Idén is átadják a Gulfos díjakat

In sport
Gulfos díjak

Ezen a héten rendezik meg a Gulf Szponzorprogram díjátadóját, ahol a négy meghívott vendég mellett a Gulf Racing Hungary versenyzői is felfedik, hol indulnak az idei évben.

Az elmúlt évekhez képest annyiban lesz más az idei, hogy nem három, hanem négy díjazott lesz. A negyedik díj abból az apropóból született, hogy évközben a Strider Zoltán féle 208-as Peugeot megjelent az E-Sport világában.

„Az idei négy díjazottunk közül mindenki más irányban versenyez. Bartos Máté szimulátorozik, ő kapja majd a különdíjunkat. Azt gondolom ebben a rohanó világban figyelnünk kell a szimulátoros irányba is, hiszen a Covid-19 óta nagyon népszerű lett” – kezdte a beszélgetést Strider Zoltán, majd hozzátette. „Van nagyon fiatal díjazottunk is Saárossy Zalán személyében, aki a Mams Short Track Quad Bajnokság mini kategóriájában szerzett bajnoki címet.”

A többi díjazott már autós kategóriákban szerepel, az egyikőjük Kunmadarason gyűjtögeti a kilométereket, a másik pedig egy gyönyörű Gulf design-os Mazda volánja mögött szlalomozik.

„Herczeg Viktor az a személy, aki a program kiírását a legjobban teljesítette, ő főként Kunmadarason indult egy Suzukit kormányozva. Jordán Péter szlalomozik egy Mx-5-ös Mazdával, ami kimondottan Gulf színekben pompázik” – tette hozzá Strider Zoltán.

A négy díjazott mellett biztosan ott lesz még Strider Zoltán és Szilágyi Patrik is, akik ismertetik majd az idei évüket.

A szponzorprogram az idei évtől némileg megváltozott, új megnevezése van GULF RACING FUEL néven, ezzel a Gulf versenybenzinét szeretnék megismertetni a hazai versenyzőkkel. Az M-Sport autói is a Gulf benzinjét használják. A teljes választék itthon is elérhető.

Az idei kiírás itt olvasható: https://gulf.hu/szponzorprogram/

A csapat partnerei: Betonútépítő, SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Honor Trans-Sped kft., Pápai Beton Kft. FLOW FUEL, Schönherz Informatikai Stúdió, Láng, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, MM Infinity Kft., Infodots Kft., HRT Spedition Kft., Laczkó Team Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Elastica Bt.

 

Sári Péter
http://www.rallyheart.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×