Ha csak az ERC-szezon előtti célokat nézzük, Herczig Norbinak semmi oka nem lenne panaszra, de a MOL Racing Team pilótájában van hiányérzet az abszolút 6. hely után is.
Lezárult a rali-Európa-bajnokság 2018-as idénye, amelyben Herczig Norbert és Ferencz Ramón párosa kiválóan szerepelt: a MOL Racing Team versenyzői az előkelő hatodik helyen végeztek úgy, hogy az utolsó futamon nem álltak rajthoz.
“Az első ötben szerettem volna végezni” – mondta a MOL-csapatnak egy sóhajtás kíséretében Herczig Norbi. “A dobogó elsőre nem lett volna reális célkitűzés. Én azt mondtam, hogy a nyolcba szeretnék bejutni, amit ezen belül úgy árnyaltam magamban, hogy a negyediknek örülök, a hatodik nem rossz, a nyolcadik miatt pedig valójában csalódott lettem volna.”
Hat versenyből négy pontszerző helyen
Két dolog már az ERC-szezon előtt biztos volt: az egyik, hogy Olaszországban nem állnak rajthoz Norbiék, mert akkor rendezték a Veszprém-ralit, ahol a támogatók kérésére a MOL Racing Team is rajthoz állt (ugye emlékszünk a versenyt megnyerő Norbi fair play-díjas mutatványára), a másik pedig, hogy az utolsó futamon sem indulnak, mert a szerződésük csak hat futamra szól.
Norbiék remekül kezdtek, az Azori-szigeteken is jól mentek, ahogy a következő, spanyol versenyen is, bár utóbbin egy defekt miatt végül a pontszerzés nem jött össze. Aztán jött zsinórban két dogobó a görög és a ciprusi futamokon, majd a balul sikerült cseh, végül a lengyel rali. A négyszeres abszolút bajnok pilótának igazából csak az utolsóval van baja.
“Kettősség van bennem, be kell vallanom. Ha csak a szezon előtt megfogalmazott célokat nézem, maradéktalan bemutatkozó szezon van mögöttünk, hiszen sokat ültünk a versenyautóban, rengeteg hasznos versenykilométert tettünk meg, és olyan pályarutint szereztünk, amiket jövőre remélhetőleg már kamatoztatni is tudunk.”
“Az eredmények miatt viszont van bennem hiányérzet. Talán a görög és ciprusi versenyek jó eredménye miatt kicsit elvitt a hév Csehországban, de a Barum Rally így is óriási élmény marad. Viszont Lengyelország miatt csalódott vagyok. Oké, elcsíptünk egy pontocskát ott is, és sikerült végigmennünk a versenyen, de ott történt egy váratlan dolog.”
“Azt gondolom magamról, az egyik erősségem, hogy nem rágnak meg a hibák. Fejben gyorsan túlteszem magam rajtuk, Lengyelországban azonban a remekül induló verseny elején elkövetett hibám nagyon bennem maradt. A motiváció nem veszett el, de éreztem, hogy nem úgy megyek, ahogy egyébként tudnék” – mondta Norbi, aki már a verseny után is hasonló húrokat pengetett, amikor beszéltünk.
“A cseh versenyig nagyon jól tartottam azt a balanszot, amit a sebesség és a biztonságos célbaérkezés között folyamatosan figyelnem kellett, de az utolsó két versenyünkre talán egy kicsit túlpörögtem, és elcsúsztunk a sebesség irányába. A fentiek miatt a lengyel versenyt sajnálom a legjobban, mert bár Csehországban nem szereztünk pontot, és elég nagyot is estünk, a Barum Rally azért így is óriási élmény volt. Imádtam minden pillanatát!”
Jólesik az elismerés
Norbi nem tud kibújni a bőréből. Bár az ERC-szezonnak vége, csak nem bírta benzingőz és égett gumiszag nélkül, úgyhogy fogta magát, és szurkolóként ellátogatott a Mecsek-ralira. Képzeljük el a pillanatot, amikor az egyik gyorsról a másikra törtetünk át az erdőben, és egyszer csak egy fa mögül előbukkan egy négyszeres abszolút bajnok pilóta. Volt, akivel ez megesett a Mecsekben.
“Sok szurkolóval találkoztam, és nagyon jólesett, hogy mindenki ölelgetett, lapogatta a vállamat, akivel csak összefutottam. Csak akkor esett le, milyen sokan követték az ERC-eredményeinket, és mennyien szurkoltak nekünk. Találkoztam pilótákkal, csapatvezetőkkel is, ők is mind elismeréssel beszéltek az első idényünkről, úgyhogy tényleg szuper élmény volt nézőként részt venni a magyar bajnoki futamon” – tette hozzá Norbi.
A MOL Racing Team pilótája hozzátette, nagy izgalommal várja, hogy magyar szurkolók előtt versenyezhessen, amire hamarosan nem csak úgy kerülhet sor, hogy az ERC-szezont megszakítva hazaugrik egy versenyre. A kormány a magyar ERC-futam rendezésének gondolata mögé állt, így több, mint valószínű, hogy a jövő évi versenynaptárban már szerepelni fog egy nyíregyházi futam.
“Reális esély van rá, hogy összejön a dolog, és én nagyon boldog lennék, ha magyar szurkolók előtt versenyezhetnék jövőre. Óriási dolog lenne, ha összejönne, és mivel már csak hetek vannak hátra a jövő évi versenynaptár nyilvánosságra hozataláig, izgatottan várjuk a fejleményeket.”
Mit jelent hazai pályán versenyezni?
Fontos kérdés, hogy mennyit segít egy pilótának, ha hazai környezetben versenyez. Illetve hazai pályán, hiszen magát a leendő szabolcsi versenykörnyezetet senki nem ismerheti még.
“Azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy a fülkében nem sok figyelem jut az úton kívül bármi másra. Ilyenkor olyan csőlátása van az embernek, mint a lovaknak, amikor felszerelik rájuk az ellenzőt, de azért egy-egy kigyorsításnál, a lassítók után van idő az út szélére pillantani, és ilyenkor mindig nagy öröm, ha az ember meglát egy magyar zászlót. “A Barum Rally-n ez többször is előfordult, és nagyon jó érzés volt.”
Norbiék a holtszezonban sem szakadnak el az autóversenyzéstől. Egyrészt folynak a tárgyalások a következő szezonnal kapcsolatban, másrészt a Mecsek-rali után Norbi egy újabb futamra utazik ki nézőként: ezúttal egy vb-futamot, a Katalán-ralit nézi meg. Hamarosan mi is jelentkezünk egy érdekesnek ígérkező anyaggal, ezzel kapcsolatban legyen elég annyi, hogy Norbi narrációjával fogunk bepillantást nyerni egy ERC-futam rejtelmeibe.
forrás: molcsapat.hu