2018 augusztus 31-el lezárul az elektromos autó vásárlás támogatás, de lesz folytatás!

In elektromos autók
elektromos autó vásárlás támogatás

2018 augusztus 31-el lezárul a rendkívül népszerű elektromos autó vásárlást támogató pályázati lehetőség, de októberben megújult formában folytatódik. Az alapból rendelkezésre álló 2 milliárd forintos keretet még 300 millió forinttal megtoldották, így még több e-autó vásárló részesedhetett a támogatásból.

A pályázat 2016-ban indult, és azóta több, mint ezer elektromos autó vásárlását segítette elő, szorgalmazva ezzel a környezetvédelmet, védve a városok levegőjét és nem utolsó sorban Magyarországot is előrébb mozdítva a közlekedés modernizálásának útján.

Ahogy Gajdos Tamással a Nissan Leaf-fel kapcsolatos beszélgetésünkben is elhangzott, ha Budapesten az autók 30 százaléka elektromos lenne, valószínűleg el is felejthetnénk a szmogriadókat.

Az “Elektromos gépkocsi beszerzésének támogatása (GZR-D-Ö-2016)” pályázattal maximum 1,5 millió forintos támogatást lehetett igénybe venni tisztán elektromos autó, vagy maximum 3,5 tonnás tehergépkocsi vásárlásakor.

    Az ITM a jelentős érdeklődésre és az elektromobilitással kapcsolatos kormányzati célkitűzésekre tekintettel a program folytatásáról döntött. A pályázati lehetőség 2018 októberétől egyszerűsített feltételrendszerrel és tartalommal nyílik meg újra az igénylők előtt.
    A részletekről hamarosan bővebb tájékoztatást találnak az érdeklődők a kormány honlapján (www.kormany.hu) és az e-Mobi Nonprofit Kft. weboldalán (www.e-mobi.hu) – olvasható a minisztérium közleményében.

Forrás: MTI

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Porsche Cayenne Electric

A Porsche megkezdte a Cayenne Electric gyártását

A Porsche Cayenne Electric 2025 november közepén ünnepelte világpremierjét. A pozsonyi gyártás már megkezdődött – a belső égésű motoros

Read More...
Mercedes-Benz Múzeum

A Mercedes-Benz Múzeum közel 950 000 látogatót vonzott 2025-ben

Több mint 7 százalékos növekedés az előző, 2024-es rekordévhez képest Különösen népszerű a „Youngtimer” című különleges kiállítás, amely

Read More...
Opel Astra

Németországban már rendelhető a frissített Opel Astra

A frissített Opel Astra Opel Vizor dizájnnal, megvilágított Blitz emblémával és Intelli-Lux HD világítással versenyez a vásárlókért. Az Astra Electric

Read More...

Mobile Sliding Menu

×