Csomós Mixi: Két bajnoki cím már meglett a Mecsekben

In sport
Mecsek Rallye

Csomós Mixi és Nagy Attila már a Mecsek Rallye végén háromszoros bajnok lehetett volna, de egy számukra nem éppen ideális átlagidő miatt „csak” két fronton győzedelmeskedtek egyelőre. Nézzük a dolgok jó oldalát! Mixiék minden bizonnyal Nyíregyházán is örülhetnek majd egy év végi aranyéremnek, ami sohasem rossz elfoglaltság. Csomós Mixivel beszélgettünk. 

A mindent eldöntő 2. Nyíregyháza Rallye még hátra van, de komoly tétje volt már a Mecsek Rallye-nak is, mert akár a ti javatokra, akár Szauer Gergőék javára sok minden eldőlhetett volna. Gergőék pedig a Mecsekben a hazai pálya előnyét is élvezték. Hogyan készültetek a Mecsek Rallye-ra?

Mecsek Rallye

Minden futamnak óriási a tétje, de ennek különösen nagy volt. Valóban elég szoros volt az állás köztünk és Gergőék között, de ennek ellenére, ha az eddigiektől talán egy kicsit izgatottabban is, de mégis a megszokott módon tudtunk készülődni a pécsi versenyünkre. Összességében az volt feladat, hogy a terveket és azt a taktikát, amit kidolgoztunk, azt fegyelmezetten 100%-ig betartsuk és megvalósítsuk. Ez sikerült, bár – részben – elég hamar módosítani kellett rajtuk.

Gergők teljesen váratlanul, már az első gyorsaságin kiestek. Hogy érintett ez titeket, mit változtatott a taktikátokon és milyen volt a versenyetek?

Mecsek Rallye

Erre utaltam az imént. Gergőék kiesése nagyban befolyásolta a mi hétvégénket is. Pécsváradon részben más taktikára álltunk át. A második gyorsaságitól igazából felesleges volt mindent egy lapra feltéve sietnünk, így egy magabiztos tempót választottunk a féktelen száguldás helyet, de figyeltünk arra, hogy ne vigyük túlzásba a spórolást sem. Nagyrészt eldőltek a dolgok. A taktikánkat teljes mértékben betartottuk, nagyjából minden az elképzeléseink szerint alakult, kivéve talán a Gy2-n megállapított átlagidőket, ami gyakorlatilag megfosztott minket a győzelemtől, ennek ellenére hasznos tapasztalatokkal és több fronton győztesként távoztunk a Mecsekből. Ha nincs az a balszerencsés közjáték, akkor már a Mecsek Rallye után bajnoknak mondhattuk volna magunkat a Peugeot kupában is, de emiatt matematikai esélye még maradt az ellenfeleinknek. Kell még szereznünk Nyíregyházán egyetlen pontot ahhoz, hogy valóban elhódíthassuk a Peugeot kupában is a bajnoki serlegeket, remélem azért ezt a feladatot meg tudjuk oldani a Zemplénben. A Peugeot kupában másodikak lettünk, az RC4-es géposztályban, valamint az ORB 2WD kupában bronzérmesek. Utóbbi két géposztályban viszont örülhettünk, mert már a 2. Nyíregyháza Rallye eredményétől függetlenül bajnokok vagyunk. Ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan a Peugeot Rally Cup Hungary legnagyobb trófeájával kiegészíthetjük a sort, és ha az is a miénk lesz, akkor tökéletes évet zárhatunk.

Nyíregyházán, és a zempléni gyorsaságikon a tájban fogtok gyönyörködni, az egy ponttért fogtok kocsikázni, vagy keményen rápattantok a gázra és bajnokhoz méltó módon, futamgyőzelemmel akartok ünnepelni?

Neveztünk az ERC mezőnyébe is, úgyhogy szó sem lehet lazsálásról, mert az európai porondon is szeretnénk tisztességgel helyt állni. Minden részét nem ismerem a gyorsaságiknak, hiába lesz nekem hazai pálya a Zemplén. Kétélű a helyzet, mert a pontgyűjtés is fontos lesz, az kell a Peugeot kupa elsőségéhez, de sietni is akarunk. A bevált receptet alkalmazzuk, ugyanúgy fogunk készülni az évzáró versenyre is, mint a többire, mert szeretnénk egy olyan eredménnyel zárni a 2019-es évet, amire évek multán is büszkék lehetünk.  

Mecsek Rallye

Köszönjük együttműködő partnereinknek:

 

East Motorsport Kft, Balázs- Diák Kft, ZÉG Kft, Toptimber- Road Kft, Vári- Vill Kft, Orbitex Kft, Mika Gábor e.v., Alu Casting Support Kft, Tau- Trade Bt, Heda- Sped Kft, A-G Trans Kft, Alinea- B Bt, Bon Copy Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Gorzo Hungary Kft, RSZ- Kő Kft.

 

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

1000000 km

1 000 000 kilométert futott egy MINI Cooper D

A háromajtós négykerekű 12 év alatt tette meg a jubileumi távot. Rekordot jelentő teljesítmény az eredeti motorral és 100

Read More...
nyári útikalauz

Nyári autós útikalauz a Hankooktól: különleges célpontok, ahol még a zsúfolt autópályákat is elkerülhetjük

Júniusban, a nyári vakáció első hullámával családok és baráti társaságok indulnak útnak autóval a legnépszerűbb nyaralóhelyek felé, hogy kipihenjék

Read More...

Magabiztos győzelmet aratott a Toyota a Le Mans-i 24 óráson

A 7-es rajtszámú TR010 Hybrid legénysége a 14. helyről rajtolva, egy zseniális taktikai húzásnak és az erős versenytempónak köszönhetően

Read More...

Mobile Sliding Menu

×