X

hír

Nincsenek veszélyben a kecskeméti Mercedes munkahelyek

Hosszú interjút adott a Handelsblattnak a Daimler első embere, Ola Kallenius, amiben a menedzser kiemelte, a munkahelyek nincsenek veszélyben, és…

A Continental budapesti gyára lett az Év Beszállítója 2020-ban

Az „Év Beszállítója 2020" díjat azzal a céllal hívta életre az Autós Nagykoalíció, hogy a hazai és a nemzetközi autógyártók…

Az autóbérlés továbbra is biztonságos közlekedési alternatíva – állítja a Magyar Autókölcsönzők Szövetsége

A Magyar Autókölcsönzők Szövetségének tagjai mind követik azokat a szigorú tisztítási és fertőtlenítési előírásokat, melyekre nem csak a nemzetközi elvárások…

A Honda felfüggesztette a gyártást az Egyesült Királyságban

A Honda a héten tájékoztatta a dolgozóit, beszállítóit és egyéb partnereit, hogy a Swindonban lévő gyárában ideiglenesen fölfüggeszti a termelést…

Nem áll le a debreceni BMW-gyár építése

Nem áll le a debreceni BMW-gyár építése, annak ellenére sem, hogy az autóipari cégek sorra jelentik be a gyártási kapacitások…

Megszólalt a rendőrség, így járnak el a lejárt műszakis autókkal

A kormány által kihirdetett veszélyhelyzet miatt nem kötelező műszaki vizsgára vinni az autókat. Reagált a rendőrség is. Lejáró forgalmi esetén…

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. állásfoglalása a munka ideiglenes megszakításával kapcsolatban -Sajtóközlemény

Az egyre súlyosbodó COVID-19 koronavírus világjárvány miatt a Daimler kedden azt a döntést hozta, hogy egyelőre két hétre megszakítja a…

A VW egy titkos telephelyen tárolja a hibáktól hemzsegő új villanyautóit

Már komoly mennyiség készült az ID.3-ból, azonban a rengeteg hiba miatt a vásárlókhoz eddig egy példány sem juthatott el. A…

Elképesztő módon csökkennek az üzemanyagárak

Szerdától a benzin átlagára bruttó 20 forinttal csökken literenként, míg a gázolaj ára 15 forinttal csökken. Így a benzin átlagosan…

A PSA minden európai gyárát bezárja a koronavírus miatt

A PSA Csoport március 27-ig bezárja az összes európai gyárát a koronavírus terjedése miatt. A bezárás érinti a Peugeot, Citroen…

This website uses cookies.