A környezet védelme és a menetdinamika javítása nem feltétlenül zárja ki egymást. A Peugeot Sport már egy olyan jövőre készül, ahol részben vagy teljesen elektromos hajtással kínálják a Francia dinamizmust.
A károsanyag-kibocsátás csökkentése és szabályozása egészségügyi szempontokat nézve örvendetes, ám lényegükből fakadóan veszélyeztetik a sportautók létezését. Különösen rosszak a kilátásai azoknak a nagyteljesítményű kompakt és városi modelleknek, amelyek viszonylag nagy darabszámban eladhatók, így érdemben befolyásolja a gyártók flottaszintű CO2-kibocsátását. A A Peugeot a 205 GTi 1984-es bevezetése óta meghatározó szereplője ennek a meghatározó jelentőségű szegmensnek, innovatív hajtástechnológiák alkalmazásával tervezi feloldani a piaci igények és a környezetvédelmi törekvések közötti konfliktust.

A jövőben a Peugeot Sport típusai kivétel nélkül részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal készülnek majd – jelentette be a Peugeot Sport első számú vezetője, Bruno Famin a brit EVO magazin szerkesztőinek. Ez menetdinamikai szempontból is logikus és üdvözlendő fejlesztés, hiszen a villanymotorok legfőbb sajátosságából, az azonnal jelentkező maximális nyomatékból adódó kiváló gyorsulás, a pontosan szabályozható gázreakciók és fékhatás, valamint a mély tömegközéppont lenyűgöző vezethetőséget és stabilitást eredményez.
A Peugeot 208 elektromos változata, az e-208 teljesítménye 136 lóerő, amivel már most is a modellcsalád legnagyobb teljesítményű, legdinamikusabb tagja, logikus kiindulási alap egy későbbi teljesítménynövelő kúrához.

A villanyautók a rövid és középtávú közlekedésre már alkalmasak, de hosszabb utazásoknál ma még a plug-in hibrid technológiák jelentik az arany középutat a helyi emisszió mentes közlekedés és a hosszú hatótávolság között. A Peugeot az 508-as, illetve 3008-as szériák benzin-elektromos hajtáslánccal szerelt, első- vagy összkerékhajtású, 225, illetve 300 lóerős plug-in hibridekkel bővíti kínálatát a közeljövőben.
Az idén tavasszal bemutatott 508 Peugeot Sport Engineered tanulmányautó alapján sorozatgyártásba kerül egy összkerékhajtású hibrid sportmodell is. A hátsó tengelyén 110 helyett 200 lóerős villanymotort alkalmazó koncepcióautó rendszerteljesítménye eléri a 400 lóerőt, álló helyzetből 4,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, 80-ról pedig mindössze 2,5 másodperc alatt éri el a 120 km/óra sebességet. Végsebessége 250 km/óra, miközben széndioxid-kibocsátása csupán 49 g/km, méghozzá a jelenlegi legszigorúbb normák (WLTP) szerint.
Bár a Peugeot Sport palettájának villamosítása új program, a Peugeot már évekkel ezelőtt is bemutatott egy hibrid sportmodellt. A 2015-ös 308 R HYbrid Concept a jelenlegi 508-assal közös EMP2 padlólemezre épült, hibrid hajtásláncának elképesztő erejét (500 LE, 700 Nm) a 2018-as tanulmányautóhoz hasonlóan összkerékhajtás vitte át az aszfaltra. A koncepcióautó 4,0 másodperc alatt gyorsult 100 km/órára, vagy gombnyomásra 170 lóerős villanyautóvá szelídült, hogy károsanyag-kibocsátás nélkül, abszolút tisztán közlekedhessen.
forrás: Peugeout

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére



