Ezüstérem az Ózd ralin

In sport
Ezüstérem az Ózd ralin

Túl van Pásztor Tamás navigátorával a Steelvent Ózd ralin Kronome Ákos, ahol az előkelő kategória második helyet szerezték meg.

Ákost kérdem a verseny után.

Az első nap legendás gyorsok vártak titeket, ahol még kategória első időket is sikerült jönnötök. Ennyire tetszett a Domaházi gyors és a királdi körgyors?

Ezüstérem az Ózd ralin

– Az első nap sajnos ismét előjött a fehérvári probléma, a fékpedál beesett több gyorson is a nap elején, majd a kormányszervó is megszűnt, így az első és a második körünkben sem volt tiszta szakaszunk. Szerencsére, a szervizben tudtuk orvosolni a hibákat és bizakodva mentünk ki a harmadik körre. Volt benne egy kis félsz, hogy a fék beesik-e majd, de örömmel tapasztaltam, hogy a gyorsasági végén is minden rendben volt. Így a harmadik körben már az időink  is lényegesen jobbak voltak. A Királdi gyorsaságit különösen kedvelem is ráadásul.

Az időeredmények alapján vasárnap visszább fogtátok a lovakat. Ez egy taktika része volt?

Ezüstérem az Ózd ralin

– Vasárnap igazán már nem kellett kockáztatnunk sokat, a Kerék Gyuriék nagyon elmentek, a többiek tőlünk messze voltak, nem szerettünk volna valami buta hibát csinálni.

Azért látom a Mátrakeresztesi gyorson csak sikerült egy kategória második helyet jönnötök. Sikerült megtalálni a gázpedált? 

– A mátrakeresztesi gyorson nagyon régen mentem, Zsigulival utoljára, halványak voltak az emlékek, de élveztem. Jó lett volna még egyszer menni rajta, akkor faragtunk volna az időn még.

Ezüstérem az Ózd ralin

Mennyire vette ki az erőt belőletek és az autóból a 15 gyors?

– Az autóval más probléma nem volt, “csak” a szombati, egyébként élveztük a versenyt Tomival, jó érzéssel jöttünk haza.

Összességében elégedett vagy a második hellyel? 

– Persze, elégedettek vagyunk, ez egy technikai sport, lehetnek műszaki gondjaink, ezt el kell tudni fogadni. Járhattunk volna rosszabbul is.

Legközelebb hol szurkolhatunk nektek?

– Legközelebb a Mecsek Rallyn indulunk és várjuk a Szurkolók magasba lendülő kezeit a pálya szélén! 

Köszönöm a Csapatunk és Partnereink egész éves segítségét: Mentes és Társai, Inpipe, Kronome Zoltán, Vinkovits Béla, Valkai János, Petrás Zsolt, Kovács Zoli.

– Hajósi Miklós –

You may also read!

Alpine A110S

Alpine A110S – könnyű és finom


Az A110S az A110 Pure és az A110 Legende mellé csatlakozik a kínálat csúcsára. Kevesebb tömeggel és nagyobb

Read More...
felújított BMW 530 MLE

Negyven év után hazatért egy legenda: a felújított BMW 530 MLE


A BMW Group Rosslyn-i gyárában október 8-án leplezték le az 1970-es években épült versenyautó-legenda, a BMW 530 Motorsport

Read More...

Bulgária nagyon szeretné a Volkswagen-gyárat


Bulgária emeli a tétet
Röviddel azután, hogy a Volkswagen-csoport (VW) kedden elhalasztotta a döntést a Törökországban tervezett autógyára

Read More...

Leave a reply: