A BMW a Minivel nagyon elkapta jó néhány évvel ezelőtt a retro vonalat. Fölpattantak a divatnak erre a hullámára és nem akarnak lefordulni róla.
Hol van ez a 848 cm3-es őstől, aminek a végsebessége 116 km/h volt, és aminél az elsődleges szempont a gazdaságosság volt. Az első Mini 1959-es bemutatása óta sok víz lefolyt már a Temzén, és már a régiek között is voltak komoly méregzsákok, például egy 1969-es Cooper S 79 lóerőt és 160 km/h végsebességet tudott.
Én egy mai csúcs verziót, egy Jonh Cooper Works Cabriót próbáltam automatával.
A belseje nekem egy picit csicsás, de nem túlzottan. Azért ez mégis egy divat autó. De tekintetre és tapintásra is mindenhonnan a minőséget sugározza. Ahogy beültem, az ülésen alig kellett állítani, nagyon gyorsan megvolt a kényelmes testtartás, a 193 cm-mel ez nem mindig egyszerű. Azért benéztem magam mögé… hát oda cipős kanállal se nagyon tennének be, de gyerekeknek elég lehet, bár kabrióval gyereket hátra tenni, az eléggé kegyetlenség bizonyos tempó felett. Szóval minden kézre esik, főleg annak, aki BMW-hez van szokva.
Nagyon jó a kormány fogása, kellemesek a bőrők és szépek a varrások. A műszerfal kiképzését kicsit szokni kell, mindenesetre egyedi. A kör motívum mindent leural, de nem rossz. Nagyon hasznos még a head up display, illetve klassz biztonsági feature a ráfutáskori vészfékezés és a gyalogos érzékelő.
Akkor induljunk. A Mini John Cooper Works Cabrio 1320 kg, ehhez a kasztnihoz a 231 lóerő nagyon kellemesen párosul. Ahogy beteszem D-be és lelépek a fékről, érződik a túlmotorizáltságból fakadó könnyedség, ráadásul az ikerturbónak köszönhetően a nyomaték is már alacsony fordulaton felépül. Szóval még csak tízzel megyünk, de már érzem, erőből nincs hiány. A másik, ami egyből feltűnik – főleg egy kabriónál – a kasztni grániti merevsége. Finoman teszem át a fekvőrendőrőn, de semmi mocorgás vagy csavarodás. A kormány fogása még mindig jó, és ahogy kifordulunk és rárúgok a gázra, meg is telik élettel, de a nagy erő az első keréken mégsem akarja kitépni a kezemből az irányítást. Ez az, ami nem szokott minden gyártónak sikerülni. És a BMW-nek meg pont igen? A hátsó kerekesek bajnokságából az első kerekesek közé ilyen ügyesen ugrik be? Na mindegy..
A futómű nagyon kemény. És amikor ezt megjegyzem, akkor még ráadásul komfort módban vagyunk. Minden úthiba beköszön az ülésbe, de azért nem üt, csak nagyon sportos. A kormány mögötti flepnivel való váltogatás nem rossz, de gázpedállal is szépen lehet szabályozni, mikor váltson. Sajnos csak egy rövid kört mentem a Minivel, de az érződött, hogy egy hegyi szerpentinen sokkal jobban kibontakozna a vas.
De azért ha lekoppan a gázpedál, nekilódul és felnyerít a ménes! A kipufogó hangolása ingerli a sofőrt, hogy nyomja neki, a sport módban váltáskor való durrogás pedig egyenesen mennyei az autós fülnek. Viszont ilyenkor vagy a kipörgés gátlóval harcol a motor, vagy a gumikat koptatjuk, főleg eső után a vizes aszfalton. A gyorsulási adat elvileg 6,5 másodperc 100-ig, ezt sajnos nem próbáltam, de érzésre megvan és a kabrióságából fakadóan a dinamikus gyorsulás, a kipufogó hangorkánja és a menetszél adta szabadságérzet szummája egy nagyon mosolyfakasztó érzés.
Azért ez a Mini kicsit olyan dolog, mint a villanyvasút és az apukák. Elvileg egy cuki divatautónak indult, aminek a célközönsége a hölgyek. De annyira jól vezethető, annyira közvetlen és dinamikus, főleg ezzel a 231 lóerős aggregáttal, hogy én nem tudnám női autónak mondani.
Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére
