Ezek a magyarok kedvenc autómárkái

In hír

A népszerű márkák

Magyarországon közel negyedével kevesebb új autót helyzetek forgalomba júniusban, mint egy évvel korábban, vagyis továbbra is kijelenthető, hogy a koronavírus-járvány keményen érezteti hatását a hazai autópiacon. De melyek voltak azok a márkák, amelyek ebben a kiemelten nehéz időszakban is népszerűek maradtak a vásárlók körében?

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) beszámolója szerint az új személygépjárművek forgalomba helyezése 25 százalékkal, 55 673-ra esett vissza az első fél évben az előző év azonos időszakához képest.

Júniusban 10 355 új személygépkocsit helyeztek forgalomba magyarországon, 23 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban. a kishaszonjárművek száma 1805 volt, 19 százalékkal esett vissza júniusban.

Magyarország esetében az óvatosság, a gyárak bezárása és az emberek távolságtartása április és május hónapban mintegy 50 százalékos visszaesést eredményezett. Az MGE ugyanakkor reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a második fél év a visszaesést valamelyest kompenzálni tudja. Éppen ezért nem módosítottak korábbi előrejelzésükön: az idei évre változatlanul 118 ezer új személyautó forgalomba helyezésével és 22 ezer kishaszonjárművel számolnak.

A mostani, kiemelten nehéz időszakban a legtöbb autót a Suzuki adta el júniusban, szám szerint 1337 darabot, a márka piaci részesedése ezzel 12,9 százalék volt. A lista második helyén a Toyota állt 953 darab eladott új személyautóval és 9,2 százalékot meghaladó piaci részesedéssel, őket követte a Ford, a Volkswagen és a Dacia.

A Carinfo adatai szerint júniusban 1805 darab új kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba, amely 19 százalékos csökkenést jelentett az előző év azonos időszakához képest. A kishaszongépjármű márkák közül a legtöbbet, 560 darabot a Fordból adták el a magyar autópiacon, a márka piaci részesedése közel 31 százalék volt. A lista második helyén a Fiat következett 243 eladott járművel, míg a harmadik helyet az Opel szerezte meg 150 darabos értékesítéssel júniusban.

Forrás: portfolio.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

téves bírság

Megbírságolták a tulajt, mert az ellopott autóját öv nélkül vezette a tolvaj

Olykor igazi gyöngyszemre bukkanunk az interneten. Az alábbi eset a világ túlsó végén, Ausztráliában történt, és vérmérséklete szerint ki-ki

Read More...
Toyota terepkombi

Menő terepkombivá változott a Toyota olcsó igáslova

Egy tuningműhely jóvoltából az olcsó és praktikus ProBox komoly terepjárós külsőt kapott, a fejlesztési csomag az új orr-rész mellett

Read More...
visszatekert kilométeróra

A járműtörténeti jelentések feltárják a használtautó-piac valóságát: Magyarországon egyes modellek futásteljesítményét több mint 310 000 kilométerrel manipulálták.

Természetesen senki sem szeretne hamisított futásteljesítményű vagy ismeretlen hibákat rejtő autót venni, ám használtjármű-választáskor nem csupán ezekre a tényezőkre

Read More...

Mobile Sliding Menu

×