A BMW 6000 fős leépítést tervez

In hír

Háttérben a költségek csökkentése, a kereslet visszaesése

A BMW hatezer munkahely megszüntetését tervezi a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt 2022-ig, valamint felfüggeszti az önvezető technológia fejlesztésére kötött együttműködést a Daimlerhez tartozó Mercedes-Benz autógyártóval

A vállalat német gyáraiban korában már bevezette a kieső bérek egy részének állami támogatású pótlására épülő rövidített munkaidőt, így májusban is több mint 30 ezer dolgozót alkalmaztak ebben a rendszerben. Ugyanakkor a BMW vezetése jelezte, a költségek csökkentése, a kereslet meredek visszaesése miatt további intézkedésekre van szükség.

Ezért hatezer munkahelyet számolnak fel 200-ig gyakorlatilag mindent Németországban.

Az elbocsátások és a létszámstop bevezetése mellett felajánlják az előrehozott nyugdíjazás lehetőségét, illetve nem hosszabbítják meg a határozott idejű munkaszerződéseket.

A koronavírus-járvány és a terjedését fékező szigorú intézkedések következtében az utóbbi hónapokban jelentősen csökkentek az autóeladások. Németországban májusban az előző évhez képest feleannyi új autót értékesítettek, a nagy gyártók közül a Volkswagen, a BMW és a Daimler eladásai nagyjából felére estek vissza.

A BMW a járvány miatti két hónap kényszerszünet után májusban fokozatosan indította újra a termelést gyáraiban. A német konszern értékesítése január-márciusban éves összevetésben 20,6 százalékkal csökkent, csak 477 ezer autót értékesítettek a BMW, Rolls-Royce és Mini márkákból. Minderre azt követően került sor, hogy a tavalyi negyedik negyedév a társaság történetének legjobb három hónapja volt.

BMW gyár Németországban

Forrás: portfolio.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×