Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak!

In Téma

Vezetéstechnikai hibák, amiket rengeteg autós elkövet.

 

Érdekes jelenség figyelhető meg hazánk útjain. Az emberek jelentős része meg van róla győződve, hogy jól tud autót vezetni. Viszont ha az ember napi rendszerességgel vezet, azt tapasztalja, hogy autóstársainak egy része, nem hogy jól nem vezet, hanem épp ellenkezőleg, kifejezetten rosszul vezet. Mi az oka ennek a kettőségnek? Az, hogy a legtöbb nem éppen jól vezető autós, nem szarvas hibák miatt válik „rossz sofőrré”. Épp ellenkezőleg, olyan apró bakik miatt, amit talán észre sem vesz, mindaddig, amíg valaki nem hívja fel rá a figyelmét szépen vagy kevésbé szépen.

Nézzük mik, azok a hibák!

 

Aki arra számít, hogy alább valami meghökkentő szenzációt fog olvasni, azt sajnos el kell, hogy keserítsem. Ugyanis, mint ahogy a bevezetőben is áll, a legtöbb autós nem olyan látványos hibákkal keseríti meg autóstársainak életét, mint mondjuk az autópályán a forgalommal való szembehaladás, hanem olyan apróságokkal, mint pl:

Kanyarodás 20-szal

 

A városi forgalomban sokan kanyarodnak jobbra vagy éppen balra. Ez önmagában természetesen nem gond. A probléma azzal van, hogy némely autós már a szükségesnél jóval korábban lelassít és hosszú métereken át indexelve feltartja a forgalmat, mielőtt ténylegesen bekanyarodna. Persze az sem jó, ha hirtelen fékez valaki egy nagyot, majd élesen lekanyarodik, de azért ebben is megtalálható az arany középút. Érdekes módon, ez a hiba fordítva is jelentkezni szokott:

 

Főútra történő kikanyarodás utáni cammogás

 

Mire gondolok? Bizonyára a kedves olvasó is járt már úgy, hogy főúton haladva valaki kikanyarodott elé, majd ez a valaki szép komótosan elkezdett előtte cammogni. Akinek ez nem ismerős, az szerencsés ember. Jómagam sokszor botlok olyan autósba, aki kikanyarodik 20-al és még 500 méter múlva sem sikerül elérnie az 50 km/h-t. A dolog akkor igazán zavaró, ha az ember mögött egyébként nem jön senki. Ilyenkor végképp érthetetlenné válik, hogy a főútra kanyarodó autós, miért gondolta úgy, hogy neki mindenféleképp ki kell kanyarodnia a főúton haladó elé.

Autópályás előzés százzal

Az előbbihez hasonló probléma, csak éppen autópályán történik, amikor úgy előz valaki autópályán, hogy nem gyorsít fel kellőképpen. Ugyan erre különösebb szabályozás nincsen, az mindenféleképp hiba, mikor valaki 100-al kezdi előzni a 80-90-el haladó kamiont. Ennek a hibának egy másik fajtája, mikor valaki úgy hajt fel a pályára, hogy nincs meg a megfelelő sebessége. Tudomásul kell venni, hogy a gyorsító sáv gyorsításra van, ha pedig nincs meg a tempó, akkor csak azért ne ugorjunk be egy résbe, mert az épp ott van.

Igazság bajnokai

Sajnos vannak autósok, akik úgy gondolják, hogy a jogosítványuk mellé rendőrigazolványt is kaptak. Az ilyenek, amolyan magyar Cobra 11-ként viselkednek az utakon. Elsősorban autópályán, pont ott, ahol a legkevésbé van ennek helye. Természetesen nincs az rendjén, hogy egyes autósok akár 60-100 km/h-val is átlépik a sebességhatárt. Viszont az sincs rendjén, hogy az önjelölt „Szemír Gerkhánok” rendszeresen úgy gondolják, hogy nekik kell az ilyen autósokat móresre tanítaniuk.

Gondolok itt arra, mikor az ilyen autósok 130-al „meghódítják” a belső sávot és a jobbra tartási kötelezettségüket figyelmen kívül hagyva, nem hajlandók kimenni onnan, várva az arra száguldókat. Hasonló, de sajnos nem ritka hiba/kekeckedés, nem mindig eldönthető mi a motiváció, mikor valaki mondjuk 130-al haladva utol ér egy 90-el haladó kamiont. Látja, hogy a belső sávban 130+ nagyon sokkal érkezik valaki, de már csak azért is belekezd a kamion megelőzésébe, intenzív fékezésre kényszerítve a gyorshajtót.

Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy kinek kellene hamarabb bevonni a jogosítványát, a gyorshajtónak, vagy az őt móresre tanítónak, de ezt mindenki döntse el maga. Egy biztos, mielőtt gyorshajtásra vagy éppen „kakaskodásra” adnánk a fejünket, gondoljuk végig, ér-e annyit az egész, amekkora kockázattal jár!

És végül, de nem utolsó sorban, vannak a:

Hypermilerek

Kik azok a hyper milerek, illetve máshogy írva hiper millerek vagy hipermillerek? Ők azok, akiknek egy sajátos sportjuk van autózás közben. Mégpedig az, hogy egy tank üzemanyaggal, minél több kilométert megtegyenek. Ennek a „sportnak” az űzése során, pedig ha kell, üresben gurulva haladnak a piros lámpa felé, csakhogy némi üzemanyagot spóroljanak a többiekhez képest, akik normális tempóban haladnak a lámpáig, majd fékeznek. Ők azok, akik országúton gond nélkül mennek 70-80-al vagy éppen autópályán 100-al a fogyasztás csökkentése érdekében.

Nem mondom, hogy nem érdemes figyelmesen vezetni és elkerülni a felesleges gyorsításokat és lassításokat, de véleményem szerint vannak határok. A határ pedig ott van, hogy a spórolásom zavarja-e a forgalmat. Ezzel a fajta autózással pedig pont ez a baj.

Összegezve

 

Mindig tartsuk szem előtt, hogy nem egyedül autózunk. Emiatt pedig mindig mérlegeljük, hogy az a manőver, amit épp tervezünk nem zavarja-e indokolatlanul a többi autóst. Ha pedig ez meg van és belefutunk egy olyan autósba, aki a szemünk láttára hibázik, jusson eszünkbe, hogy valószínűleg ő (is) meg van róla győződve, hogy jól vezet. Ha ezek megvannak, biztosan sok kellemetlen szituációtól mentjük meg autóstársainkat!

Ha esetleg a kedves olvasóban felmerült, hogy akkor mégis mennyire lehet magával elégedett, nyugodtan vizsgálja meg magát ezek alapján.

Ha egy sem igaz rá, akkor 5-öst érdemel!

Ha 1 igaz rá, 4-es.

Ha 2 igaz rá, 3-as.

Ha 3, akkor 2-es.

Ha pedig 4 vagy netán mind az 5, akkor egyértelműen jár az 1-es!

Természetesen ez a felsorolás nem teljes és sok más vezetői hiba is van. Ennél súlyosabbak és ennél enyhébbek is. Egy biztos, sok olyan hiba van, amit az ember észre sem vesz magánál vagy nem is tudja, hogy az a többi autóst zavarja. Az azonban biztos, hogy ha igyekszünk úgy vezetni, hogy a többi auós LIKE-oljon bennünket, akkor sokkal élhetőbb lesz a közlekedés mindannyiunk számára!

Folytatjuk!

You may also read!

Peugeot 408

Üveggömbbe zárt Peugeot 408 : Nem győzzük kapkodni a fejünket!

 Nemcsak forog, de forgás közben különböző szögekből mutatja meg az új Peugeot 408-at az az átlátszó üveggömb, amely ugyanolyan

Read More...
hivatásos sofőrök

Kiöregedőben vannak a hivatásos sofőrök, várják a fiatalokat

Mi lehet vonzó a kamionozásban a nagy fizetés mellett? Magyarországon sok szakma küzd a munkaerőhiány problémájával, nem kivétel ez alól

Read More...
okoszebra

Véget ért a nagy okoszebra-szavazás: több ezer szavazatot gyűjtött a győztes város

Hamarosan újabb magyar várost tesz biztonságosabbá a Generali a Biztonságért Alapítvány: a Generali alapítványa által indított és a Pearl

Read More...