Tim Gábor hét pontos Veszprém Rallye-ja

In sport
Veszprém Rallye

Rendkívül erős év kezdés, dobogó majd győzelem, így érkezett Tim Gábor a Rallye2-be. Azonban hamar kiderült, hiába a jó kezdeti tempó, a ral­lye nagyon összetett és nehéz szakág erős mezőnnyel, és ezt még tanulni kell. A sikereket két kiesés követte, majd a gyilkos veszprémi pályákon folytatódott a Rallye2 bajnokság. Timék számára kevés sikerrel.

Tim Gábor pályaautós tapasztalata nem sok helyen ér annyira keveset, mint a veszprémi murvás pályákon. Kemény, sziklás talaj, ahol nem az ideális íveket kell keresni, hanem az olyan nyomvonalakat, ahol az autó megtalálja az optimális tapadást. Tim számára nemcsak ez okozott gondot, még az idény első murvás versenyén hibázott, és ezt nem akarta megismételni.

Veszprém Rallye

A Tim Gábor – Timár Tamás kettős végül a kilencedik helyen zárta a nagyon ne­héz, autógyilkos versenyt, mellyel 7 pontot gyűjtött a bajnokságban, ahol jelen­leg az 5. helyen áll.

“Ez most nem állt össze. Az autót és a pályák ritmusát sem éreztem, Tomival nem találtuk meg a tempót, esély sem volt jobb eredményre. A végére szépítettünk, így legalább pontokkal jöttünk el, de persze ez kevés. Most nem fogunk ezen tovább töprengeni, mert nincs értelme. Persze, kielemezzük miért is voltunk lassúak, de még fontosabb, hogy az év utolsó három aszfaltos versenyén visszatérjünk a dobogós helyekre. Riválisaink most sokkal jobbak voltak, gratulálunk nekik! De nem állunk meg, fejlődünk tovább!” – nyilatkozta Tim Gábor a Veszprém Rallye után.

Veszprém Rallye

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×