Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak! 2. rész

In auto
Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak

Korábbi cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy bár sokan úgy gondolják magukról, hogy jól vezetnek autót, a forgalomban valahogy ennek épp az ellenkezője tapasztalható. Cikkünk első részében azokat a hibákat vizsgáltuk meg, amik alapvetően a szükségesnél lassabb tempóval vannak kapcsolatban. Ezúton viszont épp ellenkezőleg, a nagy sebességgel és a türelmetlen vezetési stílussal kapcsolatos hibákat vesszük górcső alá.

Ahogyan azt már megszokhatták a kedves olvasók, ezúttal sem eget rengető hibákkal foglalkozunk, hanem olyan kisebb hibákkal, amiket sokszor észre sem vesz az elkövető, ám ettől függetlenül rendkívül idegesítő és balesetveszélyes, de lássuk mik is ezek:

 

Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak

Az országúti gömbvillámok

Ebbe a csoportba azok az autósok tartoznak, akik indokkal vagy indokolatlanul, de folyamatosan úgy közlekednek, hogy átlépik a sebességhatárokat. Ők azok, akik cikáznak a többsávos utakon, és ők azok, akik néha a buszsávban vagy leálló sávokban is előfordulnak, természetesen nem ötvennel. Ennek a típusnak az ismertetőjegye, hogy főleg belvárosi forgalmasabb utakon, és országutakon egyszer csak nagysebességgel megjelennek a gyanútlan autósok mögött, majd a hátsó lökhárítójuktól 10 centire autóznak mindaddig, amíg lehetőségük nem adódik az előzésre. Az ilyen közlekedés nyilvánvalóan balesetveszélyes, hiszen alapja a sebességhatárok megszegése, de további probléma a követési távolság be nem tartása. Ami még tetézi a bajt, az az, hogy az elöl haladó önuralmán múlik, hogy lesz-e nagyobb probléma. Hiszen ha a „tolás” hatására ő is odalép, akkor már ketten vannak, ha pedig esetleg úgy dönt, hogy megleckézteti a tolakodót, az megint csak balesetveszélyes helyzetet fog eredményezni. Ha ez nem lenne elég, akkor még további bonyodalom, hogy a forgalom ritmusánál gyorsabban autózó személy, törvényszerűen folyamatosan előzni fog, ami városban és országúton szintén veszélyes lehet. Gondolom nem is kell bemutatnom azt a helyzetet, mikor az ilyen autósok főúton, zebrán előznek, illetve azt sem, amikor országúton úgy előznek sort, hogy jönnek szembe, és csak a sorban haladók jó szándékán múlik, hogy nem csattan a szembejövővel, hanem beengedik. Ezzel a csoporttal nagy probléma az, hogy nem csak magukat, hanem a többi közlekedőt is veszélyeztetik, ráadásul mindezt néhány perc nyereségért, sőt néha még annyiért sem.

 

Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak

A pirosnál fészkelődők

Gondolom a kedves olvasók is találkoztak már ezzel a típussal, ne adj Isten maguk is ilyenek. Ugye ez a típus az, akik ha 3 percig piros a lámpa, akkor addig négyszer indulnak el. Bár ez nem balesetveszélyes, mégis rendkívül idegesítő hiba. Egyrészt idegesítő, ha az ember mögött csinálja valaki, egészen addig, amíg szinte már beleér az első lökhárítója a csomagtartónkba. Viszont ugyanígy idegesítő az is, ha előttünk csinálják, hiszen ha nem figyelünk oda, mi is elkezdünk meg-megindulni az előttünk fészkelődővel, hiszen azt hisszük, hogy indul a sor. Ráadásul az autózás legtöbb üzemanyagot fogyasztó része pont az autó mozgásba hozása, és nagyon nem mindegy, hogy egy piros lámpánál, vagy zebránál, vagy torlódásnál egyszer vagy éppen ötször indul el valaki.

 

Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak

A „lásztminit” fékezők

Ők azok, akik alacsonyabb rendű úton közlekedve az utolsó pillanatban fékeznek, mikor egy magasabb rendű utat kereszteznek.  Ha előttünk csinálják elég veszélyes tud lenni, hiszen ha csak követjük az előttünk haladót és nem figyelünk eléggé, könnyű beleszállni hátulról, mikor nem várt módon fékezik egy nagyot. Azonban igazán akkor tud ez a csoport kellemetlen perceket okozni, mikor mi a főúton haladunk, neki pedig elsőbbséget kellene adnia. Hiszen azáltal, hogy nem a megszokott ritmusban fékez, bennünk bekapcsol az adrenalin, mert úgy érezzük, hogy veszélyhelyzetben vagyunk. Ilyen helyzetben az ember ösztönösen lassítani kezd, hiszen úgy érzékeli, hogy nem adják meg neki az elsőbbséget, és ha nem tesz valamit, akkor ütközés lesz. És ilyenkor az ember adrenalin szintje teljesen feleslegesen az egekbe szökik és még kicsit ostobának is érzi magát, hiszen a másik végül csak megállt. Arról nem is beszélve, hogy ha ijedtében megáll vagy komolyabbat lassít, a mögötte autózó még le is dudálja, az indokolatlannak tűnő fékezés miatt.

 

Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak

A boxutcából érkezők

Ők azok, akik az autópálya felhajtóknál nem igazán szeretik megadni az elsőbbséget, hanem inkább felgyorsítanak, amennyire csak tudnak és bevágnak az ember elé, mint ahogy a Forma-1-ben csinálják azok, akik a boxkiállás után egyből pozícióért harcolva térnek vissza a versenypályára.  A gond az, hogy a legtöbb autóval nem igazán lehet 130-ra gyorsítani a gyorsítósávban, így mindenki jobban jár, ha a gyorsítósávban türelemmel vár az, aki felkíván hajtani az autópályára. Persze a már a pályán lévőknek pedig érdemes ilyen esetben a belső sávba húzódni, de azt ugye nem mindig lehet. Éppen ezért, az ilyen helyzetek megoldásának a kulcsa a felhajtó autós kezében van, ami pedig nem más, mint a türelem.

Ennek a típusnak egy bosszantóbb képviselői azok, akik ha a gyorsítósávban előttük valaki nem elég rámenős megítélésük szerint, akkor egyszerűen kivágnak az előttük haladó mögül és egyenesen bevágnak az érkezők elé. Ezzel ismét az a probléma, hogy a többi közlekedő testi épségét veszélyezteti az, aki ezt teszi, ráadásul teljesen feleslegesen, hiszen még egy percet sem lehet így nyerni.

 

Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak

Kapj el, ha tudsz

Ebbe a kategóriába tartoznak azok, akik főleg az autópályán közlekedve azt hiszik, hogy a többi autós a versenytársuk. Ők azok, akik szélsőségesen túllépik a sebességhatárt és azt várják, hogy mikor akadnak bele valakibe, akivel összemérhetik saját és az autójuk képességeit. Ezzel a típussal egyrészt megint csak az a baj, hogy balesetveszélyes, amit tesznek. Viszont az szintén probléma, hogy a többi gyanútlan közlekedőt is veszélybe sodorják. Hiszen a legnagyobb odafigyelés mellett sem számít az ember arra, hogy mikor előzés előtt belenéz a tükörbe és látja, hogy a belső sávban nincs közel senki, akkor még sem előzhet.  Hiszen ki gondol arra, hogy az az autó, ami az előbb még rendkívül messze volt, a vártnál hamarabb oda fog érni, mivel nem 130-cal érkezik, hanem mondjuk, 210-el. Erre persze lehet mondani, hogy előzés előtt alaposan fel kell mérni, hogy „szabad-e a pálya”. Viszont, mielőtt az ember száguldozásba kezd, érdemesebb inkább végiggondolni, hogy ér-e annyit az a 10-20 perc, amennyit egy ilyen vágtával nyerünk. Ha pedig csak a kalandot keresi valaki, akkor felmerül a kérdés, hogy miért nem megy inkább egy pályanapra, ahol a többiek is a kalandot keresik és nem csupán a-ból b-be szeretnének eljutni.

 

Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak

Értékelés

Nem tudom, feltűnt-e a kedves olvasónak, hogy újra és újra felmerült a felsorolt 5 kategória többségével kapcsolatban, hogy a fő probléma velük, hogy saját magukon kívül, még a többi autóst is veszélyeztetik. Ez nem véletlen, és fontos, hogy ezt szem előtt tartsuk. A közlekedés nem csak arról szól, hogy mi eljutunk a-ból b-be, hanem arról is, hogy odafigyelünk azokra, akik velünk egy időben szintén arra járnak, amerre mi.  Ennek pedig igenis része az, hogy nem veszélyeztetjük egymást, és része az is, hogy indokolatlanul nem okozunk egymásnak kellemetlen perceket. Ez a lista messze nem teljes, de ha a klasszikusokon kívül, ezekre a kisebb hibákra is odafigyelünk, akkor jó eséllyel nem fogunk akaratlanul borsot törni a többi közlekedő orra alá és ami mégfontosabb, nem veszélyeztetjük sem őket sem magunkat. Ahogyan az első részben, úgy most is hasonló a pontozás, remélem, minél jobb eredmények születnek!

Ha esetleg a kedves olvasóban felmerült, hogy akkor mégis mennyire lehet magával elégedett, nyugodtan vizsgálja meg magát ezek alapján.

Ha egy sem igaz önre, akkor 5-öst érdemel!

Ha 1 igaz, 4-es.

Ha 2 igaz, 3-as.

Ha 3, akkor 2-es.

Ha pedig 4 vagy netán mind az 5, akkor egyértelműen jár az 1-es! L

 

Vezess úgy, hogy LIKE-oljanak

You may also read!

Újraindul a Moszkvics gyártása

A nyugati autógyártók teljesen elengedték Oroszország autóiparát az Ukrán invázió után. A szankciók miatt az orosz vállalatok nehezen tudják

Read More...
autót 150 ezerért

Autót 150 ezerért? Ne már!

Autót venni szerintem élvezetes dolog. De 150.000 forintért? Á, inkább spórolj még, vagy vegyél fel hitelt! Hitelt? Kösz,nem! Hátha

Read More...
gumi elektromos autóra

Új Vredestein négy évszakos gumi kifejezetten elektromos autókra

Az Apollo Tyres a mai napon bemutatja a Vredestein Quatrac Pro EV-t, amely Európa első, kifejezetten akkumulátoros elektromos és

Read More...