Három volt Forma 1-es pilóta is pályázik a Peugeot 2022-es Le Mans-i Hyperautóra

In sport

Nem sokkal azután, hogy a francia autógyártó bejelentette, hogy 2022-től az újonnan létrehozott Le Mans Hypercar osztályban is rajthoz áll, kiadott egy újabb nyilatkozatot, miszerint Kevin Magnussen, Paul di Resta és Jean-Eric Vergne csatlakozik a Le Mans-i győztes csapatához ahol Loic Duval, Gustavo Menezes, és Mikkel Jensen alkotja a nyertes triót.

A Peugeot két autóval fog indulni a következő világbajnokságon, de még nem jelentette be, hogy a hat pilóta közül kik vezetik a versenyautót. De még arról sem döntöttek, hogy a 2022-es WEC-szezon melyik futamán debütál az új autó – jegyezte meg az angol Motorsport magazin.

„Az egyéni versenyzői képességeiken túl a fő kritérium, amelyet figyelembe vettünk a pilóták értékelésekor és a velük történt beszélgetés során; az egymáshoz fűződő kapcsolatok, a gondolkodásmód és az a képesség, hogy hogyan képesek együttműködni a csapat motiválásában, mert az emberi tényező óriási szerepet játszik a 24 órás versenyzésben. ”- nyilatkozta Jean-Marc Finot, a Stallantis motorsportjának igazgatója. “Azt is szerettük volna megállapítani, hogy a velünk való versenyzést valóban fontosnak tekintik, vagy csak egy újabb sor az önéletrajzukban.”

Kevin Magnussen elvesztette pozícióját a Haas F1-es csapatnál a 2020-as szezon zárása után és idén a Chip Ganassi Racing-nél versenyez az IMSA WeatherTech SportsCar bajnokságban. Eközben di Resta biztosította helyét a Peugeot-nál, miután három szezont versenyzett az LMP2-ben, míg Vergne az elmúlt négy évet is az LMP2-osztályban töltötte.

Forrás: carscoops

Ferrari a gyártás leállását

Feliratkozás az Autosajto.hu hírlevelére

You may also read!

Street Fighter Lexus

Valósággá vált a Street Fighter II videójátékból ismert legendás Lexus

A rajongók megnyerhetik annak az LS400-nak a pixeles megjelenésű, de kézzelfogható és működőképes változatát, amelyet a játékosok évtizedek óta

Read More...
Peugeot RCZ

Középpontban az érzelmek: a Peugeot a Párizsi Autószalonon állítja porondra az RCZ Vision tanulmányt.

• A PEUGEOT a 2026-os Párizsi Autószalonon mutatja be új modelljeit és a márka jövőjét meghatározó elképzeléseit, standján pedig

Read More...
AI

Már az AI dönti el, melyik autószalonba lépsz be – a magyar kereskedők jelentős része mégsem tud róla

Lefuttattunk egy kísérletet: tizenegy tipikus autóvásárlói kérdést tettünk fel a ChatGPT-nek és a Google Gemininek. Az eredmény minden hazai

Read More...

Mobile Sliding Menu

×