Válaszolt a Nissan a válságra, jelentős átszervezések jönnek

In hír

Átszervezéssel, a termelési kapacitás csökkentésével, valamint a cég technológiai erősségeire és fő piacaira való összpontosítással válaszol a válság kihívásaira a Nissan

A Nissan vezetősége bocsánatkérésere kényszerült a részvényesek közgyűlésén a vállalat gyenge tavalyi eredménye miatt.

Ha ez így megy tovább a Nissan két év múlva már nem is fog létezni. A cégnek erős vezetőségre lenne szüksége – vetette fel a közgyűlésen az egyik részvényes.

Makoto Uchida vezérigazgató ígéretet tett arra, hogy átszervezéssel, valamint a vivőmárkákra és a technológiai erősségekre való koncentrálással ki fogják vezetni a vállalatot a válságból. Értékesítéseit a japán, kínai és az amerikai piacra koncentrálja. A gyártást Dél-Koreában felszámolják, Indonéziából pedig Thaiföldre helyezik át.

A Nissan 2019 végén pénzügyi szabálytalanságok miatt távolított vezérigazgatója, Carlos Ghosn a gyártás és az értékesítések növelésére összpontosította az üzleti politikát. A közgyűlésen a Nissan könyvvizsgáló bizottságának elnöke a részvényesek kérdésére adott válaszában cáfolta azokat a médiaértesüléseket, miszerint a Renault autógyárral szorosabb összefonódást szorgalmazó előző cégvezért a vezetőségnek a tervet ellenző tagjai “összeesküvéssel” távolították volna el.

A Nissan a Renault-Nissan-Mitsubishi együttműködés tagjaként tavaly tizenegy éve első alkalommal veszteséggel zárta az évet. A márciussal zárt pénzügyi évet 671 milliárd jen (5,6 milliárd euró) veszteséggel zárta a Nissan az előző évi 319 milliárd jen nyereség után.

A Nissan átszervezési tervének keretében 2024 márciusáig 20 százalékkal, évi 5,4 millióra csökkenti gyártási kapacitását.

A társaság májusban 157 ezer személygépkocsit és haszongépjárművet gyártott világszerte, 63 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Májusban a japán gyártás 79 százalékkal, a külföldi gyártás 60 százalékkal csökkent, ezen belül Kínában viszont 2 százalékkal emelkedett.

A január-májusi időszakban a Nissan 1,202 millió járművet gyártott, 43 százalékkal kevesebbet mint 2019 azonos periódusában.

Májusban az értékesítések száma az előző évihez képest 37 százalékkal 273 ezerre csökkent, a január-májusi periódusban pedig 32 százalékkal 1,471 millióra.

A Nissan az idén összesen 5 millió járművet tervez értékesíteni a tavalyi 8 millió után.

Forrás: portfolio.hu

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Hankook Abroncsadományozás

Májusban indul a Hankook Abroncsadományozási Programja

A Hankook másfél évtizede segíti a közlekedésbiztonságot minőségi gumiszettek adományozásával 2025-ben közel 130 szervezet jutott prémium gumiabroncsokhoz Idén

Read More...
Lexus LFA

V10 helyett csend: a Lexus LFA utódja szilárdtest-akkumulátorral érkezik

A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt: nem V10-es lesz,

Read More...
DeTomaso Pantera

Ennek a Jim Farley által eladott ritka sportautónak meglepő Ford-története van

Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója nemrégiben egy látszólag a Fordhoz nem kapcsolódó ügy miatt került a címlapokra: 1972-es DeTomaso Pantera

Read More...

Mobile Sliding Menu

×