Két nehéz héten vagyok túl. Rengeteget kellett ingázni és cipekedni. Ezalatt kedvenc BMW-m a szervízben pihent és gyarapította számláját.
Hardy tárcsa gyanúval került orvoshoz, de kiderült, hogy kezdődő hengerfejesség nyomasztja lelkét. Ahogy pedig eme baja megjavulni látszódott, megnyúlt vezérmű láncot diagnosztizáltak…
Szóval a BKV – séta – kerékpár háromszögben egyre sportosabbá válva, a sok rohangálástól kissé fáradtan Pali barátom mentő kötelet dobott életem hullámzó habjaiba. A csodálatos paripa, a luxus netovábbja, a kellemesen duruzsoló erőgép nem volt más, mint egy Suzuki Swift.
Minden relatív. Azon a kedd estén, mikor már autó elvonási tüneteim voltak, tényleg nagyon nagyra értékeltem a kis Swiftet. Kinyitom az ajtót, beülök, elfordítom a kulcsot és oda megyek, ahová akarok…. A szabadság fantasztikus szele csapott meg hirtelen.
Pedig itt aztán se szervó kormány, se központi zár. A zene egy kazettás magnó és jackes adadpter. Szóval időutazás. De mégis jó volt vele menni. A kis három hengeres motornak olyan fickós volt a hangja. És klasszul is mozgatta a pille könnyű kasztnit. Az autó 2001-es. A rozsda már csipegeti alul és a jobbos toronynál is, de kis törődéssel még sokáig fog szolgálni. Az ülésen meglepődtem, egész kényelmes rövid távon. A fogyasztás elenyésző. Viszont mikor a bőröndöket kellett volna szállítani, akkor már a közben elkészült BMW-re kellett váltani, ugyanis a kis Suzi nem tudta volna elnyelni a csomagokat. Egy Sedan biztos leküzdötte volna ezt az akadályt is.
Milyen vezetni?
Igazándiból ettől a kategóriától nem a kanyarvadászat az elvárás. Klasszul és olcsón elvisz A-ból B-be. Ezt jól tudja, a többit nem illik firtatni. Ami még pozitívum, a váltó és kezelő szervek japános precizitása. Szerintem egy ilyen kis Suzi vállalható társa lehet még ma is a mindennapos rohanásnak, ha az igényeinket a költséghatékonyság érveivel leszorítjuk. És persze nagyságrendekkel jobb a tömegközlekedésnél, hiszen például a saját autóját ritkán kési le az ember. Illetve ahhoz, hogy pont házhoz menjen, nem kell fegyveres eltérítést eszközölni.
Az affér
No de aztán… Péntek este hazafelé tartottam a kis három hengeres autókával. Egy robogós ment előttem a jobb szélen, mikor lehetőség volt rá, megelőztem indexelve, a másik sávba áttérve. De mikor ismét visszasoroltam, egyből fékeznem kellett a lassító kocsisor miatt. Ezt robogós közlekedő társam nagyon a szívére vette. A lámpánál mellém jött és mutogatta a jobb hüvelyk ujját. Nem értettem, mire céloz. Azért ennyire mégsem király a kis Suzi. Úgyhogy letekertem az ablakot és megkérdeztem, miben segíthetek. Elmondta, hogy én bevágtam elé és hogy én mennyire élvezném, ha valaki bevágna elém és egyáltalán. Gondolom, pont ő volt az egyetlen olyan robogós, aki még soha nem cikázott a sorok között és nem manőverezett életveszélyesen tükröket és egyéb bagatell alkatrészeket is kockáztatva. Na mindegy. Ott akkor este nem is ez volt a lényeg. Csak átéreztem, hogy ez a Suzukinak szól. Ő ott az 50 cm3-es robogójáról kioktatta a kis vacak Suzukist. Sok mindent átértékeltem. Mindenesetre, ha tényleg bevágtam elé, akkor elnézést kérek! De szerintem csak kikerültem és utána fékeztem. Gondolom, ha a BMW-vel lettem volna, eszébe nem jutott volna mutogatni, bár ez sem biztos.
Tanúlság
Szóval ezek után kérem magamat és minden autós társamat, hogy ne nézzünk le senkit az alapján, hogy miben ül! Egyrészt lehet, hogy ő az álruhába bújt Mátyás király, aki most éppen mondjuk egy Daewoo Matizt hajt, de otthon várja egy S Class. Másrészt meg ha nem, akkor pláne!
A robogósok cikázására visszatérve pedig, szerintem ha egy robogós lassan és megfontoltan előre megy a kocsik között és nem képzeli magát mentőautónak, azt az autósok is tolerálják. De aki Talmácsit játszik 70 centin, az már sokaknál kicsapja a biztosítékot és nagyon veszélyes is.
Ha egymást tisztelve tudnánk közelekdni, az lenne csak a szép világ. Sok nyugati országban ez már megvalósult. Hátha mi is afelé tartunk.
