A Citroen e-Jumpy lett az év kishaszonjárműve
2019-ben a Citroen Berlingo Van nyerte el ezt a címet, most pedig az elektromos e-Jumpy hozott elismerést a francia gyártónak…
2019-ben a Citroen Berlingo Van nyerte el ezt a címet, most pedig az elektromos e-Jumpy hozott elismerést a francia gyártónak…
A Skoda nyerte az Auto Bild és a Computer Bild magazinok által idén hetedjére odaítélt Úttörő Díjat. Az ötlet lényege,…
Pagani közzétett egy érdekes kis videót. A rövidfilmben csak egy műszeregység látszik, amely arra utal, hogy egy vadászrepülőgépre hasonlító modellt…
A Harley-Davidson 2021. január 19-én egy online eseményen keresztül mutatja be virtuálisan az egész világnak a 2021-es újdonságait, az új…
A Jaguar 2021 márciusában az F-Type Heritage 60 Edition modellel ünnepli a fantasztikus E-Type 60. születésnapját. A különkiadás alapja az…
Legalábbis az Auto Bild olvasói szerint. Egyetlen kategóriában sem volt annyi induló, mint a sportkocsik közöt, azon belül a „Szedánok…
A Mitsubishi bejelentette, hogy október végétől az Outlander PHEV visszatért Európába és szeretné visszavenni uralkodó helyét a szegmensben, ahol a…
Érdekes lesz majd elkészíteni a biztosítótársaság felé az autós kártérítési bejelentőjét. A nagyon furcsa eseményben egy kisrepülőgép ütközött egy autóval…
Juhász Tamás barátom jó ideje foglalkozik nagyon igényes rendszámtáblakeretek gyártásával. Ahogy mindig hangsúlyozza, a rendszámtáblakeret az egyik legjobban hasznosítható felület…
A létező egyetlen Dodge Viper GTS CS jövő év elején kerül aukcióra. Carroll Shelby és a Fitzgerald Motorsports együttműködésével megalkották…
This website uses cookies.