Kovács Attila és a keceli autocross

In sport
Kovács Attila és a keceli autocross

Interjú Atesszal a június 16-i autocross verseny előtt, amit a Kecel Ringen tartanak meg.

Kovács Attila és a keceli autocross
sdr

Telefonos beszélgetésünkkor is említetted, hogy nem rég óta vagy autocross versenyző. Miért is választottad ezt  a sportot?
– Az autósport iránti szeretet már gyermekkorom óta bennem van. Tizenöt éves koromtól nézőként sokat jártam roncsderbire, gyorsulási versenyekre és néha szlalomra is. Sajnos a szüleim nem rendelkeztek olyan anyagi háttérrel, ami lehetővé tette volna számomra az autóversenyzést bármilyen formában. Nagyon régi vágyam volt már, hogy autóversenyző legyek. Sokáig szemezgettem a Rallyval, de ahogy kicsit elkezdtem belemerülni a részletekbe, rájöttem, hogy anyagilag ezt nem fogom tudni finanszírozni, utána kezdtem el nézegetni a különböző autós szakágakat. A Szlalom versenyek is tetszettek sokáig, egészen addig amíg 2017-ben nem látogattunk el a Kecel Ringre és nem láttam meg az autocrosst. Attól a versenytől tudtam, hogy ez lesz, ami nekem kell.

 

Kovács Attila és a keceli autocross


Beszélnél a Kecel Ring pályáról, ha jól tudom mindig más 
és más nyomvonalon mentek!
– Igen, a pálya nyomvonala mindig más, ez ugye azért van, hogy ne szokjuk meg a pályát. A menetirányt is változtatják bizonyos időközönként. Nekem mivel ez az első évem, mint versenyző minden verseny szinte olyan mintha az első lenne. 

 

Kovács Attila és a keceli autocross
sdr


Az autódról mesélnél nekünk? Mit tudhatunk róla?
– Az autóm egy Mitsubishi Colt 1,3-as, széria motorral szerelt. Az autót 2018 novemberében kezdtem építeni, ahogy időm engedte. Kapott egy Audi hűtőt, ami hátulra került valamint egy direkt-szűrőt. Az autó többi része gyári egyelőre.

Milyen eredményt vársz magadtól?
– Az elsődleges célom az, hogy célba érjek és persze ez mellett igyekszem minél jobb eredményt elérni és elhinni, hogy sikerül.

 

Kovács Attila és a keceli autocross


Mik a 2019-es versenyzői terveid?
– Szeretnék minél több tapasztalatot gyűjteni, amit a későbbiekben kamatoztatni tudok.

Az autocrosst, mint szakágat kinek és miért ajánlod?
– Minden olyan embernek, aki szereti az autóversenyt, adrenalint és az izgalmas helyzeteket. Próbáljátok ki nem fogtok benne csalódni. Mindenkinek csak ajánlani tudom. 

 

Kovács Attila és a keceli autocross


Mi a véleményed a keceli pályáról, a rendezésről és a
hangulatról?
– Mivel én csak az idei évtől autó versenyzem így nincs viszonyítási alapom más pályákhoz, de nekem nagyon tetszik a pálya, a rendezéssel nincs problémám a hangulat kiváló.


Támogatóid?
– A legfőbb támogatóim a Családom. A három kislányom imádják az autóversenyeket.

Ezúton is szeretnék nagyon nagy köszönetet mondani a Feleségemnek a türelemért és a támogatásáért. Valamint szeretnék még köszönetet mondani Bíró Pityunak, és Horváth Zoltánnak a segítő munkájukért.

 

Kovács Attila és a keceli autocross

 

Szurkoljunk közösen Kovács Attilának a június 16-i autocross versenyen, amit a Kecel Ringen tartanak meg.

– Hajósi Miklós

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...
Ultimate Celica

180 lóerőből 500: az Ultimate Celica története

Elsőkerékhajtás, 180 lóerő, 1,8 literes szívómotor: ilyen volt a hetedik generációs Celica GT-S. Néhány akkori Toyota-főnök fantáziáját megmozgatta az

Read More...
differenciálmű

A differenciálmű – jövőre lesz 100 éves

A differenciálmű - autós szlengben difi – fő feladata a motor nyomatékának átvitele a kerekekre. Ez a fantasztikus találmány

Read More...

Mobile Sliding Menu

×