Az amerikai Ford csütörtökön bejelentette, hogy 12 ezer európai munkavállalójától válik meg a jövő év végéig.
A létszámleépítés célja az európai ágazat nyereségességének a növelése, valamint a költségcsökkentések révén felszabaduló források átirányítása az elektromos autók gyártásának a növelésére.
A leépítés a Ford európai munkaerőállományának nagyjából ötödét érinti, és része a cég átfogó szerkezetátalakításának, amely magában foglalja a Ford által korábban bejelentett hat üzem bezárását is. A Ford tervei szerint a régióban tizennyolcra csökkenti az üzemei számát.
A Ford szerint a pozíciók 2020 végéig többnyire önkéntes megállapodások útján kerülnek majd leépítésre. Az elbocsátások közül nagyjából 2000 munkahely leépítése része annak a korábban bejelentett, 7 000 fős globális reorganizációnak, amelynek keretében a Ford az irodai és menedzsment pozíciók számát csökkenti.
A 12 000 fős leépítés egy részét korábban már bejelentették, miután a Ford 1 700 főt tervez elbocsátani a bridgendi motorgyártó üzemének bezárásával. A Ford mindemellett Franciaországban egy-, Oroszországban pedig három üzemét zárná be, míg Szlovákiában egy üzemet is értékesítene a cég.

Csökkenő kereslet
A vállalat Európával kapcsolatos döntésében az is szerepet játszik, hogy csökken az autókereslet a kontinensen.
Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtökön ismertette, hogy legújabb várakozása szerint idén egy százalékkal csökken a forgalomba helyezett új személyautók száma az eddig becsült egy százalék növekedés helyett.
A Ford európai leányvállalatának elnöke szerint a létszámleépítések és az üzemek bezárása nehéz döntést jelentett, Stuart Rowley mindemellett hozzátette, hogy reményei szerint a döntés jelentősen javítja majd a társaság pénzügyi eredményeit.
Forrás: MTI

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére



