Jó pörgős verseny volt! – Interjú Poczang Valér navigátorral a 25. HELL Miskolc Rallye után.

In sport
25. HELL Miskolc Rallye
  1. HELL Miskolc Rallye 2019. 05. 02. Parkánszki Balázs – Poczang Valér Lada 2105 Dynamic Rally Team SE.

Kezdjük a prológgal, ami a hagyományos megnyitója a miskolci versenynek. A salakos pályán a látvány, vagy az időeredmény volt számotokra fontosabb?

– Számunkra a látvány lett volna a legfontosabb, ez részben sikerült is a palánk lerombolásával. Kicsit (nagyon) odaért a hátulja aztán az eleje, nem kellett volna nagyon erőltetni az egyre nagyobb szögben való keresztbe menést, de ez van szerencsére nem befolyásolta a továbbiakat. Sokat segített az eső után még locsoló kocsival még jobban feláztatni a pályát. Amúgy ez a salak tőlem el is maradhatott volna. Ennél biztos van látványosabb prológ is……

25. HELL Miskolc Rallye

Szombaton nyolc gyors várt rátok. Hogy sikerült végig találni a pályákon?
– Egerhez képest jobban fel tudtuk dolgozni a pályákat, de inkább a két hosszú gyorsra koncentráltunk. Az első gyorsot elóvatoskodtuk, mert még nem mentünk esőben eső gumival.
A második gyors egész lendületes volt nekünk kb. a feléig, mert defektet kaptunk, amit bent ki is cseréltünk 5-6 perc alatt. Itt nekünk a verseny el is úszott. De nem volt itt vége a kerékcserének, mert Sajómercsén szintén defektet kaptunk, 2-3 kilométert felnin tettünk meg a célig. Nem adtuk fel, mert inkább tanulni, fejlődni mentünk.

25. HELL Miskolc Rallye
A Sáta-Sajómercse szakaszon jöttetek egy kategória 9.-ik időt. Ennyire feküdte nektek ez a gyors?
– Hogy feküdte, ez túlzás, és a 9.-ik időtől sem vagyunk elájulva, sőt a kocsi tudna előrébb is végezni, nekünk kell összeszedetten menni. Tudjuk is mi a hiba, tudjuk az utat a jó irányba, csak menni és menni kell, de itt csak a költségvetés szab gátat. De visszatérve nagyon jó gyors, nagyon jó ritmusos volt a pálya, és mentünk volna még rajta szerintem.

25. HELL Miskolc Rallye
Végezetül, miként értékeled a Miskolc Rallyet?
– Egy nagyon jó pörgős verseny volt VB szintű gyorsokkal, talán ezt a prológot kihagytam volna. Egy színvonalasabb prológ illet volna a rendezvényhez, ahol Paolo Diana  is jobban megtudta volna mutatni magát.

25. HELL Miskolc Rallye

Fő támogatóink: Fazekas Attila és csapata a FAIRIUM Kft. és INSERTUS HR Kft., akik idén is segítenek minket, hogy rajthoz tudjunk állni. A VILLÁM Futár, aki a logisztikai partnerünk, Danis Tibi barátunk, aki mindenben segít, Katona Kori, aki vigyázó szemeivel és persze ezermester kezeivel a technikát felügyeli. A sor még hosszú, elnézést azoktól, akik itt most kimaradtak, ígérem, folyamatosan pótoljuk!

– Hajósi Miklós –

You may also read!

F1 - Lebegő csődök

F1 – Lebegő csődök és kivonulások

A világ legnézettebb autós versenysorozata mostanában komoly átalakuláson megy keresztül. Ha ez nem lenne elég, a 2020-as idényben még

Read More...
Tervezz álomautót fagylaltért

Tervezz álomautót, fagylalt lesz a jutalom!

Május utolsó vasárnapján rajzaikkal is fizethetnek a gyerekek. Minden alkotás egy gombóc fagylaltot ér Balatonfüred egyik legjobb cukrászdájában. A gyereknapi

Read More...
új Santa Fe első képe

A Hyundai Motor egy pillantást engedett az új Santa Fe-re

Az új Santa Fe első képe a SUV masszív, mégis szupermodern kialakításáról árulkodik. A koreai gyár először kínálja a modellhez

Read More...