A Tesla Y modell a jövő hónaptól már 7 ülésessel is rendelhető

In elektromos autók

A Tesla novemberben kezdi meg a várva várt hétüléses Y modell gyártását, az első megrendeléseket már december elején teljesítik.

Elon Musk egy nemrégiben közzétett Twitter bejegyzésben erősítette meg a hírt. Az Y modell jelenlegi kialakításával egyelőre még nem világos, hogy a Tesla hogyan tudott még két extra ülést berakni az autóba. Valószínűleg a két plusz ülés hátrafelé néz, vagyis a lábtér és a fejtér várhatóan jóval tágasabb lesz.

Aki a 7 üléses Y modellt szeretné megvásárolni az 5 személyes verzióhoz képest, további 3000 dollár felárra kell számítania.

Nem ez az első alkalom, hogy a Tesla extra üléseket szerelt az autójába, mivel az X és az S modell korábban hét üléssel is kapható volt. Az S modellbe ezek az ülések kizárólag gyermekek számára kerültek az autóba és hátrafelé néztek. Az alacsony padlóval készülő Y modell minden bizonnyal kényelmes lábtérrel rendelkezik majd valamint a Tesla megerősítette, hogy a legnépszerűbb Model S Plaid is kapható lesz hamarosan hét személyes változatban.

 

Nem ez volt az egyetlen jó hír az amerikai EV gyártótól. A hónap elején a Tesla megerősítette, hogy a Gigafactory Berlin-ben már a legfrissebb Y modelleket készítik, amelyekbe a vállalat legújabb akkumulátorcelláit valamint az új első és hátsó, egy darabból álló öntvényeit szerelik és a német üzemet a legújabb fényezési rendszerrel szerelik fel.

Forrás: carscoops

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×