2023-ban érkezik a VW ID.6

A VW kutatásért és fejlesztésért felelős vezetője, Frank Welsch szerint az ötödik ID modell, az ID Vizzion Concept szériaváltozata 2023 harmadik negyedévében már forgalomba kerül, a hatótávolsága akár 700 km is lehet.

Valószínű, hogy ID.6 néven kerül majd forgalmazásba, a névválasztást még hivatalosan nem erősítették meg. Az EV négyajtós változatban és kombi formában is elérhető lesz. A jelenleg még kapható Passat-hoz hasonló külső méretekkel készül majd, de sokkal tágasabb utastérrel fogadja az utasokat – írja az Autocar.

Az új ID modell 6-os megjelölése nem véletlen, a 6-os szám Kínában (a VW legnagyobb piacán) a jólétet jeleneti és a kínai vásárlók előszeretettel választanak nagy méretű utazóautókat.

Az ID.6 hátsókerék meghajtású változataiban egy a hátsó tengelyre szerelt villanymotor található, míg a négykerék meghajtású modelleket mindkét tengelyre épített egy-egy elektromos motorral készítik. A dupla motoros elrendezéssel már a komolyabb teljesítményű autók közé tartozhat, Welsch szerint 5,6 másodperc alatt képes lesz elérni a 100 km/órás sebességet. Az egymotoros változat is elfogadható menetteljesítménnyel rendelkezik, körülbelül 8,5 másodperc alatt eléri ugyanazt a tempót.

A vásárlók különböző méretű akkumulátorok közül választhatnak majd, a legnagyobb akku 84 kWh-s, amelyet a MEB platform padlójába szerelnek. Az eredmény 700 kilométeres hatótáv, ez 143 km-rel nagyobb megtehető távolság, mint a 77 kWh-s akkumulátorral szerelt ID.3 Pro S.

Ezenkívül az új modell támogatja a 200 kW-os töltést, így a DC gyorstöltővel mindössze 10 perc alatt kapunk 230 km-es hatótávolságot.

A VW állítólag 2023-tól megkezdi az ID.6 készítését a németországi Emdenben.

Forrás: carscoops

Verified by MonsterInsights