Összefoglaló, Összegzés, Görbe Tükör & Bulvár
Vasárnap rendezték a Forma-1 2017-es szezonjának nyolcadik nagydíját. A helyszín ezúttal Azerbajdzsán fővárosa Baku volt. A városi pálya vizuálisan Észak-Amerika vagy az arab országok szerencsésebbjeinek nagyvárosait idézte. Na de a futam hangulata… az bizony kőkeményen kaukázusi volt, és most nem a kefirre gondolok.
Összefoglaló
Az időmérő alapján meglehetősen unalmas futamnak ígérkezett az azeri nagydíj. Ugyanis már-már az előző szezont idézte Hamilton egykörös fölénye. A futamot a két Mercedes kezdhette az első sorból. A második sort a Ferrari bérelte ki. Az éllovasok mögül Verstappen illetve a két Force India rajtolhatott.
A várakozásokat már a rajt megcáfolta. Ugyanis a rajt utáni csetepaték során Raikkonen és Bottas össze koccant, aminek következtében Raikkonen Ferrarija nehezen irányíthatóvá vált, a Mercedes Finnje pedig kénytelen volt a boxba látogatni egy új első szárnyért, így körhátrányba is került. A rajt után Kvjat lesodródott a pályáról, visszatérése pedig elég balesetveszélyesre sikerült. Ennek Carlos Sainz lett az áldozata, ugyanis az orosz manőverét látva a spanyol ijedtében megpördült. Végül a rajt utáni eseményekért nem kapott senki büntetést.
(Raikkonen és Bottas találkozása az első körben)
Első körök
Az első körök után a Hamilton, Vettel sorrendben haladtak a világbajnokság esélyesei. A következő körök viszonylag békésen zajlottak. Palmer autója megadta magát. Alonso megelőzte a meghibásodott energia visszanyerő rendszerrel autózó Ericssont. Verstappen autója pedig ismét megadta magát.
Kvjat autója szintén feladta a küzdelmet, azonban daruk híján nem tudták az autóját kiemelni a pályáról így bejött a biztonsági autó. Ezután és a biztonsági autós fázis közbeni kiállások után a sorrend: Hamilton, Vettel, Perez, Raikkönen, Massa, Ocon, Stroll, Hülkenberg, Magnussen, Ricciardo volt.
(Kvjat Toro Rosso-ja megáll, ezzel indul a lavina)
Ezután indult a roncs derbi. Az első újraindítás után a mezőny többé-kevésbé gond nélkül megindult. Vettelnek küzdenie kellett a pozíciójáért, de sikerült neki. Ezután azonban ismét jött a safetycar, majd ismét távozott. Ez az újraindítás azonban már nem ment simán. A két Force India összekoccant, Ocon defektet kapott, Perez első szárnya letört.
(Ocon vs. Perez)
Kakaskodás
Zavartalan autózás ezután sem következett, ugyanis ismét jött a biztonsági autó. Ekkor történt a futam leglátványosabb eseménye. Ugyanis Hamilton a lassú körözgetés közben, az egyik kanyarban annyira lelassult, hogy Vettel hátulról nekiütközött. A Német dühében a Mercedes pilótája mellé hajtott, majd oldalról nekiment. Vettel szerint Hamilton szándékosan lassított előtte, amit a Német istálló autójának telemetriai adatai nem támasztanak alá. Persze ez nem jelenti azt, hogy Hamilton teljesen ártatlan. Az továbbra is rejtély, hogy Vettel dühében hajtott-e bele Hamiltonba, vagy csupán a nagy mutogatás közben indult be nála a kezdő autóvezetők rossz reflexe, hogy amerre néz, arra megy, az azonban biztos, hogy ezzel nem kis bajba keverte magát.
(Ugye mi jó barátok vagyunk?)
Az esetért Vettel 10 másodperces stop & go-t kapott, míg Hamilton semmit. Az élet érdekessége, hogy a rengeteg törmelék miatt piros zászló következett. A boxban szinte mindenki ultra lágy gumit vételezett, és akinek lehetett, megjavították az autóját. Hamilton diffúzorát ragasztószalaggal, Vettel első szárnyát simogatással és nézegetéssel.
Az újraindítás és a csetepaték után a sorrend: Hamilton, Vettel, Ricciardo, Stroll Massa. Ekkor, mint ahogy az előbb arra már utaltam, jött az élet érdekessége. Vettel megkapta büntetését, viszont Hamilton autóján elkezdett lifegni a fejvédő. Néhány körrel később emiatt kénytelen volt kiállni a boxba, hogy a fejvédőt rendesen rögzítsék. Ezek után Vettel a 7. helyre esett vissza Hamilton a 8.-ra. Nem szabadultak meg egymástól.
(Vettel stop&go)
15 kör volt hátra, amikor a sorrend Ricciardo, Stroll, Magnussen, Ocon, Alonso, Bottas, Vettel, Hamilton volt.
A futam végéig már többször nem jött be a biztonsági autó. Vettel és Hamilton átdolgozta magát Alonson, majd a futam végig egyre előrébb jutottak. Pereznek mindeközben eltört az ülése így kénytelen volt kiállni.
A futam utolsó méterein Bottas megelőzte Strollt. Ezzel felküzdött magát egészen a második helyig, ami nagy csoda annak fényében, hogy a futam elején körhátrányban volt, az egész mezőnyhöz képest. Az utolsó körökben Hamilton és Vettel veszett tempót diktált, de érdemi csata már nem alakult ki a két éllovas között.
(Bottas vs. Stroll)
A végeredmény Ricciardo, Bottas, Stroll, Vettel, Hamilton, Ocon, Magnussen, Sainz, Alonso, Wehrlein lett.
Összegzés
Összességében tehát egy izgalmas futamot tudhat maga mögött a mezőny, főleg annak fényében, hogy a tavalyi Azeri futam, talán a szezon legunalmasabb versenye volt. A világbajnokság állásában számottevő változás nem állt be, hiszen Hamilton, Vettel mögött végzett, így nem került hozzá közelebb. Mivel azonban a 4. helyért 12 pont jár az 5.-ért pedig 10, így érdemben Vettel sem tudta növelni az előnyét. Bár az időmérő után, talán egy győzelemmel is felér Vettel számára, hogy nem egy fölényes Mercedes 1-2 lett a vége.
(Van ok az örömre, ha nem is sok)
Alonso a 9. helyével végre pontot szerzett. Az újonc Stroll, pedig élete első dobogós helyezését ünnepelhette. Ricciardo megszerezte az idei első győzelmét saját magának és a Red Bullnak is. Ennek talán csapattársa örül a legkevésbé, aki idén negyedszer esett ki, míg az ausztrál a győzelmének köszönhetően immáron a negyedik összetettben, megelőzve Raikkonent.
Görbe Tükör
Ez a futam sem telt el furcsaságok nélkül. Az első és legfontosabb, hogy ismét bebizonyosodott, mekkora befolyása van a gumiszállítónak a világbajnokság alakulására. Milyen érdekes, hogy a Pirelli elismerte, hogy a hétvégére lágyabb keverékeket kellett volna hoznia, vagyis eggyel el kellett volna tolni a palettát lágyabb irányba. Valószínű, hogy ennek a keményebb palettának az egyik következménye lett a Mercedes időmérős dominanciája. Persze ebben szerepet játszik a pálya karakterisztikája is, ami inkább a még mindig erősebb motorral rendelkező Mercedesnek kedvezett, azonban az mindenféleképpen érdekes, hogy ekkora fölényük lett.
Főleg, hogy mint azt mindenki tudja, a Mercedes keményebben bánik a gumikkal, így egy indokolatlanul használt keményebb gumit, az ő autójuk hamarabb fel tud melegíteni. Ezt mutatta a futam is, ahol a rajtot és a kerékcseréket követően, Vettel mindig néhány körrel később tudta azt a tempót elérni, amit Hamilton diktált.
A másik érdekes fejlemény, hogy a Force India ezen a futamon is meglepően erős volt. Ez persze betudható az erős Mercedes motornak is, amit igazol, hogy a Williams, ld. Stroll harmadik helye, is meglepően erős volt. Azonban, akkor is szép teljesítmény tőlük, hogy idén, egyre inkább a harmadik erővé küzdik fel magukat a hektikusan működő Red Bull elé/mellé.
További érdekesség, hogy a Red Bull idén sokadszor is megadta magát Verstapen alatt, akinek szép lassan elúszik ez az idénye.
Ahogyan az is érdekes, hogy Raikkonen ezzel a nullázással már csak ötödik az összetettben. Kontrasztos, hogy ugyanazzal az autóval, Vettel vezeti a világbajnokságot. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy Vettelt a Red Bull-éra alatt, folyamatosan azzal vádolták, hogy csak az autójának köszönheti a világbajnoki címeit.
Bulvár:
Vettel és Hamilton ütközése a futam után óriási visszhangot keltett. Hamilton véleménye szerint Vettel a Forma-1 szégyene lett, mivel az ütközés utáni reakciójával rossz példát mutatott, azoknak a fiataloknak, akik a Forma-1 pilótáit tekintik példaképeknek.
Vettel továbbra is tartja, hogy Hamilton szándékosan féktesztelte őt. Arról persze nem beszél, hogy utána szándékosan ment-e neki Hamiltonnak vagy sem. Persze érthető a titkolózás, hiszen ha véletlenül ment neki az ciki, ha pedig szándékosan, az még inkább.
Toto Wolf nyilatkozata szerint, Hamilton az ütközés előtti körökben is ugyanúgy ment abban a kanyarban. Tehát nem tartja jogosnak Vettel érvelését.
Vettel nyerte az azeri futamot?
Egy azonban biztos, akármi is történt Vettel és Hamilton között, Vettel még így is örülhet a végeredménynek, hiszen ha ez a futam zavartalanul lemegy, könnyedén kisülhetett volna egy Mercedes 1-2, ami pontban számolva Vettelnek -10 pont lett volna. Ehelyett 2 ponttal még növelte is előnyét. Tehát felmerül a címben szereplő kérdés, hogy szépen csendben, nem Vettel nyerte ezt a futamot?