Sok megpróbáltatás után mégis a célban!

In sport
Sok megpróbáltatás után mégis a célban!

Március utolsó hétvégéjén került megrendezésre a Credobus Eger Rallye 2019, amin Dudás Gergő Tóth Zsolt navigátorával vett részt.

Eger Rally Dudás Gergő

Gergő mesélt  a verseny után.

Sajnos már a Superspecial sem volt zökkenőmentes, körülbelül 1 km-t tudtunk megtenni teljes tempóval, egy kábel szétcsúszott, ezért kéthengerezett az autónk. Az első napunk, gyorsunk ezzel el is úszott. Szerencsére a hibára hamar sikerült rájönni, így nem is aggódtuk túl a technikai problémát, csak a kapott hátrány okozott némi fejtörést.

Eger Rally Dudás Gergő

A második napunk sem indult jobban. A szombati első gyorsasági szakaszon, úgy ahogy lejöttünk. A beállításokat nem jól választottuk meg, ezért a vártnál rosszabbul teljesítettünk. A Szuhán sem állt mellénk Fortuna, a 7-8-as kanyarban elment a szervó és vele együtt a töltés is. Azt hiszem itt pecsételődött meg a futamunk. Szomorúak voltunk, mivel egy értékelhető gyorsaságit sem tudtunk produkálni. Visszamentünk a szervizbe és a csapattal való egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy tesztelésre szánjuk a vasárnapi napot.

Eger Rally Dudás Gergő

A sok megpróbáltatás után muszáj volt így felfogni a hátralevő kilométereket, ezzel nem utolsó sorban pontokat is mentettünk, amelyek az évvégén még jól jöhetnek.

Eger Rally Dudás Gergő

A zárónap szakaszain sikerült jó időket autózni, ez kicsit vigasztalt minket, igaz a második körben, Verpeléten szétesett a váltókar, így az aznapi teljesítményünket ez kicsit megtörte, de a Power Stage így is a miénk lett, a vele járó plusz pontokkal együtt.

Eger Rally Dudás Gergő

Összességében a rengeteg negatívum mellett, kipróbálhattuk versenykörülmények között az autót, tesztelni tudtuk élesben a vasat. Ez egy nagyon hosszú út kezdete, a munka folytatódik és reméljük, hogy a Miskolc rallyn már végig versenyben leszünk!

Köszönöm a csapat munkáját és a szurkolóink biztatását!

Eger Rally Dudás Gergő

Partnereink segítségét köszönjük: Clone GSM, Rodeo Speed Car , AAA Highest creditworthiness, Prometric Test Center, Desef Silver, Dream-Light-Theatre Bt., Jutavit, KWB – Kraftwekbau, Blessed Road Kft., Multi Copy Kft. Komárom, Pallér Csarnok, Supersprint.

Eger Rally Dudás Gergő

– Hajósi Miklós –

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Hankook Abroncsadományozás

Májusban indul a Hankook Abroncsadományozási Programja

A Hankook másfél évtizede segíti a közlekedésbiztonságot minőségi gumiszettek adományozásával 2025-ben közel 130 szervezet jutott prémium gumiabroncsokhoz Idén

Read More...
Lexus LFA

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt: nem V10-es lesz,

Read More...
DeTomaso Pantera

Ennek a Jim Farley által eladott ritka sportautónak meglepő Ford-története van

Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója nemrégiben egy látszólag a Fordhoz nem kapcsolódó ügy miatt került a címlapokra: 1972-es DeTomaso Pantera

Read More...

Mobile Sliding Menu

×