KIA Lotos Race – Vogel Adrienn és Krajnyák Petra az AMTS-en mutatták be új Kia Picantó versenyautóikat – interjú

In auto, autó kiállítás, bemutató, hír, sport

     2017 március 24-én, pénteken 11 órakor az Automobil & Tuning Show -n mutatta be Vogel Adrienn és Krajnyák Petra új KIA Picanto versenyautóikat, melyekkel a KIA LOTOS Race Kupán fognak versenyezni.

KIA Lotos Race - Vogel Adrienn és Krajnyák Petra

     A kis KIA Picantókkal Adrienn és Petra először április végén Németországban, Oschersleben-ben, az ADAC GT Masters betétfutamaként fognak versenyezni, majd két héttel később a Hungaroringen indulnak, a WTCC hétvégéjén.

KIA Lotos Race - Vogel Adrienn és Krajnyák Petra

     A versenyautók leleplezése után sikerült Petrával és Adriennel is egy rövid intejút készíteni.

KIA Lotos Race - Vogel Adrienn és Krajnyák Petra
Krajnyák Petra

Interjú Krajnyák Petrával:

    Gratulálok az eddigi eredményeidhez!

Köszönöm szépen!

     Láttam, hegyi felfutón is voltál harmadik, az nagyon komoly lehetett.

Igen. Az egy nagyon nehéz verseny volt, nagy kihívás is számomra. Előtte nem is nagyon mentem vízes aszfalton, olyan pályán meg pláne. Szóval nagy kihívás volt, de hála Istennek sikerült leküzdenem.

     Suzukival mentél, ugye?

Igen. 1,5-sel.

     Szeretted?

Igen, nagyon jó kocsi volt. Nagyon könnyű rajta megtanulni mindent. Szerintem ez a legjobb segítség ahhoz, hogy egy kezdő pilóta minél többet megtanulhasson. Kevés segítséget tett hozzá a vezetéshez, ezért én jobban fejlődtem. Több dolgot kellett nekem megoldani.

     Milyen a Suzuki után a KIA?

Egy más világ. Ő már többet segít. Kicsit letisztultabb. Nagyjából a lóerőkben és a gyorsaságban ugyanott vannak, úgyhogy abban nem ért nagy meglepetés. Nagyon szeretem, hogy kiforrott és hogy nagyon kezes.

     A hangját jó volt hallgatni, kicsit megröfögtetted. Visszatérve a jövőre: Dobogóra vadásztok?

Nyilván ez a cél. Minél többet megpróbálok kihozni magamból meg ebből az egész projektből.

Aztán meglátjuk, hogy mire lesz elég.

     Adriennel hogy tudjátok támogatni egymást két külön autóból?

Nekem a legjobb, amit ő ad, az a lelki erő. Akár egy verseny előtt, akár egy edzésen nagyon sokat segít. Megbeszéljük – nem feltétlenül azt, hogy menjünk a pályán – hanem azt, hogy mentálisan hogy lehet felkészülni. Sokszor volt olyan, hogy verseny közben is beszélgettünk, vagy legalább hallottuk egymás hangját. Mondtam neki gyorsan egy poént, amitől ő rögtön vidámabb lett. Kicsit jó olyankor, mikor nagyon feszült vagy egy szituációban, picit ellazulni. Szerintem ebben tudjuk a legjobban segíteni egymást.

     Húsz férfi lesz az ellenfél? Jól tudom?

18, meg mi ketten leszünk lányok, és úgy leszünk huszan.

     Nagyon sok sikert kívánunk az Autósajtó olvasói nevében is! És gratulálok még egyszer!

Köszönöm!

 

KIA Lotos Race - Vogel Adrienn és Krajnyák Petra
Vogel Adrienn

Interjú Vogel Adriennel:

     Gratulálok az eddigi sikerekhez!

Köszönöm szépen!

     Mind a Suzuki, mind a Lotus Kupában ügyes voltál. A Kia milyen ezek után az autók után?

Hasonló, mint a Suzuki, csak kicsit barátságosabb. Technikailag annyiban különbözik, hogy a Kia hátul tárcsaféket kapott. Ez is 100 lóerős, 1,25-ös motor van benne. Minden gyári, az elektronikájában van egy nagyon pici kis változtatás, de ezzel sem lehet trükközni, mert versenyek előtt cserélgetik. A gumik teljesen utcaiak, amiket mi darálunk, hogy slickesítsük egy kicsit a jobb tapadás érdekében. Remélem, hogy jó versenyünk lesz ebben az idényben.

     Petra mondta, hogy lelkileg is támogatod őt.

Ahogy csak tudom, igen.. (Nevetés).. Ez így van.

     Ő még nagyon fiatal. Te tapasztalt vagy a pályán. Milyen lesz a sok férfi ellen versenyezni?

Két hete volt egy kis tesztünk a többi versenyzővel és ott egész jól szerepeltünk a Petrával. Úgyhogy nagyon várom már az első versenyt és remélem, hogy dobogós helyezést érünk majd el.

     Mikor lesz az első verseny és hol?

Április 28-29-én Németországban Oschersleben-ben.

     Sok sikert kívánok!

Köszönöm!

 

KIA Lotos Race - Vogel Adrienn és Krajnyák Petra

Petra és Adrienn Picantójának adatai:

1248 cm3

73 kw/100 LE

139 Nm

0-100- 8s

198 km/h

850 kg

 

A lányok kicsit be is indították a versenyautókat. A kis motorhoz képest nagyon kellemes hangjuk volt:

 

     Adrienn és Petra a Sun Aqua Kia Racing Team színeiben fognak versenyezni, és ahogy a rövid interjúból átjött, kedves, de erős személyiségük biztos hozzásegíti majd őket, hogy állják a sarat az erős nemzetközi férfi mezőnyben. Igyekszünk majd nyomon követni sikereiket és küzdelmeiket. A verseny sorozat Magyarország után érinti még Poznan-t (Lengyelország), a  Szlovákiaringet (Szlovákia), Most-ot (Csehország) a zárófutam pedig Monza-ban (Olaszország) lesz. Egyébként a KIA Lotos Race egyik fő célja, hogy az autók teljesen egyformák legyenek, ezt szolgálja például az is, amit Adrienn is említett, hogy verseny elött szúrópróba szerűen motorvezérlést szoktak cserélni. Tehát itt tényleg a tehetség és tudás dönt.

     Íme egy kis kedv csináló videó 2016-ból:

You may also read!

baleset

Mostantól két születésnapja lesz ennek az autósnak

Az USA-ban készült felvétel bizonyítja, hogy sokszor milyen kevesen múlik egy emberi élet. Az autóvezetéshez mindig kell egy jó nagy

Read More...

Az elektromos vagy a belsőégésű motorral szerelt autók a megbízhatóbbak?

Az új és szélesebb adatbázisnak köszönhetően az ADAC tudja a választ erre a kérdésre. 159 modellsorozatot vizsgáltak és közzétették

Read More...
téli gumival nyáron

Miért nem jó ötlet téli gumival nyáron közlekedni?

Vannak, akik ezen akarnak spórolni vagy egyszerűen úgy gondolják, hogy ennek a téli guminak már úgy is mindegy és

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights