Mazda MX-5 Guiness rekord

In hír
Mazda MX-5

707 autó részvételével az MX-5 Rally 2022.09.18-án Guinnes Rekordot döntött a Modenai versenypályán. Ez volt az eddigi legnagyobb Mazdás felvonulás. Az új rekordnak egy 2013-as holland rekordot sikerült nyugdíjazni, ahol 683 autó vett részt, és ami közel egy évtizedig állta a sarat.

A felvonulás összehozta mind a négy generáció Mazda MX-5-öseit. A kis roadsterek a Guinnes Rekord felügyelői és a közönség figyelő tekintetének kereszttüzében róhatták a köröket a neves aszfaltcsíkon. Egész Olaszországból és Európából voltak jelen MX-5 rajongók. Az egyedi rally esélyt adott a Mazda Italy csapatának, hogy újraírja egy fontos részét a világ legkelendőbb roadsterének történelmében.

Mazda MX-5

Emellett volt még sok érdekes program, többek között a „Vezetés szerelmesei sohasem halnak meg” című prezentáció a japán mérnök Nobuhiro Yamamoto, a második és harmadik generációs MX-5 program menedzsere Elisa Artioli, az autórajongó és Romano Artioli unokája, a Lotus egykori mecénása, és Andrea Levy a MI.Mo Milano Monza Motor Show elnöke tolmácsolásában.

Vannak autók, aminek a története évtizedeken átível, generációról generációra örökítve a megszerzett tapasztalatot és presztízst. Az MX-5 ilyen – egy időtlen ikon – és a tökéletes kifejezője a ’Jinba Ittai’ vezetési élménynek, nem meglepő hát, hogy a valaha gyártott legkelendőbb roadster lett.

Mazda MX-5

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×