Szabó Krisztián: Elsőre egy fantasztikus negyedik hely – Salgó Rally

In sport
Salgó Rally

Csomós Mixi és Nagy Attila sokakat meglepve berobbant az R5-ös autók élmezőnyébe a Salgó Rallye-n. Az East Motorsport Kft csapatvezetője, Szabó Krisztián foglalta össze a versenyüket.

Nagyon várta már a csapat és a fiúk is, hogy elrajtoljon a 2020-as versenyszezon. Mivel telt a Salgó Rallye előtti időszak?

Kisebb teszteket iktattunk be Mixiék felkészülési programjába, két alkalommal is edzhettek a srácok. Egy Rally3-as sprintverseny, valamint egy kb. 40 kilométeres teszt jelentette nekik az autós felkészülést. Az első éles bevetés előtti napok természetesen a csapatnál is fokozott izgalommal teltek, hiszen végre a „nagyok” között versenyezhettünk, ahová gyerek kora óta vágyik az ember… Teljesen más most a helyzetünk, mint az elmúlt években. Kis létszámú saját csapatként nagyon összeszedetten kell készülnünk minden téren, mindenről magunknak kell gondoskodnunk.

Salgó Rally

Miután megérkeztetek Salgótarjánba megkezdődtek az átvételek és a pályabejárás. Ezek után hogyan alakult a verseny a páros számára?

A pénteki megérkezésünkkor egyből láthattuk, hogy több, mint változatosak lesznek a futamon a körülmények. A fiúk azt tapasztalták a gyorsaságik feltérképezésekor, hogy nem éppen ideális, pályaautózásra kell készülniük, esélyes volt, hogy a hosszú, szorospataki pálya, valamint a gumitaktika fogja eldönteni a verseny végkimenetelét. Sokakhoz hasonlóan mi is a 26 kilométeres pályára választottunk gumikat, aztán ha szerencséje volt az embernek, akkor a másik két gyorsaságira volt két alkalmas pótkerék. Sokat gondolkodtunk és variáltunk, de utólag azt mondhatom, hogy jó döntéseket sikerült meghoznia a csapatnak. A Hankook abroncsok pedig bizonyították, hogy mostoha körülmények között és defektveszélyes helyzetekben is remekül helytállnak. Összességében jól sikerült a versenyünk. Pláne annak fényében, hogy a nevezési listán csaknem harminc R5-ös autó szerepelt, amelyeknek a volánjánál sokszoros lengyel, szlovák és magyar bajnokok is ültek. Nagy dolognak tartom és bizakodásra ad okot, hogy egy ilyen illusztris társaságban tudtak a srácok kétszer is abszolút második időt autózni a szakaszokon, a verseny végén pedig az összetett negyedik helyén intették le őket. Első nekifutásra, rutintalanul, kis csapatként, ekkora nevek között, ez egy fantasztikus eredmény.

Salgó Rally

Nagy volt az öröm a célban?

Természetesen igen, de miután mindenki hazatért szerdáig nem is beszéltünk egymással. Mindenki próbálta a maga módján feldolgozni a sikert. Aztán nekiláttunk, hogy elemezzük a szakaszokon készült felvételeket, találtunk még elhagyott másodperceket. Láttunk még némi bizonytalanságot a féktávokon és a kanyarokban, de azt gondolom, hogy ez a kilométerek gyűjtésével majd simulni fog és tovább tud gyorsulni Csomós Mixi és Nagy Attila a Skoda Fabia R5-el.

 

Már Miskolcon ez lesz a feladat?

Igen, nagyon készülünk a soron következő miskolci futamra. Az autó gyakorlatilag karc és technikai hibáktól mentesen abszolválta a Salgó Rallye-t, egyetlen matrica sérült meg a lökhárító sarkán. Remélem ettől nagyobb gondunk soha nem lesz, mert így nem azt kell számolgatni, hogy menni az anyagi kár, hanem önfeledten tudunk örülni a szép eredménynek. A miskolci pályákat ismerjük, szeretjük, tavaly is mentek már rajta a fiúk, és nagyon szeretnénk, ha tisztességesen állnának helyt a Skodájukkal.

Egyre inkább feszültségkeltőnek érezzük a hazai rallyesportban azt, hogy a futamok előtti tiltott pályabejárás aggasztó méreteket ölt. Ez már nem is rallye, hanem közelít pályaautózáshoz, annyira ismerősek egyeseknek a gyorsasági szakaszok. Ezzel az a baj, hogy aki nem megy bele ebbe a játékba, csak a megengedett három alkalommal megy végig – az engedélyezett időben – a szakaszokon, az nagyon lemarad a versenyen. Mi nem szeretnénk ebben részt venni, és nagyon örülnénk annak, ha érdemi lépések történnének az illegális tréningezések kordában tartására, illetve visszaszorítására.

Ígérjük, hogy mi ott leszünk a következő futamon is és egy alapos, de a szabályok adta keretek közötti itinerírás után, augusztusban is 100%-os erőbedobással támadunk.

Köszönjük együttműködő partnereinknek:

 

East Motorsport Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, AURUM FRONS GRAND KFT, Északmagyar Téglaipari Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Magyar Trans Kft, Heda- Sped Kft, Tau- Trade Bt, SFT Spannsysteme Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, BIGPUSH Kft, Tiger Tools Kft, Juhász Média Kft, MUT Hungária Kft, ÁZRÁ Kft, ASAP Hungária Kft, Lotte Kft, RSZ- Kő Kft, HANKOOK Racing Tires- RTH Versenyabroncs Kft, MOL Racing Kft.

 

Rallye2.hu – Salánki Gábor 

You may also read!

A Hyperion XP-1 a hidrogén meghajtású hiperautó

Végsebessége meghaladja a 356 km/órát és állítólag a 100 km/órás sprintet 2,2 másodperc alatt letudja. A Hyperion XP-1 úgy hangzik,

Read More...

Megújult a Kia Stinger

A Kia Motors kiadta az első hivatalos fotókat a kívül-belül felfrissített Stinger-ről. Új dizájnelemekkel, magasabb minőségű felhasznált anyagokkal, bővebb

Read More...

Az új 2021-es turbós BMW 545e xDrive plug-in hibrid

A BMW bemutatta a legújabb 545e xDrive sedan-t, amellyel bővíti az 5-ös sorozat hibrid modellcsaládját. A cél elsősorban a

Read More...