A robogós hatalmas balesetet okozott, miközben menekülni próbált a rendőrök elől

In hír, Téma

A tajvani robogós kómába esett, miután legalább 10 jármű balesetét okozta egy autópályán, New-Tajpei városában.

A helyi média beszámolója szerint a 43 éves kismotor vezetője azzal vonta magára a hatóság figyelmét, hogy a többsávos autópályán közlekedik, ahova ilyen kicsi robogókkal nem szabad felhajtani. A rendőrségi járőrautóból készített Dashcam felvételeken hallható, hogy a rendőrök többször felszólítják a férfit, hogy térjen le az autópályáról, de a motoros nem ezt tette, inkább több sávon át cikázott és egy szakaszon megpróbálja megelőzni a rendőrautót is.

Nem tudni miért, a robogós hirtelen az autópálya jobb szélső, külső sávjába húzódott és gyorsan lelassult. Úgy tűnik leállt a robogó motorja, ezután elütötte őt egy kis kisteherautó – majd az események felpörögtek.

A rendőrök észlelve a kismotoros megállását, félrehúzódtak és gyalogosan a helyszínre szaladtak, hogy figyelmeztessék az forgalomba résztvevő közlekedőket, de nem tudták megakadályozni, hogy egy kamion a busz hátuljába csapódjon és egy rettenetes tömegbaleset alakuljon ki. Az ütközés erejét jól mutatja, hogy a kamion egy buszt, egy sárga autót is tolta maga előtt, amikor belecsapódott az ezüst egyterűbe. A nagy teherautó több tíz méteren irányíthatatlanul csúszott az úton, miután megállt.

守法不違規不分你和我

肇事的原因有待研判影片留給大家公評很多時候問題不在於輪數而是違規的駕駛人如果能夠遵守法規的規定在警方引導的時候配合停車開車隨時注意前方動態保持安全距離是否能夠避免這場事故#警方依據法令執法#守法不違規不分你和我

Közzétette: 國道公路警察局 – 2020. október 5., hétfő

A felvételen az látható, hogy az egyik rendőr próbálja elhúzni a robogó vezetőjét az útból, míg a másik rendőrtiszt a védőkorlát felett átugrik, hogy nehogy elsodorják az irányítatlan autók. A Taiwan News jelentése szerint négy ember könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a kismotoros kómába került, megrepedt lép és más belső szervek súlyos sérülése miatt. A vérvizsgálat kizárta az ittas vezetést.

Forrás: carscoops

You may also read!

Starman a Tesla-ban elhaladt a Mars mellett

Több mint két éve indította a SpaceX a Starmant az űrbe, egy Tesla Roadster volánja mögé ültetve. Az autó

Read More...

Volkswagen ID.3 megkapta az 5 csillagot az EuroNCAP töréstesztjén

Még csak egy hónapja kapható a piacokon az Volkswagen ID.3 de már több baleset szerencsétlen részese volt. A német

Read More...

Dacia Duster Pick-up, a román mindenes

A Dacia még idén piacra dobja a Duster pick-up verzióját, de egyelőre csak Romániában lesz kapható. A nyitott rakodóterű

Read More...