Az első 30 Tesla 3 – hosszú lett a mézesmadzag

In bemutató, elektromos autók
első 30 Tesla 3

Július végén adta át a Tesla az első 30 darab Model 3 autót tulajdonosainak a San Franciscótól keletre fekvő Fremont üzemben.

A 35 ezer dolláros Model 3 a Tesla megfizethető, olcsó modellje. A vállalat az elődjénél feleannyiba kerülő modelltől várja termelésének felfuttatását évi félmillióra 2018-ig a tavalyi 84 ezerről. Elon Musk vezérigazgató korábbi tájékoztatása szerint a Model 3-ból a Tesla decemberig már havi 20 ezret fog gyártani.

A Model 3 tavalyi bemutatását követően a Tesla 373 ezer előrendelést kapott az autóra egy hónap alatt 1000 dollár előleg befizetése után. Az azóta összejött megrendelésállományt a Tesla nem hozta nyilvánosságra.

Egy mostani megrendelés teljesítése 2018 közepére várható.

első 30 Tesla 3

 

A show folyamán rögtön kiderült, nem egy, hanem kétféle Model 3 érkezik. Az egyik 352 kilométeres hatótávolságra, 5,6 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulásra, valamint 208 km/h-s végsebességre lesz képes. A modellnek lesz azonban egy nagyobb testvére is, ami a nagyobb akkumulátorcsomagnak köszönhetően az egészen elképesztő 496 km-es hatótávolságot, 5,1 másodperces 0-100-as gyorsulást és 224 km/h-s végsebességet bír.

Némi extráért (5 ezer dollár – kb. 1,3 millió forint) megkapjuk a Model S-ben is megtalálható, továbbfejlesztett robotpilótát, ami nem önvezető opció. Az átvételkor további 3000 dollár (780 ezer forintot) fizetendő.

A modell képes az önálló parkolásra és autópályán vezető nélküli haladásra, és hatféle színben kapható.

A Tesla eddig kb 2 milliárd dollárt ölt bele a Model 3 fejlesztésébe.

első 30 Tesla 3

You may also read!

elektromos Toyota Hiace

Elektromos hajtással térhet vissza Európába a Toyota Hiace

A Toyota Auto Body, a Toyota 1945-ben alapított haszonjármű-részlege a 2023-as Japán Mobilitási Kiállításon leplezte le a hatodik generációs

Read More...
villanymotorok hatékonysága

Mitől függ a villanymotorok hatékonysága?

Egy villanymotor vásárlása során fontos ismerni annak műszaki paramétereit, hiszen nem mindegy, hogy milyen hatásfokú munkára képes az adott

Read More...
Limitált szériás GR Yaris

Limitált szériás GR Yarisszal ünnepli rali-világbajnoki címét a Toyota

Mindössze 300 példány készül abból a különleges kivitelű GR Yarisból, amelyet annak tiszteletére adnak ki, hogy a Toyota 2023-ban

Read More...
Verified by MonsterInsights