Spoilerek, egyedi alkatrészek gyártása / Manufacture of unique parts or spoilersItt az új BMW iX3: a nagyra nőtt i3-as valószínűleg a piac élére tör! - Autósajtó

Itt az új BMW iX3: a nagyra nőtt i3-as valószínűleg a piac élére tör!

In elektromos autók
BMW iX3

A BMW ezzel a modellel egy technológiai ugrást hajtott végre. A WLTP szerinti akár 805 km-es hatótávú Neue Klasse SAV-ben négy szuperszámítógép dolgozik. Teljesítményben és gyorsulásban bőven megverne egy BMW M3 E46-ot. A külseje sem rossz, bár bennem még érnie kell. És Magyarországon, Debrecenben fogják gyártani!

A BMW számára az új iX3 mérföldkő az elektrifikáció, a digitalizáció és bolygónk megóvásának irányába. A Neue Klasse technológiái 2027-ig összesen negyven új modellben és modellfrissítésben köszönnek vissza.

„A Neue Klasse a legnagyobb jövőbe mutató projektünk, amely hatalmas ugrást jelent technológia, vezetési élmény és dizájn terén” – mondta Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. „Szinte minden elemében új, mégis minden eddiginél hangsúlyosabban BMW. A teljes termékpalettánk profitál a Neue Klasse által hozott innovációkból – bármely hajtástechnológiáról legyen is szó. Ami merész vízióként indult, most valósággá vált: a BMW iX3 az első sorozatgyártású Neue Klasse modell. Nemcsak az egyik legsikeresebb tisztán elektromos meghajtású modellünk újabb generációját gördítjük az utakra, új korszakot is nyitunk a BMW számára.”

BMW iX3

Fiatal dizájn a fiataloknak

Nekem az új iX3 dizájnja nem egy lehengerlően jól sikerült alkotás. De aztán rájöttem, hogy ez nem is baj. Nem én vagyok a célközönség. Sok  fiatalember – akik megfelelően sikeresek egy ilyen autó megvásárlásához – teljesen más ízlésvilággal rendelkezik. Ez a külső ma trendi, nekik biztosan tetszeni fog. Mi meg majd megszokjuk.

BMW iX3

Azért csúnyának semmiképpen nem mondanám. Sőt, például oldalról kifejezetten jól néz ki. A nagy egybefüggő felületekkel, az éles törésekkel és a szupermíves felnikkel hozza a  BMW manapság megszokott monumentalizmusát.

BMW iX3

Elölről már szokni kell. Érdekes újítás a krómok leváltása világító elemekkel. Mondjuk a veséket már a Holdról is észlelni lehet – ezek amúgy függőleges kialakításukkal a ’60-as évek Neue Klasse generációját idézik.

BMW iX3

Hátulról picit az X7-re emlékeztet, csak hideg vízzel kimosták, és nem mindenhol ment össze egységesen. Ez lesz talán a legmegosztóbb része a Neue Klasse első képviselőjének.

Ami még érdekes, hogy a BMW iX3-ban alkalmazott új BMW formanyelv átfogó védelmet kapott.

Az Új Osztály diákjának hossza 4,782 milliméter, szélessége 1,895 milliméter, magassága 1,635 milliméter. A légellenállási érték nagyon meggyőző: (Cd) 0,24.

BMW iX3

A csomagtér alaphelyzetben 520 liter, a hátsó üléstámlák lehajtásával pedig akár 1750 literig bővíthető. A motorháztető alatti csomagtér további 58 liternyi helyet kínál. Rendelhető elektromosan behajtható/kinyitható vonóhorog is, amivel akár 2 tonnát is húzhatunk (ha van megfelelő jogsink.)

BMW iX3

Belső tér

Az új iX3 beltere ikeásan vagy teslásan minimalista és letisztult. Ma ez a divat, ez az irány. A helykínálat rendkívül bőséges. Középen egy hatalmas tabletet találunk kissé a vezető felé fordítva. A BMW Panoráma iDrive kijelző ajtótól ajtóig fut a szélvédő alatt és az új BMW X operációs rendszer alapjaira épül. A kijelzők, a geometria, valamint a fény- és hangdizájn egységes élményt alkotnak, amely a „My Modes” segítségével személyre szabható.

Az ülések kényelmesek és sportosak, nagyon hightech a kormány, gondolom, jó lehet a fogása is. A két első ülés között pedig sok tárolóhelyet találunk. Hátul is kényelmes utazás ígérkezik.

Az alapfelszereltségként kínált Essential belső dizájn (Vivid Grey színnel és Econeer kárpitozással) mellett három további kompozíció választható Veganza kivitelben: a fekete BMW M belső világ Veganza és M PerformTex anyagokkal, valamint a BMW Individual opció, amely a prémium Merino bőr és M PerformTex kombinációját kínálja Black Bicolour vagy Adelaide Grey színben.

Az új BMW iX3 a kezdetektől rendelhető M Sport csomaggal vagy M Sport csomag Pro kivitelben. Dinamikus megjelenését magasfényű fekete külső elemek, az utastérben M Sport ülések és M kormány teszik teljessé.

A BMW Iconic Glow külső csomag Relaxed, Balanced és Excited stílusban nyújt lenyűgöző fény- és hangélményt.

BMW iX3

BMW Panoráma iDrive

A BMW Panoráma iDrive a márka híres „kezek a kormányon, szemek az úton” elvét hívatott megvalósítani. Az egész rendszer évtizedes tapasztalatra és felhasználóközpontú tervezésre épül: több millió ügyfél-visszajelzés, több mint 10 millió hálózatba kapcsolt jármű adatai és 3 000-nél is több felhasználóval végzett használhatósági tesztek eredményei mentén született meg. A fizikai kezelőszervek egyből ott vannak, ahol keressük őket. Sok funkciót érintéssel, hangvezérléssel vagy a multifunkciós kormányon keresztül érhetünk el.

A BMW Panoramic Vision fölött az opcionálisan elérhető BMW 3D Head-Up Display már a navigációs rendszer információit és az automatizált vezetési jelzéseket is térbeli mélységgel, „az útra rajzolva” tudja megjeleníteni. A különleges formájú, mátrix háttérvilágítású központi kijelző ergonómiailag ideális pozícióban, a kormány mellett kapott helyet. A vezető oldalán függőlegesen rendezett widgetek a QuickSelect funkcióval a különösen gyakran használt funkciókhoz adnak gyors, közvetlen hozzáférést. Az új multifunkciós kormány a fő fizikai kezelőpont: gombpaneljeinek fényjelzései, dombornyomott felülete és haptikus visszajelzése a vezető és a jármű együttműködését segíti elő.

A BMW Panoráma iDrive alapja a szintén új BMW X operációs rendszer, amely a BMW ID-n keresztül kiterjedt személyre szabhatóságot, intelligens vezetőtámogatást, sokrétű digitális funkciókat, a My BMW App-pal széles körű csatlakoztathatóságot és a BMW Software Updates révén kiemelkedő jövőállóságot kínál.

A BMW Digital Key Plus a vezető okostelefonjával és okosórájával – a legnagyobb készülékgyártók modelljei esetében – az alapfelszereltség részeként összekapcsolható. A BMW X operációs rendszer eközben széles körű szórakozási lehetőségeket kínál az úton és a töltési szünetek alatt: zenei streaming alkalmazások (pl. Spotify), fedélzeti játékok az AirConsole-lal, videostreaming Disney+, YouTube, továbbá egyéb nemzetközi és helyi on-demand platformok, valamint élő videós platformok elérésével. A Zoom App a videóhívásokhoz szintén rendelkezésre áll, így ha meetingünk van, csak megállunk a parkolóban, és egy kávét kortyolva letudjuk a napi kötelezőt.

BMW iX3

Hatodik generációs BMW eDrive: erősebb és messzebb megy, mint valaha!

A Neue Klasse modellekhez fejlesztett, hatodik generációs BMW eDrive technológia rendkívül hatékony villanymotorokat, teljesen új, hengeres akkumulátorcellákból felépülő nagyfeszültségű akkumulátorokat és 800 Volt feszültségű technológiát foglal magába. A BMW iX3 50 xDrive két villanymotorja együtt 345 kW/469 lóerő teljesítményt és 645 Nm nyomatékot ad; 0–100 km/h-ra 4,9 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 210 km/h. Az elektromos összkerékhajtás egy, a hátsó tengelyen dolgozó, különösen magas hatásfokú, jelentősen továbbfejlesztett, elektromosan gerjesztett forgórészű szinkronmotor (EESM – Electrically Excited Synchronous Motor), valamint az első tengelyen egy új, kompakt és költséghatékony aszinkron motorból (ASM – Asynchronous Motor) áll. A Neue Klasse modellekhez fejlesztett hajtástechnológia az ötödik generációs BMW eDrive-hoz képest 40 százalékkal csökkenti az energiaveszteséget, 10 százalékkal a saját tömeget és 20 százalékkal a gyártási költséget.

A hengeres akkumulátorcellás, új nagyfeszültségű akkumulátor koncepciója szintén jelentős előrelépést hoz. A cellaszintű energiasűrűség 20 százalékkal magasabb az ötödik generációhoz képest, és 30 százalékos töltési sebesség-növekedést eredményez. A hengeres akkumulátorcellák közvetlenül az akkumulátorcsomagba kerülnek („cell to pack”), ami az energiasűrűséget és a költséghatékonyságot is javítja. Emellett az akkucsomag a járműarchitektúrába szerkezeti elemként integrált („pack to open body”), a tömeg minimalizálása érdekében. A BMW iX3 50 xDrive nagyfeszültségű akkumulátora 108,7 kWh hasznos kapacitású, a WLTP-ciklus szerint akár 805 kilométeres hatótávot biztosít.

BMW Charging: nagyon gyors töltés és akár akkumulátor a háznak

A legfeljebb 400 kW-os töltőteljesítménynek köszönhetően 800 V egyenáramú (DC) villámtöltőn tíz perc alatt akár 372 kilométer megtételére elegendő energiával tölthető fel az új BMW iX3. A nagyfeszültségű akku 10-ről 80 százalékra 21 perc alatt „tankolható fel”. A BMW Group teljesen házon belül fejlesztett, kapcsolómátrixot integráló akkumenedzsmentje révén az új BMW iX3 400 V DC állomásokról is tölthető. Az akkukondicionálás fejlesztései szintén rövidítik a töltési időket. Az új BMW iX3 50 xDrive váltakozó áramról (AC) szériafelszereltségként 11 kW-tal, és opcionális felszereltség részeként 22 kW-tal tölthető.

Az új iX3-as kiterjedt kétirányú töltési funkciókat[3] kínál, így különféle alkalmazások energiaforrásaként is használható. A Vehicle-to-Load (V2L) funkció mobil áramforrássá teszi a járművet, amelyről útközben is tölthetjük a dolgainkat, míg a Vehicle-to-Home (V2H) a háztartási napelemek által termelt energia tárolására teszi alkalmassá. Az ügyfelek a Vehicle-to-Grid (V2G) alkalmazás segítségével járművüket az energiahálózathoz is csatlakoztathatják, így akár pénzt is kereshetnek. Az új iX3 intelligens töltőfedele AI segítségével felismeri a vezető szándékát, és automatikusan nyitja és zárja a fedelet. A hatodik generációs BMW eDrive lehetővé teszi a pillanatnyi töltési sebesség és töltési görbe megjelenítését a My BMW Appban. Az új BMW iX3-ban akár tíz különböző szolgáltatótól származó egyedi töltési szerződés is tárolható, lehetővé téve a Plug & Charge Multi Contract funkció használatát.

„Heart of Joy”: az elektromos sorhat?

A Neue Klasse elektronikai architektúrájának négy „szuperagyának” egyike, a „Heart of Joy” a hajtáslánc és a vezetési dinamika irányításáért felel. Ez a nagy teljesítményű vezérlőegység irányítja a hajtást, a fékeket, az energia-visszanyerést és a kormányzás részfunkcióit, és akár tízszer gyorsabban dolgozza fel az információkat, mint a hagyományos vezérlők. Így az elektromobilitásban rejlő potenciál – az azonnali teljesítményleadás, a finom erőátvitel, az agilitás, a stabilitás és a hatékonyság – maradéktalanul kiaknázható.

A teljes egészében házon belül kifejlesztett BMW Dynamic Performance Control szoftvercsomaggal együtt a „Heart of Joy” új szintre emeli a vezetési dinamika paramétereinek kiszámításához szükséges sebességet és pontosságot. Itt mutatkozik meg a BMW évtizedes tapasztalata a menetdinamika-szabályozás területén. Az új BMW iX3 vezetője és utasai minden helyzetben és sebességnél egyedülállóan harmonikus, a BMW-re jellemző vezetési és utazási élményt tapasztalnak. A gáz-, a fék- és a kormánymozdulatokra mind közvetlenül, határozottan és precízen reagál a jármű. Azért ezt már 30 éve is tudta egy BMW, csak egy hangyányit egyszerűbben. 

 

Szuperszámítógép a vezetéstámogató rendszerekhez is

Egy másik nagy teljesítményű számítógép fogja össze az automatizált vezetési és parkolási funkciókat. A hagyományos vezérlőkhöz képest hússzoros számítási kapacitása révén a Neue Klasse generáció ezen a téren is nagyot fejlődött.

BMW Symbiotic Drive: zökkenőmentes támogatás

A BMW iX3 a Symbiotic Drive funkcióját és a vezetőasszisztens rendszert kombinálva teljesen új vezetési élményt teremt. Például az automatikus sebességtartó rendszer nem kapcsol ki a fékpedál enyhe megnyomásakor, hanem csak akkor, ha a vezető erősebben fékez. A továbbfejlesztett BMW autópálya asszisztens (Motorway Assistant) már a felhajtástól a lehajtásig támogatja a BMW iX3 vezetőjét, és lehetővé teszi, hogy hosszabb ideig levegye a kezét a kormányról. A városi asszisztens (City Assistant) funkciói közé tartozik a közlekedési lámpák felismerése is: a jármű a lámpajelzésre automatikusan megáll, majd újra elindul.

Ha ehhez hozzávesszük a híreket például arról, hogy majd a rendőrség távolról elektronikus úton meg tudja állítani a menekülő autókat, ezek nagyon hasznos dolgok lehetnek. Ugyanakkor egy picit sötét jövőképet is előrevetíthetnek. És nem csak a bűnözőknek.

Új elektronikai architektúra négy „szuperaggyal”

A teljesen új fejlesztésű elektronikai architektúra összesen négy nagy teljesítményű számítógépből, azaz „szuperagyból” áll. Ezek a rendszerek egyesítik feldolgozási teljesítményüket a vezetési dinamika, az automatizált vezetés, az infotainment, valamint az alapvető és kényelmet növelő funkciók számára. Emellett alapot biztosítanak egy új szoftverarchitektúrához, amely folyamatosan frissíthető új funkciókkal, köztük AI-képességekkel. Az új digitális idegrendszer négy zónára osztott kábelkötegből áll. Ez az előző technológiához képest 30 százalékkal csökkenti a tömeget, és mintegy 600 méterrel rövidebb vezetékezést tesz lehetővé. Újdonság a digitális „smart eFuse” megoldás is, amely a hagyományos biztosítékokat váltja ki. Ez a különböző járműállapotokhoz intelligens teljesítménymódokat társít, hozzájárulva a jármű általános hatékonyságának javításához.

Felszereltség és személyre szabhatóság

Az új BMW iX3 elsőként egy alap és ötféle metál fényezéssel lesz elérhető. A széria 20 colos könnyűfém felnik helyett opcionálisan exkluzív, új könnyűfém felnik (20, 21 és 22 col) rendelhetők. A kínálatban BMW M és BMW Individual könnyűfém keréktárcsák is megtalálhatók.

Az utastér megjelenése az Essential, Contemporary, M Sport és BMW Individual belsővilágokkal igazítható az ügyfelek személyes stílusához. A vezetőülés és az első utasülés az alapfelszereltség részeként fűthető és elektromosan állítható. Opcionálisan M sportülések és multifunkciós ülések rendelhetők, ahogy sportkormány és M sportkormány is.

A BMW iX3 50 xDrive alapfelszereltségéhez tartozik a kétzónás automata klímaberendezés, a Comfort Access, az automata csomagtérajtó-működtetés, a bővített külső tükörcsomag, a riasztórendszer és a vezeték nélküli töltéssel kiegészített telefoncsomag. Opcionálisan érhető el a háromzónás automata klíma, az intelligens fényvezérléssel ellátott, adaptív fényszóró-funkciócsomag, a BMW Iconic Glow csomag a világító BMW vesékkel, a 13 hangszórós Harman Kardon HiFi rendszer, a kormányfűtés és a nagyméretű panorámatető, amelynek a komfortos klímához hozzájáruló bevonata egyedülálló módon szűri a napenergiát, és 100 százalékos UV-védelmet biztosít.

Ez már tényleg környezetbarát

Az új BMW iX3 esetében alkalmazott holisztikus megközelítéssel biztosítják, hogy CO₂-egyenértéket tekintve és 200 000 kilométer futásteljesítménnyel számolva az új BMW iX3 50 xDrive a teljes életciklusa alatt 34 százalékkal kisebb ökológiai lábnyomot hagy maga után, mint az elődje. Ez azt jelenti, hogy ha a BMW iX3 50 xDrive modellt az európai energiamixből származó árammal töltik, a jármű teljes CO₂e-lábnyoma már 21 500 kilométer (WLTP vegyes ciklus) megtétele után alacsonyabb, mint egy hasonló belső égésű hajtáslánccal szerelt modellé. Ha pedig a járművet kizárólag megújuló energiaforrásból származó árammal töltik, az előny 17 500 kilométernél jelentkezik. Ez óriási dolog! Még évekkel ezelőtt írtam egy cikket erről, akkor ez az öko-lábnyom kiegyenlítődés nagyjából sokkal később jelentkezett. Ez így már tényleg jót tesz a Földünknek!

Az új BMW iX3 körülbelül egyharmada másodlagos nyersanyagokból készül. Például a motortér termoplasztikus elemei, a motorháztető alatti tárolórekesz és annak burkolata 30 százalékban újrahasznosított tengeri műanyagból készül. Az Econeer üléskárpit felső anyagának fonala 100 százalékban újrahasznosított PET, a tetőkárpit és a szőnyegek fonala pedig 100 százalékban újrahasznosított anyagokból áll. A futóműben 80 százalékos másodlagos alumíniumot használnak a forgócsapágyakhoz és a kerékagy tartókhoz, míg a keréktárcsák 70 százalékos másodlagos alumíniumtartalmú öntvényből készülnek.

A BMW iX3 50 xDrive ellátási láncának teljes szén-dioxid-lábnyoma 35 százalékkal csökkent. A BMW Group debreceni gyárában normál üzemi körülmények között nem használnak fosszilis tüzelőanyagokat. A hatodik generációs BMW eDrive technológiának és a BMW EfficientDynamics stratégia további elemeinek köszönhetően az új BMW iX3 használati fázisban elért teljes hatékonysága körülbelül 20 százalékkal magasabb, mint elődjéé.

BMW iX3

2026 tavaszától már megvásárolható!

Az első Neue Klasse modell gyártása a BMW Group újonnan felépített debreceni üzemében kezdődik. 2025 őszétől gördül le a gyártósorról az első példány: a BMW iX3 50 xDrive (villamosenergia-fogyasztás, vegyesen: 17,9 – 15,1 kWh/100 km, hatótávja pedig 678 – 805 km előzetes WLTP-adatok alapján), amely 345 kW/469 LE teljesítménnyel és elektromos összkerékhajtással rendelkezik. Jönnek majd még újabb változatok, és lesz egy  belépőmodell is kedvezőbb áron. Az új BMW iX3 piaci bevezetése Európában 2026 tavaszán, az Egyesült Államokban pedig 2026 nyarán kezdődik. Szintén 2026 tavaszán a kínai ügyfelek igényeihez igazított változat gyártása és kiszállítása is megindul az ország senjangi üzeméből.

BMW iX3

Konklúzió

A fent leírtakat figyelembe véve a BMW újra nagyot alkotott. A négy szuperszámítógép és a rengeteg szoftver működése rejthet buktatókat, de ha profin tesztelték, a technika kiforrott, akkor jó lesz.

A sok vezetéstámogatás nagyon klassz dolog, autópályán fáradtan nagyon pihentető például az adaptív tempomat vagy a sávtartó automatika. Csúszós úton egy fejlett menetstabilizáció is hasznos, főleg ekkora teljesítménynél. És itt ezeknél már jóval többről van szó. De azért remélem, mindent ki lehet majd kapcsolni! A hatótáv tényleg nagyon komoly! Illetve amiről nem írtak a gyáriak, hogy vajon mennyit nyom az iX3 a mérlegen? És drift mód itt is lesz?

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Skoda 1.5 TSI evo2

Nagy teljesítmény alacsony üzemanyag-fogyasztással – A Škoda 1.5 TSI evo2 motorjának technkai csemegéi

Az 1.5 TSI evo2 motor rendkívül sokoldalú, és minden belső égésű motor platformra épített Škoda autóban megtalálható. Az előző

Read More...
Toyota drón

Biztonság madártávlatból – a Toyota új drónrendszere a terepezést segítené

A Toyota új fejlesztési irányt vizsgál: olyan kisméretű drónrendszer bevezetését tervezi, amely az épített utaktól távol segíti a vezetőt.

Read More...
Opel

Az Opel múltja és jövője a zaragozai „Opel Love” kiállításon

Több, mint 25 ikonikus tárgy és autó szimbolizálja az Opel több mint 150 éves történetét. Az első Opel autó,

Read More...

Mobile Sliding Menu

×
Verified by MonsterInsights