A hétvégére hangolódva

In sport
Forma-1 körkép

Forma-1 körkép, mi történt Monza óta?

 

Lassan közeledik a szingapúri nagydíj, de addig is, amíg végre ismét láthatjuk „száguldani a cirkuszt”, mazsolázzunk kicsit a hírek között. Mi történt a száguldó cirkusz háza táján az olasz nagydíj óta?

Alonso fellélegezhet

Úgy tűnik Fernando Alonso lassan három éve tartó szenvedése a végéhez közeleg. Ugyanis a McLaren szinte már biztosan szakít a Hondával. Egyes források szerint ezt szerdán vagy csütörtökön be is jelenik. „Félhivatalos” hírek szerint a McLaren és a Renault 3 éves együttműködésről állapodott meg. Az persze már egy más kérdés, hogy miért veszik biztosra azt a wokingiak, hogy a Renault oldalán jobb időszak következik. Hiszen a Renault erőforrásai továbbra sem érnek fel a Ferrari és a Mercedes motorjaival, miközben a megbízhatósággal is akadnak gondok. Ahogyan arról Max Verstappen sokat tudna mesélni. A dolog további szépsége, hogy évekkel ezelőtt, a McLaren azért szakított a Mercedessel, mert attól tartottak a wokingban, hogy a Mercedes, a gyári csapatának olyan előnyt fog biztosítani, ami miatt az angolok mindig hátrányban lesznek hozzájuk képest. Erre most mit csinálnak? Megveszik egy gyári alakulat motorját, ami rajtuk kívül még kiszolgálja a saját gyári a Red Bullt is, és ha a Toro Rosso – Honda házasság nem sikerül, még a Toro Rossot is. Hogy ebből mi fog kisülni, azt szerintem ők sem tudják. Mondjuk, lehet nem is érdekli már őket, csak megszabaduljanak a Hondától.

 

 Forma-1 körkép

 

Toro Rosso Honda?

A történet a kezdeti felállás után vett néhány fordulatot. Jelenleg ott tart a dolog, hogy nem a McLaren – Honda együttműködéshez csatlakozik a gyengébbik energiaitalos csapat, hanem a Honda kizárólagos partnerévé válik, miután a McLaren magára hagyja jövőre a Hondát. Carlos Sainz pedig a Toro Rossotol a Renaulthoz igazol. Az jó kérdés, hogy mit látnak benne a Renaultnál, hogy még a Red Bulltól való kivásárlási díjat is kifizették, csak, hogy megszerezzék. Mindenesetre érdekes lehet idővel egy megerősödött Renault, egy beérő tehetséggel.

Mindenki Renault?

Forma-1 körkép

Érdekes lesz jövőre, hogy a francia alakulat a gyári csapatán kívül még két autót ellát motorral. Ugyan ez még nem lenne önmagában különlegesség, hiszen a Mercedes is ellát motorral több csapatot. Viszont a Renault két igen komoly csapatot fog ellátni úgy, hogy a gyári Renault sem egy komolytalan alakulat. Annyi tapasztalat, pénz és teszt, na meg tehetség, amennyit a Red Bull a McLaren és a Renault együttesen összerak, rövid időn belül, akár egy nagyon komoly motor is eredményezhet. Egy dolog azonban ciki lehet. Ha jó lesz az együttműködés, a McLaren és a Red Bull jó eséllyel ütőképesebb lesz a gyári Renaultnál, ami egy gyártó számára igen csak kellemetlen, ha maga is versenyben van gyári csapatával.

 Forma-1 körkép

Pat Fry szerint:

A Ferrari korábbi technikai igazgatója elég kellemetlen dolgokat nyilatkozott korábbi csapatáról. Szerinte annak hátterében, hogy a Ferrari 2007 óta nem tudott vb címet nyerni, az egyik oka az, hogy odaérkezéséig szörnyen elavult technológiát alkalmazott az olasz alakulat. Elmondása szerint a McLarennek, – ahonnan a Ferrarihoz igazolt- a szélcsatornája kategóriákkal jobb volt az olaszokénál, amit a taljánok eleinte el sem hittek neki. A sikertelenség másik okaként azt jelölte meg, hogy a Ferrarinak az iszonyatos nyerési kényszer miatt nem volt hosszú távú stratégiája. Mindig csak arra koncentráltak, hogy mihamarabb nyerjenek, így hosszú távú tervezési stratégia nélkül végül lemaradtak a riválisokhoz képest.

 

Forma-1 körkép

 

Kubica story

Úgy tűnik, még sem térhet vissza a Renaulthoz a lengyel tehetség. Mint ismeretes, Robert Kubica, évekkel ezelőtt egy rally balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy úgy tűnt soha többé nem lesz képes versenyezni az F1-ben. Nem olyan rég azonban pont a Hungaroringen tesztelt a Renaulttal, egész jó időket autózva. Úgy tűnt nemhogy felépült sérüléséből, de még egy Renault ülés is jut neki jövőre. Azonban ezt Sainz leigazolása áthúzta és már fel is bontották a lengyel kérésére azt a szerződést, amit kötöttek vele. Hogy sikerül-e neki más istállónál helyet találni, az sajnos koránt sem biztos. Találgatások vannak, hogy esetleg a Williamsnél, Massa helyére beférhet. Kár, hogy nem jött össze neki a Renault, ezúton is sok sikert neki a visszatéréshez!

 

Összegzés

Tehát a héten többek között újabb morzsákat kaptunk a Ferrari háza tájáról, hogy miért is estek vissza a kétezres évek eleji tarolás után. Megtudhattuk, hogy Kubica filmbeillő története, egy kellemetlen fordulattal gazdagodott és úgy tűnik a Renault-Mclaren-Honda történet végén a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Alonso és a McLaren megszabadulhat a japánoktól. A Red Bull a Toro Rosson tesztelheti, milyen lenne a jövőben a Hondával való együttműködés. A kisebbik energiaitalos csapat pedig lehetőséget kap, hogy legyőzze a nagytestvért, már amennyiben sikerül a Hondának felpörögnie. Amire ha nem is sok, de egy ici-pici esély van, lévén, a japánok pedzegették, hogy nem csak az ő hibájuk a McLaren gyengélkedése. Tehát az is előfordulhat, hogy beérik a sok energia és pénz egy jobb partnerrel, ki tudja? Egy biztos: hétvégén futam!

Forma-1 körkép

You may also read!

Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...
AUDI E5 Sportback

A ’nagy’ AUDI elektromos autója ultramodern, de mégis nevetség tárgyáva vált

A sanghaji bemutatón az AUDI E5 Sportback nagy figyelmet kapott, azonban ez nem olyan figyelem volt amilyet a márka

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights