2018-tól Honda motorral folytatja a Sauber

In sport, verseny.
Honda motorral folytatja a Sauber

Öngól vagy az év üzlete?

        Szocsiban hivatalossá vált, hogy 2018-tól a svájci alakulat a Honda motorjait fogja használni. A hír sokakat meglepett, hiszen a japán gyártó azóta szenved, mióta 2015-ben visszatért.

        A Hondával való együttműködés lehetősége korábban is felvetődött, de mindenkit meglepett, hogy végül tényleg sikerült tető alá hozni az együttműködést. Főleg annak fényében, hogy a McLaren idén már harmadik éve szenved a japánok által szállított erőforrásokkal.

Honda motorral folytatja a Sauber

 

        „Három éve a Ferrari is nagy lemaradásban volt a Mercedeshez képest, de hittünk benne, hogy ledolgozza a hátrányát, és igazunk lett. Ugyanerre a Honda is képes lehet” – mondta Monisha Kaltenborn, a svájci alakulat csapatfőnöke.

        Az mindenki számára egyértelmű, hogy az optimizmuson és a japán technikába vetett bizalmon kívül más érvek is befolyásolhatták a Sauber döntéshozóit, de mégis milyen érvek szólhatnak a Honda mellett?

 

A Honda helyzete hasonlít a Bridgestone korábbi helyzetére

 

        Sokan talán még emlékeznek a 2005-ös szezonra. Abban az évben a Ferrari több évnyi dominanciája hirtelen véget ért. A teljes szezon pedig a Renault és a McLaren Mercedes küzdelméről szólt. A maranelloiak hirtelen visszaesésnek a hátterében pedig többek között az állt, hogy az általuk használt Bridgestone abroncsokat jóval kevesebb csapat használta, mint a többek között a McLaren és a Renault által használt Michelint. Emiatt a Bridgestone hátrányba került a fejlesztési versenyben. Ami kőkeményen visszaütött a versenyeken. Részben ennek az esetnek is köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire fontos az, hogy egy gyártó, legyen az gumi vagy motorszállító, minél több csapatnak szállítson.

 

Honda motorral folytatja a Sauber

 

        Lényegében a Honda hasonló helyzetben van, mint a Bridgestone volt 2005-ben. A McLarenen kívül nem használja senki a motorjait, így jóval kevesebb információ és tapasztalat áll rendelkezésére, mint a Mercedesnek vagy akár a Ferrarinak. Ez pedig nem sok jóval kecsegtet a kiélezett fejlesztési versenyben. Tehát a Hondának érdekében áll, hogy akár nyomott áron is, de minél több csapat leszerződjön vele.      

Honda motorral folytatja a Sauber

 

Honda motorral folytatja a Sauber

 

        Itt kerül képbe a Sauber. Hiszen a svájci alakulat folyamatos anyagi gondjaira egy megoldás lehet az, hogy a viszonylag versenyképes és így drágán megvásárolható Ferrari motorról, a gyengébb, de ezzel együtt jóval olcsóbb Honda motorra váltson. Ha pedig a Honda, kiegészülve a Sauberrel, 2018-ra egy versenyképesebb motort tervez, még az is megeshet, hogy a Sauber nyomott áron jut egy versenyképes motorhoz. Miközben a felszabaduló forrásokból az autó más részeit fejlesztheti.

        Persze az a forgatókönyv is könnyen megvalósulhat, hogy a Honda két csapattal sem tud érdemi fejlődést produkálni. Ebben az esetben viszont könnyen lehet, hogy a Sauber a jelenleginél is nehezebb helyzetbe kerül. Azonban ez leghamarabb a 2018-as szezonban fog kiderülni, addig minden más csupán találgatás.

You may also read!

elektromos Toyota Hiace

Elektromos hajtással térhet vissza Európába a Toyota Hiace

A Toyota Auto Body, a Toyota 1945-ben alapított haszonjármű-részlege a 2023-as Japán Mobilitási Kiállításon leplezte le a hatodik generációs

Read More...
villanymotorok hatékonysága

Mitől függ a villanymotorok hatékonysága?

Egy villanymotor vásárlása során fontos ismerni annak műszaki paramétereit, hiszen nem mindegy, hogy milyen hatásfokú munkára képes az adott

Read More...
Limitált szériás GR Yaris

Limitált szériás GR Yarisszal ünnepli rali-világbajnoki címét a Toyota

Mindössze 300 példány készül abból a különleges kivitelű GR Yarisból, amelyet annak tiszteletére adnak ki, hogy a Toyota 2023-ban

Read More...
Verified by MonsterInsights