Több mint két éve indította a SpaceX a Starmant az űrbe, egy Tesla Roadster volánja mögé ültetve. Az autó már kétszer megkerülte a Napot és a mostani haladási pályán viszonylag közel került a Marshoz.
A SpaceX szerint a Tesla és ’sofőrje’ a Vörös Bolygót 0,05 csillagászati egységre, alig 8 millió km távolságra megközelítette. Ennek ellenére nem volt elég közel ahhoz, hogy a gravitáció behúzza a bolygóhoz.
Ha most arra kíváncsi, hogy milyen állapotban lehet az autó a 32 hónapos űrutazás után, valószínűleg nem lenne boldog a Carfax (amerikai autók járműtörténeti adattára) jelentésétől. Az autó állapotáért leginkább a napsugárzás a felelős.

A LiveScience (tudományos online magazin) szerint a napsugárzás valószínűleg már tönkretette a Tesla szerves anyagból készült alkatrészeit, például a cseresznye vörös fényezést, a gumiabroncsokat és a bőrüléseket.
A Föld légkörének és mágneses mezőjének védelme nélkül még a műanyagok vagy szénszálas anyagok is elbomlanak, nem lehet tudni, hogy ez már megtörtént-e. Azok az anyagok bomlanak szét előbb, amelyekben kisebb a kémiai kötés – mondta William Carroll, az Indianai Egyetem vegyésze, a műanyagok és a szerves molekulák szakértője.
Starman, last seen leaving Earth, made its first close approach with Mars today—within 0.05 astronomical units, or under 5 million miles, of the Red Planet pic.twitter.com/gV8barFTm7
— SpaceX (@SpaceX) October 7, 2020
Ha még elegendő időt tölt az űrben és az első generációs Tesla Roadster akkor a szervetlen alkotórészei, mint például az alumínium váz és az üvegfelületek redukálódnak ha azokat az esetleges meteorzáporok még össze nem törték.
Ezek ellenére az autónak valamennyire felismerhetőnek kell maradnia, még több millió űrben eltöltött év tán is – mondja Richard Sachleben, nyugdíjas vegyész. Aki szintén csak találgat, hogy milyen állapotban lehet az autó.
“Az egymillió év hosszú idő” – írta még 2018-ban és hozzátette „nem lehet megmondani mi fog történni ennyi idő alatt a kocsival.”

Forrás: carscoops

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére



