1,3 milliárd forint autókereskedelmi csalást leplezett le a NAV

In hír, MTI

Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

A NAV keddi sajtótájékoztatóján Zámbó Péter, a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese közölte, hogy bűnszervezetek cégláncolatok közbeiktatásával akarták az áfa megfizetését kikerülni. Az egy hónapja tartott házkutatást követően két embert őrizetbe vettek, hármat gyanúsítottként hallgattak ki, az elkövetőket akár 10 év szabadságvesztésre is ítélhetik.
A bűnszervezetek a 27 százalékos áfa megfizetését cégláncolatok, külföldi cégek közbeiktatásával akarták kikerülni.

A két bűncselekményben összesen körülbelül 2 ezer gépjármű érintett. Az 1 hónapja tartott házkutatásokat követően 200 millió forintnyi vagyontárgyat zároltak, két embert vettek őrizetbe, hármat gyanúsítottként hallgattak ki, az elkövetőket akár 10 év szabadságvesztésre is ítélhetik. Zámbó Péter kifejtette, hogy a a gépjármű-kereskedelemből a szervezett bűnözés mindig részesülni akart, de a szakmai szervezetek segítségével és hatósági együttműködésekkel egyre jobban háttérbe szorulnak. Az adóhatóság 2016-ban 13, idén pedig 5 ilyen szervezetet azonosított, ezzel a majdnem három év alatt csaknem 20 milliárd forint elkövetési értékű bűncselekmény okozóit iktatta ki.

A bűnözők nem csupán a költségvetést, hanem a vevőket is megkárosíthatják

A tapasztalatok szerint – mint mondta – a legfertőzöttebb terület a főváros mellett Pest, Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a bűnözők nem csupán a költségvetést, hanem a vevőket is megkárosíthatják, hiszen a garanciajogokat a gyorsan eltűnő strómancégekkel szemben lehetetlen érvényesíteni. Zámbó Péter szerint a használt autót vásárlók gyanút foghatnak, ha a járművet az eladók autómosóknál, benzinkutaknál vagy házhoz szállítva akarják átadni. A bűnözők haszna a járművek értékével egyenesen arányos, ezért gyakran drága luxusautókat közvetítenek – figyelmeztetett. A főigazgató-helyettes közölte, hogy a szervezett bűnözői csoportok hetente frissülő adóhatósági nyilvántartásában jelenleg 176 társaság szerepel, köztük továbbra is találhatók gépjármű-bűnözői csoportok. Az adatbázist a hatóságok operatív és stratégiai döntéshozatalánál is felhasználják.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke hangsúlyozta, hogy az előtörténeti adatok hiányossága is bűnözőkre utalhat. A szakmai szervezetek egyik feladata fölhívni az ilyen esetekre a figyelmet, hiszen – mint fogalmazott – nagyon sokan felkészületlenül vásárolnak használt autót, így könnyen becsaphatják őket a szervezett bűnözői csoportok. Knezsik István, az Autós Életciklus Érdekképviseleti Nagykoalíció Egyesület elnöke sürgette a gépkocsik teljes életútjának rögzítését, hiszen a biztosítótársaságok kártörténeti nyilvántartását az autóvásárlók nem láthatják. Üdvözölte azonban, hogy a járművek nyilvános előtörténeti adatbázisa hamarosan új elemekkel bővül. Hangsúlyozta továbbá, hogy a NAV-val kialakított piactisztító együttműködés nem csak a vevőket segíti, hiszen az adócsaló bűnözők tisztességtelen árelőnyhöz jutva a szabályosan működő vállalkozások rovására terjeszkednek.

Forrás: MTI

You may also read!

Védelmi hiba? – Csillagtalan a FIAT PANDA is

Védelmi hiba? – Csillagtalan a FIAT PANDA is

Az EURO NCAP törés teszten egy csillag sem jutott a Fiat Pandának. Legutóbb a Fiat Punto kapott ilyen minősítést 2017 decemberében.

Read More...
Volkswagen Polo GTI R5-tel folytatja a MOL Racing Team

Volkswagen Polo GTI R5-tel folytatja a MOL Racing Team

2019-ben az új Volkswagen Polo GTI R5-tel versenyez a Rali Európa-bajnokságban a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős. A MOL Racing Team párosa már a hétvégén bemutatkozik az új autóval.

Read More...
Polestar 1 tesztelés

A Polestar 1 tesztelés-éhez kell egy jó sofőr is, akit sokan irigyelünk – videóval

A Polestar 1 tesztelése folytatódik egészen a 2019 évközepi gyártás elkezdéséig. Szerencsére a törésteszten nem ült benne a

Read More...

Leave a reply:

Mobile Sliding Menu