Nagyon megy az új Suzuki Jimny

In hír
Nagyon megy az új Suzuki Jimny

Bár még nem teszteltük, a nyugat-európai érdeklődők és a japán értékesítési adatok számát látva sikeres az új Suzuki Jimny.

 

Nagyon megy az új Suzuki Jimny

 

Nekem személy szerint tetszik az új Jimny dizájnja, és nem vagyok egyedül. A brit szaksajtó beszámolója szerint a kis terepjáró iránti kereslet megdöbbentő, így a Suzuki a kiélezett versenyben egy nagyon kellemes problémával küzd.

 

Nagyon megy az új Suzuki Jimny

 

A Suzuki brit weboldalán már 4.500 ember jelezte érdeklődését az új generációs Jimny iránt. A korábbi Jimny értékesítési számai a legjobb évében is csak ennek kétharmada volt. Az Egyesült Királyság Suzuki képviselete örülhetne is, de a kereslet Japánban is akkora, hogy a Suzuki csak korlátozott számban tud exportálni a Brit szigetekre. Dale Wyatt, Suzuki UK vezérigazgatója elmondta, az első évben 1100 autó, ezt követően pedig évente 2 000 autó értékesítését tervezik.

 

Nagyon megy az új Suzuki Jimny

 

Az új Suzuki Jimny hű maradt elődei egyszerűségéhez: egy robusztus létraalváz, egy pár merev tengely és összkerékhajtás. Ez azt jelenti, hogy az új Jimny sem fog a közeljövőben megnyerni a legkezesebb autó címet, de maga mögött fog hagyni sok drágább SUV-t terepen.

 

Nagyon megy az új Suzuki Jimny

Nagyon megy az új Suzuki Jimny

 

Az európai vevők egyetlen motorral, egy 1,5 literes négyhengeres benzinmotorral juthatnak hozzá az új Jimnyhez, ami 100 lóerőt és 130 Nm nyomatékot ad. A kézi ötsebességes váltó az alapfelszereltség része, míg a négysebességes automata felárral rendelhető.

 

Nagyon megy az új Suzuki Jimny

You may also read!

Nem is annyira környezetbarát az elektromos autó


Az elektromos járművekre átállás csak jelentéktelen mértékben járulhat hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez Németországban a müncheni egyetem ifo

Read More...
Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál Komárom Rednex

Amerikai autó? Augusztus? Komárom!

Idén rendezik a 18. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivált, melynek díszvendége az amerikai folk legendás alakja, a Rednex lesz. A Monostori erőd és az amerikai autók szerelmesei ostromára készül a Rednex.

Read More...
Csomós Mixi Nagy Attila Eger Rallye

Csomós Mixi: Kifizetődőnek bizonyult az új mentalitásunk

Csomós Mixi és Nagy Attila a kurtán-furcsán alakult tavalyi szezonja után, az Eger Rallye-n bebizonyította, hogy nem a hangyák hordták össze nekik a Rallye2-ben szerzett bajnoki címüket, és az elmúlt évben csak véletlenül futottak vakvágányra.

Read More...

Leave a reply: