt került a címlapokra: 1972-es DeTomaso Pantera

Read More...

Mobile Sliding Menu

×