Tisztelt Autós! Engedte el már Önt biciklista?

In Téma
Engedte el már Önt biciklista?

Nem szeretnék darázsfészekbe nyúlni, de lehet, mégis sikerül. A címben szereplő kérdést feltettem néhány ismerősömnek is. Többféleképpen reagáltak. A kerékpáros ismerősöm először fel is háborodott.

Tekintve, hogy főleg Budapesten autózom, az itteni tapasztalataimra tudok csak hivatkozni. Néhány éve még nem nagyon volt kultúrája a kerékpározásnak. De időközben lett elég sok – bár még nem elég – kerékpárút és egyre többen bringáznak. Szerintem ez nagyon klassz dolog. A biciklizés egészséges, kikapcsol és családi vagy baráti programnak is igazán kitűnő. Mi is szoktunk bringázni és nagyon élvezzük.

De amíg néhány éve az autósok tulajdonképpen nem is vették figyelembe a kerékpárosokat, addigra most már elég nagy arányban figyelünk rájuk, támogatjuk a közlekedésüket. Sőt…

Sok helyen kereszteződik autóút és kerékpárút. És itt legtöbb esetben a kerékpárosoknak van elsőbbsége. Ez rendben is van. Bár sok helyen – például ahol párhuzamosan vezet az úttest és a kerékpárút, és az autó jobbra akar fordulni – elég nehezen kezelhető helyzetek alakulhatnak ki. Mivel a kerékpár ekkor az autó jobb oldali C oszlopának takarásában közeledik. Tehát ekkor az autónak inkább meg kell állni, hogy biztonságosan kanyarodhasson.

De ahogy az ismerősöm is mondta, a kerékpárosnak ekkor meg van a lendülete, tehát ő nem fog megállni. Hát értem…

Reggelente át kell jönnöm keresztbe egy főúton, ami mentén kerékpárút is van. Megállok a sarkon. Balról jövő autóktól elférek. Jobbról lépésben mennek az autók két sorban. Ők megállnak és elengednek. És ekkor érek a kerékpárút metszéséhez. Na ott még nem engedtek el. Ők jönnek. Állok keresztbe az úton. Jobbról feltartok két sor autóst és várjuk a biciklisták elhaladását. Nem gond, csak nem is annyira jó. Sosem idegeskedtem még emiatt.

Csak egy kérésem lenne. Írják meg kommentbe vagy facebook kommentbe: Önt, mint autóst, engedte már el kerékpáros?

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

1000000 km

1 000 000 kilométert futott egy MINI Cooper D

A háromajtós négykerekű 12 év alatt tette meg a jubileumi távot. Rekordot jelentő teljesítmény az eredeti motorral és 100

Read More...
nyári útikalauz

Nyári autós útikalauz a Hankooktól: különleges célpontok, ahol még a zsúfolt autópályákat is elkerülhetjük

Júniusban, a nyári vakáció első hullámával családok és baráti társaságok indulnak útnak autóval a legnépszerűbb nyaralóhelyek felé, hogy kipihenjék

Read More...

Magabiztos győzelmet aratott a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége a 14. helyről rajtolva, egy zseniális taktikai húzásnak és az erős versenytempónak köszönhetően

Read More...

One commentOn Tisztelt Autós! Engedte el már Önt biciklista?

  • Igen, több alkalommal is. Legutóbb tegnap este, 30-as zónában megadtam a kerékpárosnak a jobbkézszabályt. Mind a ketten megálltunk a kereszteződésben, és a biciklis intett, hogy menjek, még ha balról is jöttem.

Comments are closed.

Mobile Sliding Menu

×