Öreg a magyar autópark – Škoda kutatás

In hír

Jól látszik az infografikán, az autók több mint fele 12 évesnél öregebb.

A válság óta évről évre egyre több új autó kerül forgalomba Magyarországon, de ez sem javít a hazai gépjárműpark átlagéletkorán, amely a kutatás szerint jelenleg 13,6 év. Az autókkal kapcsolatos kiadások jelentős részét az előre nem tervezhető szervizelési és javítási költségek teszik ki (évi 65 ezer forint) – derült ki a Škoda legfrissebb, reprezentatív kutatásából, amely a 18 és 59 év közötti korosztályra fókuszált.

A kutatásban részt vevők tapasztalatai alapján az autóval kapcsolatos terhek éves szinten elérik a 214 ezer forintot. Ez az összeg az új autót vásárlók esetében jelentősen magasabb: 260 ezer forint. Akinek 10 évnél idősebb autója van, annál ez valamelyest 200 ezer forint alatt marad.

Casco-biztosítása mindössze minden negyedik embernek van, ennek oka a kutatás szerint leginkább az ár és az autó kora. Míg a válaszadók 41%-a szerint túl drága a casco és nem éri meg fizetni, addig 20%-uk válaszolta azt, hogy személyautója túl öreg ahhoz, hogy cascót fizessen rá.

Az Eurostat 2016-os adatai alapján Magyarországon az 1000 főre jutó autók száma 338, míg ehhez képest az EU-átlag 497 volt. Hazánkban a KSH adatai szerint legtöbben Budapesten (633 ezer) és Pest megyében, míg a legkevesebben Békés és Csongrád megyében (131 ezer) rendelkeznek személyautóval. Sokatmondó ugyanakkor, hogy akinek nincs kocsija, az mivel indokolta, hogy nem vásárol. 33 százalékuk válaszolta, hogy nincsen elegendő önrésze, ezért nem engedheti meg magának a beruházást. 28 százalék a magas fenntartási költségek miatt ódzkodik a vásárlástól, 21 százalék pedig attól tart, hogy túl magas váratlan kiadásokkal járna az autó fenntartása.

Forrás: Škoda, hvg.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

1000000 km

1 000 000 kilométert futott egy MINI Cooper D

A háromajtós négykerekű 12 év alatt tette meg a jubileumi távot. Rekordot jelentő teljesítmény az eredeti motorral és 100

Read More...
nyári útikalauz

Nyári autós útikalauz a Hankooktól: különleges célpontok, ahol még a zsúfolt autópályákat is elkerülhetjük

Júniusban, a nyári vakáció első hullámával családok és baráti társaságok indulnak útnak autóval a legnépszerűbb nyaralóhelyek felé, hogy kipihenjék

Read More...

Magabiztos győzelmet aratott a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége a 14. helyről rajtolva, egy zseniális taktikai húzásnak és az erős versenytempónak köszönhetően

Read More...

Mobile Sliding Menu

×