Maradt a bronz, de az is szépen csillog!

In sport
Zemplén Rally

Határ Attilának a Therwoolin VIII. Zemplén Rally-ra a V&CS Racing Kft. bérelte a C2R2 versenyautót, hogy hozzásegítsék a P13 kategória bajnoki címéhez,

de sajnos egy kisebb műszaki hiba miatt első nap ki kellett állnia, így hiába fejezte be másnap szuper rallye keretében a versenyt, csak az éves dobogó harmadik helye lett az övé.

Zemplén Rally

„Bevallom őszintén, nem számítottam arra, hogy ilyen nehéz évet fogunk magunk mögött hagyni. Szerettem volna legalább ezt a viadalt megélni, ám az autó nem bírta. Nagyon köszönöm a segítséget a V&Cs Racing Kft.-nek, hogy bérelték nekem az autót, ugye a sajátommal a sajnálatos események miatt nem állhattam rajthoz és azért nehéz volt ilyen körülmények között egy ismeretlen autóval harcolni. Hogy mi lesz jövőre, még nem tudom, egyelőre az idei szezont kell majd helyre tennem magamban” – fogalmazott Határ Attila.

„Örömmel segítettünk Határ Attilának, aki egy nagyon tehetséges fiatal versenyző és a saját autóját az ismert baleset miatt ezen a versenyen nem használhatta. Sajnos nem tudta megszerezni az áhított év végi bajnoki címet, de úgy gondolom lesz még erre lehetősége. Egy számára ismeretlen autóval nagyon nehéz volt neki ilyen ködös, csúszós időben versenyezni és persze összetörni sem akarta a bérelt autót. Hiába tesztelt aránylag sokat, ezeken a keskeny, technikás pályákon nem volt elég tapasztalata és ez az 1.6-os autó nem nagyon hasonlított az eddig általa használt 2.0-L-es erősebb autóhoz. Nagyon köszönjük az együttműködést a partnereinknek, nem lehetünk elég hálásak nekik!!

Zemplén Rally

A V&Cs Racing együttműködő partnerei:

Novo-Fire Kft., Sun&Fun Holidays, Generalkommandó, Hetech Trend Kft., LD Trans Logisztika Kft., Autóflex Kft, Multiprogres B.R. Kft., Sütödetech Kft., Airvent Zrt., ZFW Hortiservice Kft.,  Villumen Kft., Aqua-Start Kft., Il Pastaio, Last Call Travel, Kapacitás Kft., DATA-M.

Fotó: MGR Images

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Zemplén Rally

Kelemen Csaba bajnoki címet ünnepelhetett

TippmixPRO Zemplén Rally 2025 – Horváth Rallye ASE beszámoló A 2025-ös rally idény utolsó futama, a TippmixPRO Zemplén Rally embert

Read More...
Audi Forma 1

Jövőre az Audi belép a Forma-1-be

Az Audi 2026-ban saját gyári csapattal és Németországban fejlesztett hajtáslánccal száll be a Formula–1-be. A német gyártó minden területen

Read More...
MGA Toyota Special

Csodaszép MG megbízható Toyota motorral

Egy fantasztikus autógyűjtő még fantasztikusabb gyűjteményének egy páratlan és egyedi darabja egy MGA Toyota Special. És az átépítés nem

Read More...

Mobile Sliding Menu

×