Genfben mutatták be az új Volvo XC60-at

In auto, autó kiállítás, autóipar, bemutató, hír

     Minden év egyik legjobban várt autóseseménye a márciusban megrendezett genfi autókiállítás. Ezen a héten mutatják be a gyártók a legszebb újdonságaikat, technológiai fejlesztéseiket és koncepcióautóikat, azaz, hogy hogyan tervezik a jövőt. A kiállításon természetesen a Volvo is megjelent, Genfben mutatták be az új Volvo XC60-at is.
Ez a prémium kategóriás SUV a megjelenése óta eltelt 9 évben az egyik legnépszerűbb típus lett a kategóriájában, több, mint 1 millió eladott darabbal pedig a svéd cég teljes eladásának 30%-át is ez a modell teszi ki. Éppen ezért lehetnek nagy elvárásaink az új darabbal szemben is, úgyhogy lássuk részletesen is, hogy mit kaptunk.
“Hosszú múltal rendelkezünk a piacon, mely idő alatt mindig a divatos stílus és a modern technológia ötvözte az autóinkat. Ez alól az új XC60 sem lesz kivétel. Ez a tökéletes autó, egy aktív életmódhoz, és egyben reprezentálja azt a jövőt is, ahova cégünk szeretne fejlődni.” mondta Hakan Samuelsson, az Volvo autó csoport elnöke.

 

Új kényelmi és biztonsági technológiák

     Az új XC60 a legbiztonságosabb autó, ami eddig kigördült a gyárból, teli forradalmian új technológiákkal. Pl. a biztonságos utazást az automata vészfékezés mellett kormányzás asszisztensel egészítették ki a megfelelő sávtartásért, a szembőljövő sávban észlelt veszélyhelyzeteket szintén ellenkormányzással korrigálja az autó, illetve a vakfoltban haladó járműre is figyelmeztet az XC60. Erről korábbi cikkünkben írtunk. Továbbá ebben a modellben opcióként akár már sofőr asszisztenst is kérhetünk, mely segítségével 130 km/h-s sebességen belül egy félig önvezető autó tulajdonosának mondhatjuk magunkat.

Genfben mutatták be az új Volvo XC60-at
az új Volvo XC60

     “Olyan autó építésére törekedtünk, mely minden szükséget maradéktalanul kielégít, kezdve a magabiztos úttartástól, gyönyörű, kényelmes utaskabinon keresztül, a biztonságig, és a megfelelő vezetési élményért. Hatalmas figyelmet fordítottunk arra, hogy megkönnyítsük a vevőink mindennapi életét, tökéletes komfortérzet és minőségi szolgáltatások biztosításával.” tette hozzá Henrik Green a cég minőségért felelős elnöke.

Teljesítmény

Genfben mutatták be az új Volvo XC60-at
az új Volvo XC60

     A számos fejlesztés mellett természetesen a motor sem a legutolsó. Az legjobb XC60-ba egy díjnyertes T8-as iker hibrid és benzin üzemű motor kerül, 407 lóerővel és 5,3-as gyorsulással, 100 km/h-ra. De a gyengébb modellek sem törpülnek el. Kapható lesz 190 lóerős D4 diesel motorral szerelt változat, 235 lóerős D5 motor PowerPuls technológiával, illetve a benzineseknél a 254 lóerős T5 motor, illetve a 320-as T6-os.
     A tekintélyes erő mellett nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy a svéd gyár nagy figyelmet fordít az utasok egészségére is. Ezt új 4 zónás CleanZone klímarendszerrel teszi lehetővé, ami a beáramló levegőből még jobb hatásfokkal szűri ki a káros anyagokat, polleneket, mint elődeiben, így az utas ténylegesen úgy érezheti, hogy a tiszta Sarki skandináv levegőt szívja, akárhol is utazik.
A fedélzeti navigációt, illetve távoli utastámogatást a Sensus rendszer biztosítja, kapunk fedélzeti telefont, illetve a 90es szeriában már alkalmazott okostelefon integrációt is tartalmaz a kocsi.

     “Az XC60 egy olyan SUV, amit nem azért terveztünk, hogy lenézhessünk másokat, hanem, hogy vezessünk. A külső formatervezésnél elsődleges szempont a dinamikus haladást lehetővé tevő megfelelő aerodinamika és az időtálló minőség volt. A belső kialakításánál pedig az ergonómikus elrendezés mellett, a szép és minőségi anyaghasználat és a legmodernebb technolóiga alkalmazása volt az irányadó. Így született meg ez a Volvo XC60, igazi skandináv gyakorlat eredményeképp, a vevő minden igényét kielégítve.” fejezte be Thomas Ingenlath a Volvo tervezési osztályvezetője.

A most bemutatott modell a tervek szerint április közepétől lesz kapható, elsőként svédországi autószalonokban.

You may also read!

villanymotorok hatékonysága

Mitől függ a villanymotorok hatékonysága?

Egy villanymotor vásárlása során fontos ismerni annak műszaki paramétereit, hiszen nem mindegy, hogy milyen hatásfokú munkára képes az adott

Read More...
Limitált szériás GR Yaris

Limitált szériás GR Yarisszal ünnepli rali-világbajnoki címét a Toyota

Mindössze 300 példány készül abból a különleges kivitelű GR Yarisból, amelyet annak tiszteletére adnak ki, hogy a Toyota 2023-ban

Read More...
Horn Lilla

Horn Lilla és az autósport!

Horn Lilla fiatal kora ellenére szép sikereket ért eddig a gokartsportban, és már bontogatja a szárnyait a karosszériás autókban.

Read More...
Verified by MonsterInsights