Jelentősen csökken az akkumulátorok ára

In autóipar, hír

Ha a trend folytatódik és valóra válnak az előrejelzések, az nagyban hozzájárulhat az elektromos autózás gyors elterjedéséhez

Az elektromos járműveknél alkalmazott akkumulátorok ára drasztikusan csökkent az elmúlt években, részben annak köszönhetően, hogy a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt az autógyártók és a beszállítóik egyre nagyobb összegeket fordítanak a kutatásra és fejlesztésre, illetve a dinamikusan bővülő kereslet miatt a gyártókapacitásaik növelésére, amely már lehetővé teszi a nagyobb mennyiségű, olcsóbb termelést.

A Bloomberg New Energy Finance (BNEF) számításai szerint, míg 2010-ben 1 kWh akkumulátorkapacitás 1183 dollárba került, addig ez az érték tavaly már csak 156 dollár volt, amely 87 százalékos csökkentést jelent néhány év leforgása alatt. Ráadásul az előttünk álló években további jelentős csökkenés várható, 2023-ra 1 kWh akkumulátorkapacitás már közel 100 dollárba fog kerülni – írja a CleanTechnica beszámolójában.

Érdemes ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy a BNEF által közölt számok az akkumulátorcellákra és az akkumulátorcsomagokra vonatkozóan az iparági átlagokat mutatják. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vannak olyan gyártók, mint például a japán Panasonic-kal együttműködő Tesla, vagy éppen a kínai Contemporary Amperex Technology Ltd (CATL), amelyek jóval olcsóbban képesek akkumulátort gyártani. Az imént említett Tesla például a beszámolók szerint 1 kWh akkumulátorkapacitást kevesebb, mint 100 dollárért képes előállítani, ami a cellákat illeti és az ígéretek szerint hamarosan a teljes akkumulátorcsomag esetében képesek lesznek elérni ezt a szintet.

Lényeges kiemelni, hogy az akkumulátorok előállítási költéségnek csökkentése azért fontos, mert az elektromos autóknak ez a legdrágább alkatrésze. Abban az esetben pedig, hogyha sikerül további drasztikus csökkentést elérni az akkumulátorok árában, olcsóbbá válhatnak az elektromos autók is, amely nagyban segítheti az elterjedésüket a világban.

Forrás: portfolio.hu

You may also read!

BMW R18

BMW R18, retro stílus egy teljesen új “Big Boxer” motorral

Az R18 egy klasszikus megjelenésű motorkerékpár, az egyszerűség és a megszokottság kedvelőinek. A legújabb modellt az 1936-ban gyártott R5

Read More...
Honda Racing WTCR Esport

Honda Racing WTCR Esport – hamarosan kezdünk

Tassi Attila és a Honda Racing WTCR versenyzői hamarosan rajthoz állnak a virtuális versenypályán. A nyitó futamra hétfő este (április

Read More...
Audi E-Tron Sportback

A 2020-as Audi E-Tron Sportback, nem is rossz

Az Audi hivatalosan is bemutatta az E-Tron ferdehátú testvérét a sokak által várt SUV kupé változatát. Az izgalmas tetővonal az

Read More...

Leave a reply: