Veszélyben a Magna magyar beruházása

In hír
Magna magyar beruházása

Ahogy azt korábban írtuk, felmerült, hogy a Magna Steyr Magyarországon épít fel egy fényező üzemet. Erre akkor került volna sor, ha a beruházás Szlovéniában meghiusúl. Most viszont úgy látszik, elhárulnak az akadályok a szlovéniai beruházás elől, tekintve, hogy a fő ellenző legnagyobb civil szervezet befejezte az ellenállást.

A Magna eredetileg kamionokkal szolgálta volna ki a Maribor közelében felépülő autófényező üzemét, és ezt rendkívüli módon ellenezték környezetvédelmi szervezetek. De amikor a beruházó bejelentette, hogy vasútvonalat akar kiépíteni az üzemhez, ezt elfogadva a fő ellenző feladta az ellenállást.

Nem minden ellenállás szűnt meg

Viszont nem minden ellenálás szünt meg. A TRS (Mozgalom Szlovénia Fenntartható Növekedéséért) például a Magna bejelentése alkalmából megismételte, hogy nem ért egyet a kiválasztott helyszínnel. És ugyanúgy elítéli a “zsarolást a beruházás Magyarországra való áthelyezésével”, mint a “kormány szervilis magatartását” az ügyben. 
    Az Alpe Adria Green környezetvédő szervezet pedig közölte, hogy a héten hozza meg a döntést. Az E-Forum pedig bejelentette, hogy mindenképpen megtámadja a környezetvédelmi engedélyt.

 

Még lehet Magyarország a befutó – megvalósul Magna magyar beruházása?

    A Magna közölte, hogy a kivitelezési tervében rögzített határidők miatt a környezetvédelmi engedély megtámadása a projekt feladását és a beruházás Magyarországra való áthelyezését jelenti.

Mindezeket figyelembe véve még mindig van esély, hogy az óriás beruházás Magyarországra jöjjön. Ekkor majd csak azt kell megvizsgálni, mi az a súlyos környezet károsító hatás, ami miatt Szlovéniában ennyire ellenzik az üzem felépítését? Maribor környékének festői tájait tekintve mindenképpen érthető a környezetvédők ellenállása.

 

forrás: MTI

You may also read!

villanymotorok hatékonysága

Mitől függ a villanymotorok hatékonysága?

Egy villanymotor vásárlása során fontos ismerni annak műszaki paramétereit, hiszen nem mindegy, hogy milyen hatásfokú munkára képes az adott

Read More...
Limitált szériás GR Yaris

Limitált szériás GR Yarisszal ünnepli rali-világbajnoki címét a Toyota

Mindössze 300 példány készül abból a különleges kivitelű GR Yarisból, amelyet annak tiszteletére adnak ki, hogy a Toyota 2023-ban

Read More...
Horn Lilla

Horn Lilla és az autósport!

Horn Lilla fiatal kora ellenére szép sikereket ért eddig a gokartsportban, és már bontogatja a szárnyait a karosszériás autókban.

Read More...
Verified by MonsterInsights