Dóczi László és a keceli autocross

In sport
Dóczi László és a keceli autocross

Interjú Lacival a június 16-i autocross verseny előtt, amit a Kecel Ringen tartanak meg.

Dóczi László és a keceli autocross

Mint a telefonban is említetted régóta vagy autocross versenyző. Miért is választottad ezt  a sportot?

– A versenyszellem mindig is bennem volt. Évekig pályamotoroztam, és már a feleségem is régóta mondogatta, hogy jobb lenne már visszavenni a 200 feletti tempóból. Az egyik ismerősöm által kimentem az egyik kecel ringen megrendezett versenyre, ahol a szöcske kategóriás autókba beleszerettem, mert volt benne gyorsasági motoros autó is, így ebből indult a következő hobbim.

Dóczi László és a keceli autocross

Beszélnél a KecelRing pályáról, ha jól tudom mindig más és más nyomvonalon mentek!

– Azért tetszik, mert mindig más más a pálya nyomvonala. Minden egyes verseny hétvége olyan kihívásokat tartogat, amire nem tudsz előre felkészülni, és nem tudhatod, hogy vasárnap reggel mi fogad a pályán.

Mindig szervezett, rendezett és gyors pályakarbantartást kapunk, így elég pörgősek a versenyek és minden elismerésem a pályakarbantartóknak.

Dóczi László és a keceli autocross

Az autódról mesélnél nekünk? Mit tudhatunk róla? Miért is ezzel indulsz?
– Ez egy hosszú történet… kezdetben egy Tóth Sanyi bácsi által épített autóval indultam, ami egy suzuki GSX R 750 blokkal volt szerelve, és csak hátsó kerék hajtású volt. 

Menet közben Latyak cimborámnál volt egy BMW 4000 v8-as roncsderbi kategóriás autó (hátsó kerék hajtású), melybe megláttam a lehetőséget, hogy egy remek autót tudnék összehozni. Pedig sokan azt mondták, hogy: Laci ebből sosem lesz cross autó. De mint látszik az eredményeken, mégis sikerült összehozni. Azóta is nagyon nagy élvezettel versenyzem az autóval.

Dóczi László és a keceli autocross

Milyen eredményt vársz magadtól?

– Sosem az eredményért mentem…..

Sokkal jobban hajtott a versenyzés öröme, és hogy meg tudjam saját magamnak, és a nézőknek is mutatni, hogy igenis lehet egy CSAK hátsó kerekes autóval nagyokat menni.

 

Mik a 2019-es versenyzői terveid, esetleg másik autóba ülsz?
– A 2019-es szezont két kategóriában kezdtem el, az egyik a Keceli amatőr épített hátsó kerekes kategória, a másik pedig az OB. Super buggy mezőnye, melyeken lehetőségeimhez mérten igyekszem helyt állni.

Dóczi László és a keceli autocross

Az autocrosst, mint szakágat kinek és miért ajánlod?
– Bárkinek ajánlom, akit hajt az adrenalin, a versenyszellem, a családias légkör és benzingőz. Azért ajánlom, mint szakágat, mert itt ki tud kapcsolni az ember, baráti társasággal tud rajthoz állni.

 

Mi a véleményed a keceli pályáról, a rendezésről és a
hangulatról?

– Remekül szervezett csapat vár minket minden egyes verseny hétvégén. A pálya állapota szinte mindig tökéletes, ha az eső el nem rontja. A hangulatban sosem kellett csalódni, mert mindig nagy tömegeket vonzott az egész napos verseny. Minden a legmegfelelőbben van szervezve, a büféktől kezdve a depo kialakításig. Az ember nem is tudná így mosoly és jókedv nélkül végig vinni a napot.

Dóczi László és a keceli autocross

Támogatóid?
– A leges legelső támogatóm és támaszom a feleségem, aki mindig hitt bennem, így könnyebb volt a céljaimat megvalósítani és gyermekeim, akik a mai napig a legnagyobb rajongóim. Ezen kívül azok a személyek és családtagjaim, akik a 4 év alatt jöttek, bíztattak, támogattak, szurkolással és néhány jó szóval segítették a jobb eredmény elérését.

Ezúttal meg is ragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki hitt bennem. és velem volt, van és lesz a jövőben is.

Dóczi László és a keceli autocross

Szurkoljunk közösen Dóczi Lászlónak a június 16-i autocross versenyen, amit a Kecel Ringen tartanak meg.

– Hajósi Miklós

You may also read!

Juhász Csaba Juhász Zsolt Mitropa Rallye Nova Gorica

Nehéz versenyre számítok

Szeptember 19-21-én a 8. Nova Gorica ralin láthatjuk versenyautóban ismét a Juhász Csaba - Juhász Zsolt testvérpárt.

Read More...

Ontják magukból az autókat a román gyárak


Dübörög a gyártás Romániában
Az első nyolc hónapban 4,57 százalékkal bővült a román járműgyártás az egy évvel korábbihoz

Read More...
Fogasy Gergely Berendi Dávid Mitropa Kupa Nova Goricia Rally WRC2

Fogasy sztármezőnyben

Igazi sztárparádé várható a szlovéniai Nova Goricia Ralin, a Mitropa Kupa hetedik állomásán, amely a szlovén és a horvát nemzeti bajnokság mellett a Central Rally Trophynak is futama.

Read More...

Leave a reply: