Érkezik az új Opel Insignia Grand Sport

In auto, bemutató

Az OPEL 2017 márciusában a Genfi Autókiállításon mutatja be az új Insignia Grand Sportot, amelynek elegáns sziluettje jót tesz az aerodinamikának, a 175 kilogrammos súlycsökkentés pedig az egész autónak. Az autó alatt találunk egy nagyon kifinomult összkerék hajtást, az üléseket pedig egyenesen wellnes üléseknek hívják

 

            Az új Insignia teljesen új alapokra került, a tengelytávot 92 mm-el növelték, tovább növelve ezzel a beltér komfortját. De a nyúlánkság az autó külsejét is sportosabbá és erőteljesebbé tette. És nem utolsó sorban az aerodinamikai együttható is kedvezően alakult: 0,26 CD.

            Belül a műszerfal körülveszi a pilótát, aki mintegy három centiméterrel ül alapból mélyebben, mint az előző változatban, fokozva ezzel a közvetlenséget.

            Az új Insignia Grand Sport nem csak dinamikusabbnak látszik, de az is. Ezt főleg a könnyűfémek alkalmazásának köszönhető 175 kg-os súlycsökkentéssel érték el. A dinamizmust tovább segíti a nyomaték elosztásos összkerék hajtás, valamint az új nyolc sebességes automata váltó.

            A jobb látás érdekében kifejlesztették az IntelliLux LED világítás következő generációját, ami akár 400 méterre is elvilágít. Van itt sávtartó automatika, ami belenyúl a kormányba, új Head-up display és 360° kamera, illetve olyan komfort szék, amit már wellnes ülésnek hívnak. Nagyon dicséretes a gyalogosokat védő alumínium motorháztető, ami balesetkor megemelkedik, ezzel védve a gyalogost a kemény motoralkatrészektől.

            Az Grand Sport ihletője a Monza Concept volt, ami látszik is mind kívül, mind belül. A 4,9 méteres hossz és a 29 mm-el alacsonyabb tetővonal mindenképpen javára válnak az autónak. A megnövelt tengelytáv 25 mm plusz helyet biztosít a térdnek hátul, illetve 8 mm-el több a fejtér. Csípőnél az Insignia 32 mm-t hízott, vállban pedig 25 mm-t.  A csomagtér alapból 490 liter, ledöntött ülésekkel pedig 1450 liter.

            Amit még kiemelnék, az ülések az „Aktion Gesunder Rücken” (Kampány az egészséges hátért) minősítésével készültek, ami tényleg elég jól hangzik, tekintve, hogy a hátproblémák népbetegségnek számítanak. Az IntelliLink fedélzeti rendszer kompatibilis az Apple CarPlay és Android Auto-val is.

       Az autó formája – ahogy mostanában az Opeleknél megszokhattuk – nagyon markáns, jól eltalált arányokkal. Jó most ránézni, és valószínűleg jó lesz tíz év múlva is. Szerintem elegánsabb, fickósabb mint az előző Insignia, magasabb osztályba kívánkozik. Nagyon jó, hogy horizontálisan terjeszkedik. Látszik, hogy kapaszkodik az útba és alig várja, hogy induljunk falni a kilométereket. Az oldalán a fénytörések már-már mazdásak. Nagyon művészi, de azért a németes ésszerűség urasan visszafogja.

       Az orr kiképzés az egyen márkaarculat és a Monza összeolvasztása. Nagyon szépen harmonizálnak a rombusz lámpák, az alsó légbeömlők és az egyedi kialakítású hűtőrács a nagy Opel emblémával. A hátulja picit a Passat CC-re emlékeztet, de nem vészes. Nagyon jó lezárása ez egy ilyen utazó autónak. Ebből a szemszögből is egy erős „road presence” érződik, kíváncsivá téve a megelőzöttet, vajon hová sietnek a Grand Sporttal? Összességében ez egy nagyon jó autó. A méret növelésével és az arányok javításával a korábbi szűkösséget is megoldották. Illetve a tömeget is sikerült csökkenteni. Mikor egy gyár okul a kritikus visszajelzésekből, az mindig növekedést vetít elő számára.

You may also read!

baleset

Mostantól két születésnapja lesz ennek az autósnak

Az USA-ban készült felvétel bizonyítja, hogy sokszor milyen kevesen múlik egy emberi élet. Az autóvezetéshez mindig kell egy jó nagy

Read More...

Az elektromos vagy a belsőégésű motorral szerelt autók a megbízhatóbbak?

Az új és szélesebb adatbázisnak köszönhetően az ADAC tudja a választ erre a kérdésre. 159 modellsorozatot vizsgáltak és közzétették

Read More...
téli gumival nyáron

Miért nem jó ötlet téli gumival nyáron közlekedni?

Vannak, akik ezen akarnak spórolni vagy egyszerűen úgy gondolják, hogy ennek a téli guminak már úgy is mindegy és

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights