Megújult a Peugeot 308

In bemutató
Megújult a Peugeot 308

Az eddig 760.000 példányban elkelt Peugeot 308 karakteresebb, minőségibb és még biztonságosabb lett. Köszönhető ez többek között annak, hogy a 3008 és 5008 típusokban bevezetett vezetéstámogató funkciók a 308-ba is bekerültek.

A 308-ra jellemző rövid első és hátsó túlnyúlások jót tesznek a kezelhetőségnek. A lökhárítót kicsit átformálták. Illetve három új alufelni közül lehet választani.

Megújult a Peugeot 308
A GTi 6 másodperc alatt van százon

 

Bent minőségi anyagok fogadnak. A kisebb, jó fogású kormány és az aránylag fent található kijelző jól bevált részei a 308-as belterének. Az érintőképernyőről többek között a TomTom Traffic szolgáltatáshoz kapcsolt 3D navit és a klímát is vezérelhetjük.

Megújult a Peugeot 308

Biztonság

Amint említettem, ami benne van a 3008-ban és az 5008-ban, az itt is helyet kapott. Tehát növeli a biztonságunkat a követésitávolság-figyelő rendszer, ami veszély esetén figyelmeztet. Ha erre a vezető nem reagál, az Active Safety Brake be is avatkozik. A rendszer kicsit szelektív, csak a velünk egy irányba haladó vagy álló rendszámos járműveket és a gyalogosokat veszi figyelembe.A biciklisták, robogósok és állatok magukra vessenek..

Van még sávtartó asszisztens, fáradságérzékelő rendszer és távolságifény-asszisztens is, ami ha szemből járművet észlel, autómatikusan tompitottra vált.

Ezen kívül tábla felismerő, adaptív tempomat, holttérfigyelő és Park Assist rendszerek segítik a sofőrt.

Megújult a Peugeot 308

Motorok

Újdonság a benzines PureTech 130 S&S BVM6 motor, ami környezet-barátabb és erősebb lett.

Benzinesből egyébként az 1,2 literes 110 lóerőstől egészen a a Gti-ben duruzsoló 270 lóerős THP S&S-ig terjed a széles skála. Dizelekből az 1.6 literes 100 lóerőstől egészen a 2.0 literes 180 lóerős és 400 Nm csúcsnyomatékú változatokból válogathatunk. Természetesen minden erőforrás EURO 6-os.

Újdonság még az EAT8 új 8 sebességes automata, ami akár 7 százlékos fogyasztás csökkenés is eredményezhet.

Egy alap 1.2-es benzinest már 5.270.000 forinttól hazavihetünk, hacsak nem számíttatunk be egy használt autót. Az további kedvezményeket hoz, de erről a Peugeot szalonokban érdemes érdeklődni.

Ha élőben is megnézné a megújult 308-ast, látogasson ki most hétvégén (2017 október 27-29) a Budapest Autoshow-ra a Millenáris B épületébe, amiről itt olvashat.

You may also read!

Tatai Motoros Fesztivál

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Két napra a motorosok fellegvárává válik nyáron Tata, ahol hagyományteremtő céllal egy új rendezvényt szerveznek. A júliusi Tatai

Read More...
BYD plug-in hibrid

A BYD stratégiát váltott, Európának még nem kell az elektromos autó

A BYD szerint az európai vásárlók még nem akarnak tisztán elektromos járműveket venni. A vállalat legújabb terve, hogy

Read More...
AUDI E5 Sportback

A ’nagy’ AUDI elektromos autója ultramodern, de mégis nevetség tárgyáva vált

A sanghaji bemutatón az AUDI E5 Sportback nagy figyelmet kapott, azonban ez nem olyan figyelem volt amilyet a márka

Read More...

Mobile Sliding Menu

Verified by MonsterInsights