Ford Transittal öröm az élet – Ford Transit használtteszt

In teszt
Ford Transit használtteszt

Na és milyen a Ford Transit mikrobusz?

    Nagy.

És bővebben?

     Nagyon nagy.

Persze, Suzuki Swift után könnyű nagynak tűnni. De ez nem csak annak tűnik, tényleg az…

Ford Transit használtteszt

A Bussiness Lease Kft. idén Mikuláskor nagyon mellénk állt. Immár másodjára terveztük, hogy Mikulás alkalmából megajándékozunk nehéz sorsú roma kisgyermekeket, hiszen ez tavaly is sok örömöt szerzett. Idén nem csak mikulás csomagot szerettünk volna adni a gyerekeknek, hanem el szerettük volna őket vinni a MikulásGyárba. A hat kisgyerek szállításához pedig a Bussiness Lease Hungary Kft. biztosított számunkra egy kilenc személyes mikrobuszt és az üzemanyag költséget is ők állták.

Ford Transit használtteszt

Sőt Tóth Ágnes minden kisgyerek ülésére ajándékcsomagot készített. Jót tenni, rászorulóknak segíteni nagyon jó dolog! És erre a Bussiness Lease vezetői is ráéreztek. Köszönjük!

De hát ha egy autókedvelő, mondhatni, autós újságíró egy ekkora vasat a kezébe kap, a gyerekek duruzsolása mellett azért fél szemmell az autóra is figyel.

Tehát a következőkben megosztanám a 2,2 literes dizel, 115 lóerős Ford Transit mikrobuszról szerzett tapasztalataimat.

 

Először a Transit külsejéről ejtenék néhány szót. Egy ilyen praktikus jármű nem tudom, mennyire lehet szép. De ez a mikrobusz jól néz ki. Szemből a hatalmas hűtőmaszk és a függőleges lámpák impozáns méretűek. Illetve az áramvonalasan hátrafelé dőlő motorháztető és szélvédő is dinamikus külsejű. És autópályán külön hasznos volt ez a kialakítás. Oldalról sem egy Maserati, egyszerű sík felület, de igényes és jól néz ki az enyhén sötétített ablakokkal. A hátulja már tényleg a praktikum ceruzájával készült, de nincs is ezzel semmi baj.

Ford Transit használtteszt

Ami egy ekkora autónal nem újdonság, hogy jó magasan ülünk, ellátunk minden fölött. Nagyon klassz ilyen pozícióból vezetni. Minden eléggé kézre esik, de a belső egy picit teherautós. Strapabíró, de itt-ott nem túl szépen kopó műanyagot találunk mindenhol.

Ford Transit használtteszt

 A 2011-es autó belseje rendben van. És nagyon barátságos. Akinek például ez a munkaeszköze, szerintem biztos szereti. A rendelkezésre álló rekeszek hatalmasak, ezzel nem lesz gond. A váltó jó fogású, határozott kezelést igényel. A kormány is rendben van. Az ülés is kényelmes, de én a deréktámaszt hiányoltam. Viszont van két villanyablakunk és manuális klímánk is. Az elektromosan állítható tükröknek külön örültem, hiszen nélkülük elég akrobatikus lett volna a jobbos tükör beállítása. A pedálokat személyautó után kicsit szokni kellett, de nem volt gond. A műszerfal egyszerű, nem egy űrhajó, de itt nem is ez volt a cél.

Ford Transit használtteszt

Emellet van még középen érintőképernyős kijelzőnk, navigáció, tolatókamera, tempomat. Nagyon jól felszerelt mikróbuszt kaptunk.

 

Induljunk

 

Hidegben is könnyen indul a 160.000 km-t futott TDCI és kellemesen röcögő hangja van. Ahogy egyesbe teszem a hat sebességes váltot és könnyedén megmozdul az autó, egy szó jut eszembe. Igazából az egész Transitra ez illik a legjobban: férfias. Tetszik, hogy két tükörből tolatva, vagy szűk helyen fordulva figyelni kell a sarkait, mert ez az autó, a majdnem hat méteres hosszával és két méteres szélességével tényleg nagy. Ahogy az autó átvétele elött mondtam is: el kell tennem a túlterhelt újságírót és elő kellett vennem a sofőrt. Mert ezt az autót vezetni kell. De minden percét élveztem.  Ahogy a 310 Nm viszi a 2 tonnát, igazán meggyőző. Persze, nem egy dragster. De nem is ez a célja. Most például az a célja, hogy 6 ragyogó szemű kisgyermeket elszállítson biztonságosan vidékről a MikulásGyárba. Ebben segít az ABS és az ESP is.

A városban egyébként nagyon kezes a Transit. Pár perc után már nem igényelt külön feszült figyelmet. Valószínűleg a körablakossága miatt is, de nagyon könnyen érezhetőek az autó végpontjai. És Suzuki után felemelő volt, mennyire figyelembe vesznek a közlekedőtársak.

 

A fogyasztása is jó volt. Sokat mentem városban és volt benne autópálya is. De így is 10 liter alatt evett az autó. Meg kell még említenem, hogy autópályán 130-as tempónál – természetesen tempomattal – 2500 -at forog a 2.2 -es dízel, hála a hat sebességes váltónak.

 

Összefoglalva komfortos volt vezetni a Transitot- ej, ha még deréktámasz is lenne benne! Illetve annyira adta magát még a szűk helyeken is, tényleg kezes volt. Jól érezhetőek a sarkai. Sokat dobott az élményen a sok extra. Például a tolatókamera nagyon hasznos, de a bluetooth-os kihangosító és zenehallgatás is tetszett. Ha valaki ilyen klassz busszal akarna utasokat szállítani, vagy másmilyen autóra lenne szüksége, a Business Lease Hungary Kft-nél megejtheti a bérlést. Én tényleg jó szívvel tudom ajánlani. Mi is köszönjük a támogatást!

You may also read!

elektromos Toyota Hiace

Elektromos hajtással térhet vissza Európába a Toyota Hiace

A Toyota Auto Body, a Toyota 1945-ben alapított haszonjármű-részlege a 2023-as Japán Mobilitási Kiállításon leplezte le a hatodik generációs

Read More...
villanymotorok hatékonysága

Mitől függ a villanymotorok hatékonysága?

Egy villanymotor vásárlása során fontos ismerni annak műszaki paramétereit, hiszen nem mindegy, hogy milyen hatásfokú munkára képes az adott

Read More...
Limitált szériás GR Yaris

Limitált szériás GR Yarisszal ünnepli rali-világbajnoki címét a Toyota

Mindössze 300 példány készül abból a különleges kivitelű GR Yarisból, amelyet annak tiszteletére adnak ki, hogy a Toyota 2023-ban

Read More...
Verified by MonsterInsights