A népszerű márkák Magyarországon közel negyedével kevesebb új autót helyzetek forgalomba júniusban, mint egy évvel korábban, vagyis továbbra is kijelenthető,
Alig vannak vevők, a gyárak leállása miatt pedig nagyon nehéz egyedi megrendelésű új autókat kapni. Aki viszont hajlandó raktárkészletből
Novemberben 14 215 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 25 százalékkal többet, mint egy évvel korábban Ez egyben azt is jelentette,
Májusban 14 207 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,4 százalékkal többet a tavaly májusinál, az idei első öt hónapban pedig
Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett
Módosított előrejelzés Módosította 2018. évre vonatkozó piaci előrejelzését a piaci folyamatok alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a januárban közölt
Nagy növekedés az új személygépkocsik piacán Az előző év azonos időszakához képest 38,9 százalékkal több, 12 056 személygépkocsit helyeztek forgalomba
A gépjárműimportőrök az új személyautók piacán 7,5 százalékos növekedésre számítanak 2018-ban A gépjárműimportőrök szerint 125 ezer új gépkocsit helyeznek majd